2011. február 23., szerda

22 hónap

 Majdnem elfelejtettem, hogy kis kópénk tegnap, 22-én lett 22 hónapos nagyfiú. :))


Lassan vége a bébiidőszaknak, ő már egy vagány kiskrapek lett, saját akarattal, véleménnyel, még ha kimondani nem is mindig tudja, de már megérteti magát minden módon. :)))


Hihetetlen, hogy elszaladt ez az időszak, maholnap második születésnap, ősszel pedig bölcsi.... pedig még csak most született, most csináltam a pocakfotókat, most drukkoltatok értünk, aztán tessék. Nagyfiú lett Ben Baba. :)))


Hihetetlen eseménydús időszakot élünk meg vele, nyílik egyre jobban az értelme, mindent megismétel az ő halandzsa nyelvén utánunk, néha már sikerül egy-egy szót kimondania már-már helyesen, de nem adja fel, ő ismétel és ismétel. Mi pedig soroljuk a szavakat neki direkt, hogy ő tudja gyakorolni. :)))) Ma is a hideg ellenére beöltözve lementünk egy tókörre és a negyven perc alatt én mindent kommentáltam neki, ami az utunkba került: fa, kerítés, postaláda, kocsibeálló, kuka, villanyoszlop, lámpa, busz, bokor, néni, bácsi, bringa, madár, varjú, kacsa, így mentünk végig. Én egyfolytában beszéltem, ő ismételt, amikor pedig nem volt mit mondanom, akkor gyakoroltuk a családfát: mama, papa, tante, Benny, néni, dédi, cica :))))) nagyon cuki volt, nem unta meg. :)))


Mikor megkérdezzük tőle, hogy neki mi a neve, hogy hívják, akkor Benny helyett azt mondja, hogy BenDi. :))))) jóóól megnyomva az N betüt.


A dackorszak is jön a nagyfiúsággal, de egész jól tudjuk kezelni, általában ignorálom és akkor egy idő után megunja és abbahagyja, mert látja, hogy nem ér el vele semmit. Ma például nem akart jönni sétálni, egyfolytában hajtogatta, hogy "nein" vagy "nem", "nem, nem", de én kimentem, felöltöztem és mondtam neki, hogy akkor a kacsáknak majd azt mondom, hogy neki nem volt kedve jönni, de én mégis lemegyek... na, egyből jött is és tartotta a lábát, hogy adjam rá a nadrágját. :))))))


Alvással szerencsére nincs gondunk, Benny igazi mormota, az éjszakát pici kora óta átalussza, este 8tól reggel 8-fél 9-ig durmol, egy hangja nincs. Reggel általában még beszélget, lustálkodik az ágyában, sokszor arra kelek, hogy a bébifonban hallom, ahogy dumál, de nem kiabál, nem sír, akár 30-40 percig is eldumálgat magában. :)) Mostanában reggelente még pizsiben átviszem közénk és ott issza meg a tejcijét, ez a mi kis családi reggelünk, ezután kezdődhet a nap. Persze a tejciivás után már nem marad meg nyugton, egyből hordja át a kisvonatot, autóit és játszik köztünk, de élvezi, hogy a nagyágyban lehet. :)))


Ebéd után is már tudja, hogy miután megebédeltünk, jár egy-egy puszi apának, anyának és irány aludni. Szó nélkül jön, megkapja a cumiját, az ágyában magához öleli a kismacis alvósát és pár perc dumálás után bealszik és általában 2,5-3 órát is alszik. Ilyenkor is nyugodtan kel, dumálgatva, dúdolva, jókedvűen.


Egyre többet kötik le a játékai, már a kisasztalhoz is oda-odaül, próbálgat zsírkrétával, színes ceruzával rajzolgatni, firkálni és nagyon úgy vesszük észre, hogy ő is balkezesnek ígérkezik, mint én. A kanalat, krétát, ceruzát általában a bal kezében tartja, de majd meglátjuk, hogy végül milyen kezes lesz. Az biztos, hogy nem fogom átnevelni, ha mégis balkezes lenne, én is utáltam, mikor ezért piszkáltak.


Az evéssel sincs nagy gond, aránylag mindent megeszik, kevés dolog van még egyenlőre a "nem szeretem listáján". A banán az mindig joker nála, bármikor, bármennyi jöhet. :) De igyekszek nem sokszor adni, mert megfogja a székletét. Mostanában napi egy almát megeszik délelőttönként, a boltban még mindig kapja a kiflit és a szelet párizsit, ez már tradició. :) Délután joghurtot, gyümölcsöt szokott enni, tegnap például Stella barátnője őszibarackját dézsmálta meg jóízűen. :)))) Esténként szendvicset, virslit, tojást szoktunk vacsizni, érdekes módon a sajtot minden formában imádja, még a büdi sajtokat is élvezettel eszi, pedig azokat én csak pár éve eszegetem. Minnél büdösebb, annál jobban ízlik neki. :))))))))))


Fogak terén már csak a négy leghátsónak kell kibújnia, de a doktornő szerint azoknak még semmi hírük. Mondjuk néha oda-odakap, de lehet, hogy csak az ínyénél mocorognak. Állítólag 2,5 éves kor körül bújnak ki, de az ismerőseink között már a fiatalabb gyerkőcöknél is akad, akinél kibújt egy-kettő.


Rengeteget nevetünk minden nap, hihetetlen, hogy egy kis ember mennyi szeretetet, őszinteséget tud hozni a napjainkba. Sokszor csak ülök és nézem, ahogy játszik, ahogy bohóckodik, ő olyankor észrevesz, mosolyog, vigyorog és odarohan hozzám, picit odabújik, odaül, megdögönyözöm és megy tovább játszani.


Boldog vagyok, hogy itt van velünk,


 már nem is tudom elképzelni az életemet nélküle, az biztos!!! :)




2011. február 22., kedd

Vagány krapek

Kedves Olvasóink,


Egy kéréssel fordulok most Hozzátok, a Ti segítségetekre is számítunk! :)


Beneveztem Ben Bébit a facebookon egy fotópályázatra és szükségünk lenne a Ti szavazataitokra is, ha tagok vagytok!


Hogy mit kell tenni?


Először is jelezzétek itt, hogy "ott lesztek"


http://www.facebook.com/event.php?eid=179634315412497


Utána pedig "lájkoljátok" Benny fotóját az alábbi linken:


http://www.facebook.com/photo.php?fbid=10150103050434043&set=o.179634315412497&theater


És ha még meg is osztjátok az ismerőseiteknek a linkeket, akkor nagyon hálásak lennénk! :)))


Előre is köszönjük!


2011. február 16., szerda

Centik, kilók

 Tegnap Bennyvel a gyerekdokinéninél voltunk, mert megkapta a kullancs oltás frissítését, így ezután három évre védve van.


Benny nagyon aranyos volt, barátkozott a dokinénivel, aki szépen, lassan próbálta feloldani őt és a vége az lett, hogy Benny a doktor néni ölében üldögélt és úgy vizsgálta végig a hasát, hátát. :)))) Mutogatta, hogy hol az orra, füle, haja, aranyos volt nagyon. Megmutatta a pár szavas beszédtudományát is, ami nagyon tetszett a doktornőnek. :)))


Az oltás beadásánál picit, kb. három másodpercet sírt, de aztán már neki is állt dumálni. :)


Le is mérték, 93 centiméter magas és 14,95 kg. Megmutatta az átlagos méreteket a doktornő, Benny értékei egy kb. 2,5-3 éves gyereknek felelnek meg. :))) Hiába, kosaras lesz szerintem, csak nem tudom, hogy kitől örökölte. :))))


Úgyhogy a tegnapi doktornéni látogatás problémamentes volt, délután jött P anyukája unokázni, elmentek csavarogni, ruhát vásárolni, ahol anyósom mindig bevásárol, ott is tündibündi formáját hozta ez a kis haramia. :))) Mi pedig szépen felöltöztünk P-vel és bementünk a városba vacsorázni, utána sétáltunk picit és este megnéztük a Mama Africa előadást, amit még a szülinapunkra kaptunk P szüleitől.Nagyon szuper esténk volt és Benny is élvezte a nagyszülői kényeztetést. :)))


Ma fodrásznál kezdtünk vele, most megint cuki, kisfiús a feje, imádom ilyenkor. :)))))


Pénteken pedig a másik nagyszülőkhöz ugrunk haza egy hosszú hétvégére, úgyhogy a kényeztetés folytatódik..... :)))

2011. február 13., vasárnap

NAGYfiú :)

Benny olyan nagyra nőtt már most, hogy mindenki három évesnek hiszi, aki nem ismeri. :)))) Gabi barátnőm Stella lánya 2008. augusztusban született, mikor Benny megszületett, még olyan nagy volt köztük a különbség, hiszen Benny bébi volt, Stella pedig már nagy baba, aki mászott és nemsokára el is indult.... Benny pedig szépen fejlődött és behozta a 8 hónapnyi különbséget és ma már szinte egyforma magasak és egy méretű ruhát hordanak. :))))


Tegnap délután, rossz idő lévén az egyik közeli bevásárló központot vettük célbe Bennyvel, ott sétálgattunk, nézelődtünk és mivel az egyik szuper cipőboltban nagy leárazásokat láttam, benéztünk. Bennynek tavaszra szerettünk volna egy ilyen márkájú cipőt venni, mert bébi korában is az első cipője ilyen volt, jól szét is nyűtte, mert kényelmes volt. Örömmel láttam tegnap, hogy nem csak a téli dolgok vannak leárazva, hanem azok a cipők is, amiket kora tavasszal lehet hordani, így kértem egyet Benny méretére. Jól meg is lepődtünk, mert a 25-ös cipő lett neki kényelmes, de szerintem ez tényleg csak tavasz elejéig lesz jó, mert most pont egy kisujjnyi hely van a cipő orra és Benny nagyujja között.


Ezen már gondolkoztunk, hogy kitől örökölhette a nagy méretét, mert a családunkban nincs feltűnően magas személy, és a postás is alacsony. :)))))


Viszont érdekesség, hogy Benny 4230 grammal és 53 centivel született, az unokahúgom, aki apukám testvérének a lánya csütörtökön volt egy hete hogy hosszú, viszontagságos út után anyuka lehetett és az ő kisfiúk pedig 3880 grammal és 60(!!!!!) centivel született. :)))) Mondjuk, ott apuka elég magas, náluk van magyarázat rá.


Ezúton is gratulálunk a pici Gergő babához, aki végre megérkezett közénk/közéjük, kívánjuk hogy rengeteg gyönyörű, boldog napjaik, pillanataik legyenek együtt!!!!!!!!


2011. február 11., péntek

Mert ilyen is van.... :(

 Ez a bejegyzés nem lesz vidám, de kikívánkozik belölem, különben felrobbanok.....


Most éppen dolgozok, délutános vagyok a hotelben. Már amikor jöttem, az ajtó elött felfigyeltem egy "anyukára", aki taxival érkezett, egy babakocsi volt vele, benne egy baba, anyuka épp a taxissal diskurált, meg is jegyeztem, hogy micsoda káosz család lehet, mert a babakocsira minden lehetséges cucc fel volt aggatva, szatyrok, esövédö, iszonyatosan nézett ki minden, csupa kosz stb.... bejöttem dolgozni, erre mikor átöltözve lejöttem, szembe találtam magam "anyukával", aki épp a kollégámat boldogította.


A kollégám mondta neki, hogy van szabad szobánk, elkérte az útlevelét, de mikor fizetni kellett volna, a kártyája nem müködött. Ìgy nem adtunk neki szobakulcsot, mondván, majd ha fizet. Persze, nem gond, mondta "anyuka", elmegy a bankba pénzért.... addig pakolt ki-be mindent, a gyerek a földön csúszott-mászott, anyuka pedig össze-vissza magyarázott itt nekünk. Olyan összefüggéstelenül, hogy már mérgesen néztem a kollégámra, hogy miért mondta, hogy van szobánk... állitólag neki nem tünt fel semmi az "anyukán"....


Nos ami azóta történt:


"Anyuka", utlevele szerint 21 éves, szerintem drogos és agyilag sérült is, a körmei olyan lilák, hogy rossz ránézni, abban sem vagyok biztos, hogy tudja, hol van pontosan, bár vannak olyan dolgok, amit pedig olyan pontossággal sorol, hogy meglepö. Allitolag ma reggelig egy másik hotelben voltak, és mivel legalább tizenötször mondta a hotel nevét, hát én felhivtam ott, hogy mit mondanak roluk. A recepciós csaj azt mondta, hogy nála jelentkezett be a lány a babával, ott fizetett mindent, de valami szerinte sem stimmel, délelött a rendörség kereste "anyukát", aki addigra már kijelentkezett.... én is felhivtam ezek után a rendörséget, de ott, utánanézve a rendszerben, semmit nem találtak róla, annyit tanácsoltak, hogy mig nem fizet elöre, addig ne engedjük be a szobába. (ezt amúgy is így tettem volna)


Nemrég visszajött megint a babával, megint össze-vissza beszélt, pakolgatott ide-oda, most itt hagyott egy óriás szatyrot ezer cuccal (fele szemét szerintem) és elment...a kb. egy éves babával!!! a Baba állitolag nem aludt ma még, a kabátját itt hagyta, délután simán egy pulcsiban, gatyában, cipö nélkül vitte el, babakocsi nélkül... most betakarta, de pelenkát nem cserélt, csak megkérdezte, hogy hol tudna, de aztán mégsem.... komolyan mondom, a sírás kerülget még azóta is. Pago gyümölcslével itatta a gyereket, de úgy, hogy az egy literes üveget a gyerek kezébe adta, mig ö összeköhögte a nyilvános wc-nket... a gyerek már tiszta nyügös volt, sirt nagyon, szerintem éhes is lehet, mert tuti, hogy nem igen kapott ma enni. Ja de, egy nyalokát kapott, amit láttam, mikor odaadta!!!!!!!!


Most, hogy már én is anyuka vagyok, az ilyen anyukák nagyon ki tudnak borítani, mert látom, hogy ennek a pici babának nagyon behatárolt jövöje lehet/lesz és összeteszem a két kezem, hogy Bennynek mindent meg tudunk adni, szeretö családja van, odafigyelünk rá, tudjuk egészségesen táplálni, nevelni, meg tudjuk neki adni a megfelelö orvosi ellátást, a kiszámítható napirendet, a szeretetet, az odafigyelést stb.... mert az a kis csöppség nem tehet arról, hogy rossz helyre született, de mást érdemelne. :((((


De van jogom beleszólni, rendört hívni, rendezkedni??? Akkor van, ha nem fizet a lány, de addig???? Kemény dió ez, de nagyon bánt. Sajnálom azt a pici babát, és ilyenkor eszembe jutnak a szalagcímek is az újságokból, mint pl. az a pici baba, akinek az anyukája kéregetett. :((((


Remélem, hogy az éjszaka nyugis lesz és igaz, hogy ez föleg Benny blogja, de ez kikívánkozott belölem, mert ilyenkor tényleg annak vagyok hálás, hogy mi szeretjük egymást és ezt adjuk tovább a kicsikénknek is és nagyon sajnálom, hogy sok gyerek ezt nem élheti át. :((((

2011. február 8., kedd

ùjra itthon

 Tegnap visszajöttünk Bécsbe, megint gyorsan elszaladt a tiz nap anyáéknál, Benny már jól belejött a kényeztetésbe. :))))


Aranyos volt, mert megint ebéd után indultunk és ö ebéd után már megszokta, hogy megy aludni, mindenkinek ad puszit, mondja, hogy "pápá", és irány fel a lépcsön.... most pedig csodálkozott, hogy nem vittem fel egyböl, hanem a nagyiék bezsebelték a puszikat és maradtunk lent, öltözködtem, késöbb a nagyi átöltöztette öt is és indultunk az autóval.... magához ölelte az alvós maciját és kb. fél óra alatt elaltatta magát az autósülésében is, jó egy órát durmolt, de utána is nyugisan nézelödött hazáig, itthon meg is dícsértem, hogy ügyesen kibírta az utat. :))))


Itthon aztán volt nagy öröm apának és az itteni játékainak, jött-ment, mindennel játszani akart. :)))) még átugrottak P szüleihez is egy picit a fiúk, ott is volt nagy öröm, aztán este hamar be is ájult a kiságyban és reggel fél 9-ig aludt. :)))


Ma délután már a nagyszülökkel van, mert nekem dolgoznom kell, de az elöbb hivtam öket és minden rendben van, három órát csavarogtak ebben a gyönyörü, tavaszi idöben és el vannak ájulva P szülei, hogy mennyire beindult a beszélökéje Bennynek, mert mindent próbál utánuk mondani. :))) Hát igen, alakul ez is.... és ami a legjobb, hogy két nyelven. :))))


Most nem kell sokáig nélkülözniük anyáéknak sem a kisunokát, mert a terv az, hogy jövö hétvégén hazamegyünk hármasban, P szabin lesz és mivel már egy jó ideje ö nem volt Magyarországon, szeretne egy hétvégét otthon tölteni, én pedig nem vagyok ellene. ;) :) ùgyhogy jövö pénteken megint megyünk hétföig vagy keddig, majd meglátjuk még.


Addig maradnak az itteni nagyszülös délutánok, csütörtökön végre Gabi barátnömmel és Stella lányával találkozunk, hétvégén pedig meglátjuk, hogy milyen idö lesz, akkor is jó lenne valami kinti programot találni.


Bár azt megfogadtam most otthon, hogy megpróbálunk Bennyvel többször eljárni fürdeni is, mert mikor anyával és Pannával, Robertával voltunk, akkor Benny elöször nyafogott a vizben, de szépen, lassan felengedett és egyre jobban pancsolt, a végén pedig alig akart kijönni a vizböl, szóval többet kellene eljárnunk pancsolni... márciustól már nem jövök dolgozni, akkor mindenképp rendszer lesz belöle remélhetöleg, hogy nyárra már ne legyen neki idegen a lubickolás. :))))

2011. február 2., szerda

Középpontban: Ben bébi :)

 Pénteken délután hazajöttünk anyáékhoz, szerencsére már Benny is rendbe jött a betegsége után, már csak én voltam náthás, de már én is javulok. Jó utunk volt, Benny a határtól hazáig aludt, így nem kellett beüzemelni a dvd lejátszót most.


Azóta pedig élvezi a kiskirályi életét, mindenki az óhaját, kívánságát lesi, őt kényeztetik, egész nap játék, bolondozás van. Sajnos még mindig nagyon hideg van kint, így annyira sok időt nem vagyunk a kertben, de bent is feltalálja magát. Jön-megy, dumál, pakol, kacag, játszik, stb....


Már nagyon várták a nagyiék, Tante Beja, dédi is, ő pedig mintha érezné, osztogatja a puszikat (illetve odatartja az arcát, hogy lehet neki puszit adni :D ), odabújik mindenkihez néha, nagyon aranyos. :))))


Tegnap meglátogattuk Roberta barátnőmet, akinek a kislánya, Panna 5 nappal idősebb Bennynél és már kiskoruk óta ismerik egymást a gyerkőcök, bár Benny elég visszafogott a gyerekek társaságában, de tegnap Panna oviban volt, így a kis gézengúzunk egyből totál másabb volt, mint mikor Panna is otthon van. :))) Első perctől felszabadult volt, dumált, pakolt, játszott, adott puszit Robertának, haverkodott Panna apukájával, Roberta csak lesett, hogy mennyire más ilyenkor Benny. Azért abban reménykedek, hogy az oviban legkésőbb megszokja majd a többi gyerek társaságát is, de addig még van pár hónapunk, hogy lazuljon, hogy társasági lény legyen. A felnőttek között semmi gondja nincs, csak más gyerekek között oldódik fel nehezen, de kiskoromban én is ilyen voltam szerintem...és állítólag P is, aztán most nincs semmi gondunk a barátkozással. ;) :)


Egyik este nagyon fel volt pörögve Benny, pancsi előtt még ment a bolondozás a nappaliban, és előkerült a buborékfújó is, amivel imád játszani. Tante Beja volt az "áldozat" , akinek fújnia kellett, én pedig próbáltam felvenni pár percet, bár néha én is elnevettem magam, mert annyira aranyos volt Benny, ahogy rápörgött a buborékokra. :)


 



[youtube http://www.youtube.com/watch?v=F7VKPnllMmg&w=560&h=345]