2013. október 3., csütörtök

4 éves felmérő



Ma be kellett mennem az oviba, a fejlesztő ovónénihez....

Múlt héten minden 4 évet betöltött gyerkőcöt felmért egy speciális fejlesztő ovónéni Benny ovijában, akit mi már ismerünk két éve, őt hivták anno a "problémás gyerekünkhöz" is, így azért a háttérből figyelte már régóta Benny fejlődését az ovódában. 

Már kérdezgettem azért Bennyt, hogy milyen volt a Gabival (így hivják az ovónénit), miket csináltak stb.. és mesélt is pár dolgot, de kiváncsi voltam, hogy ebből végül milyen kép állt össze róla, miket fogok hallani majd. :)

Cornelia, Benny ovónénije azért annyit mondott előljáróban, hogy ne ijedjek meg, semmi nagy dolgot nem fogok hallani, apróságok vannak csak, de az első év tapasztalatai alapján nem igazán voltam nyugodt máig, de aztán kellemesen meglepődtem a hallottakon. :)

Nagyon megdícsérte a Gabi Bennyt, hogy előljáróban annyit mond, hogy hihetetlen mennyit változott Benny az első évhez képest, kinyílt, kivirult, igazi kis dumagép lett. :)

Egyszerre két gyerkőccel vonult félre és mivel már a gyerekek ismerik őt tavalyról és tavalyelőttről, így rögtön meg volt a bizalom, nem fogták vissza magukat. :)

Feladatokat kellett játékosan megoldaniuk és közben beszélgettek, amivel felmérte a Gabi, hogy a gyerekek mennyire ismerik már magukat, a környezetüket, mint pl, hogy hivják őket, családnév, hol laknak, milyen csoportba járnak, kik az ovónénik, ilyesmik. Benny mindenre tudta a választ, azt is elmesélte, hogy reggelente apával megy az oviba busszal vagy gyalog, délutánonként pedig anya jön érte autoval. :))) 

Aztán képekről beszélgettek, hogy miket látnak a képeken, Benny mindent alaposan megnézett és elmagyarázott, egyből látta az ovónéni, hogy nagyon sok könyvet nézegetünk otthon, és Benny is elmesélte, hogy anyával szokott könyveket olvasni. :))) (Anna,Peti,Gergő :D ) Persze azért németül is szoktak sokat, ezt mondtam is ma és szereti Benny a képeskönyveket is, ahol akár mi találhatunk ki hozzá történetet, hogy mit látunk éppen.

Nyelvtanilag szépen beszél németül Benny, nem is mondaná meg senki állítólag, hogy két nyelven nő fel, nem hallható a beszédén. Nagyon választékos a szókincse állítólag, tökéletesen ki tudja magát fejezni. 

Szineket felismeri mindegyiket, a számokat is a korához előírtan ismeri és tudja használni, látszik, hogy érdekli a számolás.

Aztán jönnek az apró dolgok, amiket még csiszolni kell nála:

-Beszéd: az R betüt már szépen ki tudja mondani, de ami feltűnt a Gabinak, hogy az S és az SZ betüket még úgy mondja, hogy a foga alatt kidugja a nyelvét, igy pisszeg. Ez most még nem baj, de figyelni kell és elvileg az 5. évükre kell a beszédnek rendesen kialakulnia. Amit ő most ajánl, hogy karácsonyig figyeljük, ha addig nem változik, akkor iratkozzunk fel vmelyik várólistára, mert nehéz bejutni a logopédushoz, és ha áprilisig elmúlik, akkor még mindig jobb lemondani, mint akkor kapkodni logopédus után. 
Egyébként magánvéleményem erről az, hogy Benny ovijában több gyerek sokkal nehezen érthetőbben beszél, szóval olyan nagy gond tényleg nincs. :)

-Rajzolás: tény, Benny nem szeret rajzolni, egy helyben ülni. :) az volt a feladat, hogy rajzolják le magukat, végülis annyira nem lett gáz Benny önarcképe, minden rajta van egy naaaaagy kör alakon, ami a feje. :) 

Gabi szerint is balkezes lesz Benny, bal kézzel rajzolt, úgyhogy jól tippeltük mi is, hogy inkább afelé húz. Hagyni kell őt, nem szabad átnevelni (mondjuk nem is állt szándékomban, mivel én is balkezes vagyok.)

Az ujjai még nem igazán érzik a finom mechanikát, még a ceruzát sem csuklóból tartja, hanem vállból, de ez fiúknál általában ebben a korban még megszokott. 
Azt ajánlotta, hogy gyurmázzunk többet, használjunk olyan festéket, amit az ujjával festhet, hagyjuk, hogy segítsen tésztát gyúrni, kis edénykékben kevergetni ilyesmik. Hogy gyakorolja a csukló mozgatását, az ujjaival a fogásokat stb... érdekes dolgokat mondott azért.

Végülis ez a két dolog volt, ami még fejlesztést igényel Bennynél, összességében minden rendben van és tényleg jól érzi magát a csoportjában, látszik, hogy vannak már barátai, hogy először a legtöbb ismeretlen helyzetben csendben szemlélődik, aztán mikor már biztosnak érzi magát, akkor teljesen feloldódik. :) 

Én nagyon büszke voltam és vagyok Bennyre, jó volt hallani, hogy milyen ügyes és okos, főleg annak függvényében, hogy mennyire nehezen indult az első év az oviban!!!