2010. december 31., péntek

BUÉK 2011

 Az év utolsó napján szeretném megköszönni mindenkinek, aki figyelemmel kíséri Ben Baba mindennapjait, hogy eddig is itt voltatok, hogy annak idején drukkoltatok az érkezésénél és hogy azóta is kiváncsiak vagytok a napjainkra. :))))


Legyen Mindenkinek egészséges, boldog az új év, teljesüljenek az álmaitok


és várunk továbbra is Titeket Ben Baba történeteivel! :)


BUÉK 2011


2010. december 27., hétfő

Karácsony után...

 Már Magyarországról jelentkezek, tegnap szerencsésen hazaértünk Bennyvel, bár nem úsztuk meg a havat, az utolsó kb. fél órában már rendesen figyelni kellett menet közben, de hazaértünk épségben.


Sajnos nem úsztuk meg ezt a karácsonyt sem betegség nélkül, Bennynek 25.ére elkezdett folyni az orra és egyre többet tüsszögött, tegnapra már durván bedurrant szegénynek a náthája, a kocsiban összesen fél órát aludt, sehogy nem volt jó neki, így Bábolnától beüzemeltem az új utazó dvd lejátszóját és Kisvakond segítségét hívtam, így aránylag jól elvolt a maradék másfél órában...


Remélem, hogy itthon majd hamar rendbe jön, nyomjuk neki a vitamint, a sok folyadékot, vettem neki luft balzsamot a hátára, csipkebogyó teát és ma már a nagyi húslevesét ebédelte. :)


Egyébként a karácsony jól telt, bár Bennyt idén még inkább a fa érdekelte, az ajándékok csak másodhegedűsök lehettek, nekem kellett bontogatnom az ajándékait, mert ő csakis a fával, a gömbökkel volt elfoglalva, minden gömböt meg kellett érintenie, sikongatott, le-fel szaladgált a "csodafa" előtt, nagyon édes volt. :)))


Minden ajándéknak nagy sikere lett, kapott Thomas mozdonyt, ami buborékokat fúj, vagány sport autót (amit szét is kapott egy pillanat alatt :D ), betonkeverő autót, kis széket egy asztalkával, úgyhogy bőkezű volt a Jézuska vele. :) Szép napok voltak, jó volt együtt lenni.


Most tíz nap itthoni kényeztetés következik nagyiékkal, jó lenne most már összefutni pár babás barátainkkal is, de egyenlőre ez megint kérdőjeles, majd Benny állapotától függ. Holnap azért a dédihez beugrunk az ajándékával, mert már biztos várja a kis "dédiunokáját". :)


És végül két videó Bennyről és a karácsonyfáról, mennyire odáig volt érte. :))))


 








 


 

2010. december 23., csütörtök

Boldog karácsonyt!

 Mivel nem tudom, hogy még ide tudok e ülni a gép elé, így most ragadom meg az alkalmat, hogy minden kedves olvasónknak nagyon boldog karácsonyt kívánjak!


Legyen a holnapi nap (is) Mindenkinek meseszép, élvezzétek a család melegét, a karácsony fényeit, illatait!


Sok puszit küldünk


Bambi, P és Ben Baba



 

2010. december 19., vasárnap

Heti történések

 Rohannak a napok, holnap már karácsony hete kezdődik, ötöt alszunk és péntek. Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, és idén már sokkal tudatosabban készülünk mi is a karácsonyra, hiszen Benny már többet fog érteni az ünnepekből, az ajándékok bontogatásából, a vendégseregből. :))) Kiváncsian várjuk az idei ünnepet, fényképezőket előtte feltöltöm, nehogy pont akkor legyen üres az aksi, mert mostanában már többször megjártam. :))))


A legfontosabb újdonság, hogy a héten kibújt Benny "elfelejtett" fogacskája is, régóta készülődött kifelé, de most már kint van végre.... ezennel beért mindenkit, már "csak" a négy leghátsó fogai vannak hátra, de azt szerintem én már nem igen fogom észre venni, maximum egy igazi, teliszájas vigyornál, mert amúgy már nem hagyja vizsgálni a fogait. :))))



A héten többször volt nagyon hideg, így sokszor csak boltban voltunk lent vagy postán, de olyankor igyekeztünk a leghosszabb úton menni, hogy eleget legyünk levegőn. :) Szombaton a magyar csajokkal jöttünk össze egy rövid talira, ahova jött Benny is és ismét hozta a marketing arcát, mint mindig. ;) :)))) Egyfolytában kommentált mindent, ugyanis itt találkoztunk a szomszédos karácsonyi vásárban, amit ő már nagyon ismer, hiszen rengetegszer voltunk már együtt is és az anyósomékkal is mindig oda szoktam menni csütörtökönként. Benny nagyon jó kis idegenvezető volt, mindent elmagyarázott az ő kis halandzsa nyelvén, tündérbogár volt. :))) Érdekes, hogy a gyerkőcök érzik, hogy mikor kell kisangyalt játszani, de ez általában nem akkor van, mikor anyukájukkal kettesben vannak otthon.... :))))


Holnap és holnapután este P szülei vigyáznak Bennyre, mikor szóba került, hogy ráérnek e, mert nekem hoteles karácsonyi vacsorás meghívásom van, akkor P apukája egyből dörzsölte a kezét össze, hogy "természetesen ráérnek". :))))) Szeretik nagyon, ha hívom őket, el tudom képzelni, hogy micsoda hancúrozás mehet itthon, ha Benny és a nagyszülők egyedül maradnak. :)))))


A terv a karácsonyra az, hogy szenteste nálunk lesz, P szülei jönnek át 4 után, mire Benny felébred az ebéd utáni sziesztázásból. :) Ajándékozás, vacsora után ők hazamennek, Benny pedig majd alukálni, ahogy szokott. Másnap délelőtt itthon leszünk, és a délutáni alvás után mi megyünk át P szüleihez, ahova P apukájának 3 testvére és párjaik jönnek majd, úgyhogy lesz társaság rendesen. :)))) Vasárnap pedig P már sajnos dolgozik, így mi dél körül elindulunk haza Bennyvel kettesben, úgy időzítve, hogy az alvás a kocsiban történjen, mivel ha megérkezünk, akkor anyáéknál is vendégek lesznek, apa névnapját ünneplik. :))) Remélem, hogy nem lesz neki túl sok(kkkkk) így a karácsony, de úgy veszem most már rajta észre, hogy szereti, ha társaságban van (főleg, ha ő lehet a középpont ugye. ;) ) , ezért nem aggódok semmin. Már nagyfiú és minden rendben lesz, szuper karácsonyunk lesz, teljesen családi körben, már nagyon várom. :)

2010. december 17., péntek

Karácsonyra készülve...

 Ezt a kis verset most láttam egy kedves ismerősömnél, egyből le akartam ide jegyezni, mert annyira szép, aranyos és találó is, mert én is így érzek:

"Mikor gyermek voltam
Hittem a Mikulásban,
Hittem az Angyalokban,
És a Karácsonyfában.

...Mikor felnőtt lettem,
A meséket elfelejtettem.
Csak olyanokat hittem,
Amiket el is érhettem.

Nem hittem a szerelemben,
A hűségben,
A boldog jövőmben,
A tiszta érzésekben.

De mióta téged megismertelek,
Olyan vagyok, akár egy gyerek.
Mindenben hiszek,
Még ha ki is nevetnek.

...Hiszek a Mikulásban,
Ha visszahoz hajnalban.
Az Angyalokban is hiszek,
Hisz egy ilyet szeretek.

Hiszek a Karácsonyfában,
Ha veled nézem a szobámban.
Hiszek a szerelemben,
Ami itt van a szívemben.

Mióta megnyertél engem,
Hiszek a könnyekben.
Minden ölelésben,
És szívverésben.

Neked köszönhetem,
Hogy gyermekké lettem,
Hogy kezembe tollat vettem,
És megírtam neked e verset."


2010. december 16., csütörtök

Móka, kacagás

 Tegnap nálunk járt Benny keresztapukája, akinek Benny egyből a játékait kezdte mutogatni és egy kis idő után már teljesen lefoglalta magának, ha ki mert jönni Benny szobájából, máris kiabált utána a kis zsivány. :)))))


Este olyan szinten felpörgött Benny, hogy már dőltünk a nevetéstől, nagyon aranyos volt. :) Egy videót sikerült is készítenem a fiúk önfeledt játékáról:


 




[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Z4jVeXZ_NVc&fs=1&hl=hu_HU&color1=0x234900&color2=0x4e9e00]

2010. december 12., vasárnap

Hétvége

 Gyorsan eltelt a hétvége megint, de ezt már észrevettem, hogy ha program, látogatók vannak, akkor rohannak az órák, amúgy pedig nem mindig.


Szombaton anya és a húgom jöttek ki hozzánk, mivel mi múlt héten nem jutottunk haza a hó miatt, így ők hozták ki az otthonra megrendelt karácsonyi ajándékokat, a szaloncukrokat és egyéb apróságokat. :) Vicces volt, mert szombaton olyan dél előtt nem sokkal értek ide és mostanában, ha már csenget valaki, akkor Benny egyből rohan az ajtóhoz és türelmetlenül várja, hogy felérjen a földszintről a "vendég", aki néha meglepetést tud okozni, mert nem a várva várt családtagok vagy barátok, hanem "csak"  a postás vagy csomagküldős és olyankor pedig megszeppenve bújik is el mögém a nagy vendégváró. :)))


De most volt ám öröm, ráadásul épp pelenkát akartam cserélni, így lógó bodyban szaladt ki az ajtóhoz és egyből anyához sietett, szinte félrelökve a tesómat. :) Idővel aztán a tesómat is "befogadta a kegyei közé" és mehetett a hancúr. :)))) anya csavargott egyet egyedül a városban, mi pedig karácsonyi vásároztunk, ettünk sült gesztenyét, ittunk puncsot, megnéztük a kiállítást, jó kis délután volt.


Este ment az őrültködés tovább, a mikulás is becsempészett még egy-két apróságot (vagy épp egy óriás autót :D ) és fürdés után hamar ki is dőlt Benny. :))))



Éjjel nála aludtam, vicces volt megint reggel figyelgetni, hogy miket bohóckodik az ágyban, mikor felébred és azt hiszi, hogy egyedül van a szobában. :))))


Ma reggel eső ébresztett minket, de aztán szerencsére elállt, így átsétáltunk mindannyian a karácsonyi vásárba megint, Benny jött-ment, játszott minden dísszel, megmutogatta a kedvenc helyeit,állatait a nagyinak és Tante Bejának, vettünk pár apróságot és ebédre jöttünk vissza.


Anyáék ebéd után indultak haza, mikor Ben Bébi már aludt, én pedig gyorsan rendet raktam a lakásban addig. Ébredés után picit kereste a nagyiékat, de mivel apukája épp hazaugrott egy órára, így el tudtuk terelni a figyelmét. Mivel délután is esett az eső, így ma nem mentünk már le, majd holnap folytatódik a kényeztetés, mert P anyukája jön 1-re és ő vigyáz Bennyre délután, míg mi az utolsó karácsonyi ajándékokat szerezzük be. :)))


Jó kis hétvége volt, csak gyorsan eltelt, de már nemsokára újra találkozunk, mert december 26án, ha minden jól megy és Holle Anyó is úgy akarja, akkor megyünk haza tíz napra, juhuuuuuu! :))))



U.i.: érdekes módon Benny mindenkivel szívesen fotózkodik, de ha én is feltűnök a színen, hogy végre legyen közös fotónk, akkor azért sem néz a kamerába és egyből menekülőre fogja.... :))))

2010. december 10., péntek

Első alkotás

 Mivel ma nagyon bolond egy idő volt és délelőtt nagy harc árán jutottunk haza a bevásárló körutunkról, így délután inkább itthon maradtunk Bennyvel és próbáltuk jól kihasználni a bezártságot.


Már a múltkor vettem neki gyurmát, zsírkrétát és festéket, eddig a zsírkrétát avattuk már fel, kisebb-nagyobb sikerrel, ma a festéken volt a sor. :)))) Leterítettem egy "játszós törcsit'", kiszedtem a festékeket, elővettem egy vásznat, amit tegnap vettem a KIK-ben és hajrá. :))) Ez a festék jópofa, mert ujjal, kézzel lehet vele festeni és utána simán lemosható, úgyhogy nem volt határ. :))) Benny először nem értette, hogy mit kellene csinálni, de aztán ahogy megmutattam, már ő is felbátorodott és a végén már bele akart tenyerelni a tégelybe. :))))) szerintem egy-két gyakorlás és nagyon ügyes lesz, az első alkotása természetesen a miénk lesz, a többit majd megbeszéljük a művész úrral. :)))))





és az alkotás:



Szép, ugye? :)))))

2010. december 6., hétfő

Miki, Miki, Mikulás

 Az idei mikulás Bennynek már a második, de tavaly még nem igazán fogta fel, hogy mi is történik, így kiváncsian vártuk, hogy idén vajon mennyire érti a mai történéseket.


Mivel nekem reggel programom volt, így úgy időzítettük, hogy a délutáni alvás után érkezzen a Miki és hagyja ott az ajándékot Benny csizmájánál. :) Délelőtt a fiúk csavarogtak egyet, mint kiderült, kimentek Schönbrunnba anyának (azaz nekem) mikulás ajándékot beszerezni (éves belépő a schönbrunni állatkertbe), de hazafelé jövet lerobbant az U4 metró, vártak rá jó sokat és mikor végre a Schwedenplatz megállóhoz értek, ahol az U1 metróra kellett volna váltani, akkor annál a metrónál is fennakadások voltak, így P már az idegei szélén táncolt, ráadásul elfelejtett cumit vinni Bennynek, így már ő is egyre nehezebben bírta a kalandot.... szerencsére azért sikerült hazaérniük, bár így csúszott az ebéd, az alvás és Benny már picitátesett a fáradtság holtpontján és nagyon sokat sírt, de amint leraktam az ágyába, fél perc sírás után be is ájult és aludt fél 4-ig.


Délután már jókedvűen ébredt, még huncutkodott is, nem akart kijönni az ágyából, csak mikor mondtam neki, hogy pedig képzelje el, hogy itt járt a Mikulás bácsi és hagyott neki ajándékot a cipőinél. Akkor felcsilant a szeme és kijött a nappaliba és leskelődött kifelé az előszoba felé. :))) P is mondta neki, hogy a cipőinél nézze meg, hogy mit hagyott a mikulás és én is mondtam, így kisétált és rácsodálkozott az ajándékaira. Nagyon aranyos volt, egyből hozta be őket a szobába. :)))





Kapott egy zenélő, táncoló mikulást és egy fajátékot, amin egy macit kell öltöztetni különféle ruhákkal, már Stella barátnőjénél játszott ilyennel és tetszett neki. :))) A másik ajándéka anyáéknál van Magyarországon, mert elvileg ugye most otthon lennénk, ha nem jött volna közbe a hóesés és a csúszós út, de azt majd később megkapja, valószínűleg hétvégén kihozzák anyáék. :)))


A zenélő mikulással az elején még nem igen barátkozott, de a végére már nagyon jól eljátszott vele, rájött, hogy hol tudja be-kikapcsolni és ő is ugyanúgy rázta a fejét, testét, táncolt ülve. :))) aranyos volt nagyon, jó látni ezt a felhőtlen örömöt az arcán és ahogy fedezi fel a világ újabb és újabb érdekességeit. :))))


 



[youtube http://www.youtube.com/watch?v=RrrqXeDTGpc&fs=1&hl=hu_HU&color1=0x234900&color2=0x4e9e00]

2010. december 4., szombat

Hello world!

Welcome to WordPress.com. This is your first post. Edit or delete it and start blogging!

2010. december 3., péntek

Felesleges babaholmik

 Már egy ideje gyűlik a lista a fejemben, de ma délután mát tudtam, hogy este a felesleges babacuccokról fogok írni Benny blogján, mert van egy pár...


Amikor a nők (tisztelet a kivételnek) meglátják az első pozitiv terhességi tesztet, egy olyan lavinát indítanak el, amit még maguk sem gondolnának. Az első terhesség egy új dolog ugye, nincs tapasztalatunk, mindenki hasznos tanácsát megfogadjuk, az már más kérdés, hogy az számunkra is ugyanolyan hasznos vagy praktikus dolog e, mint annak, aki tanácsolta. Éppen ezért még a baba születése előtt bevásároltam én is orrszívót, körömvágó ollót, lázmérőt, az utolsó babaágyneműig előkészítettük Benny szobáját, a ruhái sorban figyeltek a szekrényben (vagy 100 darab :D ), talán már az óvodás korú játékai is be voltak szerezve és még sorolhatnám.


Ha láttam egy cuki ruhát, egyből megvettem, az már más kérdés, hogy iszonyat bonyolult volt ráadni a törékeny kisbabára, sehogy sem állt kézre, tehát a cuki ruha sokszor nem volt Bennyn. :)))) Ha kinyitottam a Baba, Kismama és társai magazint és láttam benne valami szuper dolgot, egyből meg kellett rendelni, mert "hát az újságban ezt ajánlották". :)))) Nem spóroltam a cuccokon, "mindent az első gyereknek" volt a jelszó. :)))


Na, most így, lassan 20 hónappal Benny születése után már kicsit több rálátásom van a dolgokra, és abban is biztos vagyok, hogy ha egyszer lenne kistesó (ami egyenlőre nincs tervben, de ugye sosem lehet tudni, mit hoz az élet....), akkor ezer dolgot másképp csinálnék és ezer dolgot másképp alakítanék.


Íme egy kis segítség (az én szemszögemből nézve) leendő anyukáknak:


Ami szerintem tök felesleges volt nálunk és már nem így csinálnám:


- A babakocsink. Szuper jó, quinny speedi! :) Vagány, szééééép (barna-fekete), háromkerekű (akár még futni is lehet vele), volt hozzá mózesrész, rá lehetett csatlakoztatni a maxi cosi autósülést és most a sportrészét használjuk.


DE dög nehéz, igazán kellemes naponta legalább kétszer le-fel ugráltatni Bennyvel a kocsit a lépcsőházban a liftig vezető lépcsőkön, néha még jól megpakolva a bevásárolt élelmiszerrel.


Nem fér be a Suzuki Swiftünkbe, így kellett venni egy kisebb, "fapados" chicco babakocsit is, ami csak a csomagtartóban figyel és ha kocsival kell mennünk valahova, akkor van használatban, vagy ugye Magyarországon, anyáéknál.


Futni még sosem tudtam Bennyvel és a babakocsival, mert Benny nem igazán üldögél kis buddhaként a babakocsiban, mindig van valami nyöszörögnivalója, hol ki akar jönni, hol enni akar, hol inni akar stb... :))))


Tehát így összességében, van egy széééép, vagány, ámde kevésbé praktikus babakocsink. :))))


-Orrszívó, mint olyan...


Még pocakosan megvettem a kb. 10 ezer forint körül mozgó elektromos orrszívót, ami micsoda szuper találmány, mert ZENÉL!!! :))))) Míg Benny pici volt, pelenkázás közben ezzel nyugtattuk, ha nyafis volt, csak megnyomtuk a gombot, és máris dallamokat játszott az orrszívó. Igaz, hogy mire ledöntötte Bennyt kb. egy éves korába az első nátha, addigra már a fiatalúr úgy szétkapta az orrszívóját, hogy már csak tényleg zenélésre tudtuk használni, így fájó szívvel, de beszereztem kb. 2000 ft-rt egy sima porszívóra csatlakoztatható orrszívót, ami érdekes módon az öszes cuccot simán kiszívja a gyerkőc orrából, tehát megint az olcsóbb babacucc győzött a drága ellen, még ha zenélni ez nem is tud, viszont az orrot tisztítja. (tisztítSA) :)))))


-Bodyk, rugik és társaik


Pocakosan ezekből is bevásároltam kb. egy ötösikrekre való mennyiségű ruhát, mert hogy mindegyik milyen kis cuki volt. :)))) Ez mára már oda jutott, hogy van Bennynek pár szép nadrágja, felsője, és több KIK-ben vásárolt játszós nacija, macinacija, pulcsija, amiket nyúzhat a játszótéren, itthon és anyáéknál. Rengeteg olyan kis bébis cucca van, ami vagy nem is volt rajta, vagy már csak azért adtam rá, hogy legalább egyszer rajta legyen, mielőtt kinövi... felesleges!!!!! Mert úgyis mossa őket az ember, és ha benyúl a szekrénybe, akkor általában a legfelsőket veszi ki és adja rá a bébire!!!! Tehát ezt is megtanultam így lassan 20 hónap után. :)))) ja és általában a legtöbb bodyja Bennynek a tescoból van, szerintem nagyon jó minőségűek, árban is tökéletes és nyúzta őket rendesen, semmi bajuk nincs, eltekintve pár foltocskától. :)


-Lázmérő


Pocakosan ebből is megvettem a legdrágább kategóriák közüli egyik hiperszuper csodát, amivel a homlokon, fülben lehet mérni a baba lázát. Elemmel működik, elvileg bekapcsolás után picit mozgatni kell a baba homlokán és egy csippantás után kiírja a hőmérsékletet a csodamasina. Hát mondanom sem kell, hogy ismét mellényúltam, mert olyan hőmérsékleteket mért néha, hogy vagy már a kihűlés határán volt Benny is és utána én is (mert magamon olyankor leteszteltem, hogy vajon kiben van a hiba...) vagy éppen semmit sem mért. Legtöbbször elemre fogtuk a hibát, úgyhogy párszor lett cserélve benne, de az eredmény nem változott.


MOST egy sima, hajlékony végű, digitális hőmérőnk van, amivel a popóban mérem Benny lázát, ha beteg és érdekes módon még egyszer sem mért hülyeséget. Megjegyzem, ez is kb. max. 2000 ft volt....


-Bundazsák


Tavaly a tél beköszöntével elkezdtem bújni a netet, hogy kellene egy bundazsák Bennynek a hideg napokra. Mindenképpen birkásat szerettem volna, mert biztos az a legmelegebb. Nézegettük a kínálatot, P tanácsára döntöttünk végül az mellett, amit vettünk neki, egy Kaiser márkájú zsák, ami oldalt cipzáros, középig jön fel az eleje és visszahajthatós a baris része. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, de keresek képet róla. Ilyen, csak nekünk fekete van:



Míg pici a baba, addig kiváló, bár már tavaly télen is bosszankodtam kicsit, hogy miért hallgattam P-re, mert néha elég hülyén lehetett Bennyt belebugyolálni.... Ez sem volt olcsó, olyan 80 euró körül lehetett. Én annak idején ilyet szerettem volna, de ugye P lebeszélt és mivel mindkettőnknek marha sok tapasztalata volt, hát hagytam magam meggyőzni, mivel nem két filléres dologról volt szó.



Ebben az a praktikus (így 20 hónap után nézve), hogy elől van a zipzár, tehát simán, kényelmesen ki lehet "csomagolni" a gyerkőcöt belőle, ha zárt, meleg helyre érünk, a lábrészét le lehet hajtani, a koszos csizmának és felül is, a felsőtestét is melegítené, míg a mi általunk vett "csodazsákban" akkor is fel kell öltöztetni jóó melegen felül a babát, még ha menni sem tud, mert felül nem takarta be a zsák.


És amin ma rágtam be, hogy most ugye megint itt a tél, már napok óta havazik, így Bennyt orkános, kantáros sígatyába öltöztetem, alatta harisnya, csizmá, felül body, pulcsi, vastag dzseki, sál, sapka, és mivel még mindig nem barátkozik a hóval, így nem igazán akarja elhagyni a babakocsiját, úgyhogy a bundazsákot is összeszereltem neki, hogy a nagy üldögélésbe ne fázzon. Ami nem is lenne probléma, viszont Benny hosszú és kinőtte a bundazsákot. Azt a bundazsákot, amit én több évre terveztem ugye... akárhogy húzom, nem kényelmes neki, a zipzár oldalt van, igy azzal sem tudtam rajta igazán segíteni. Végigmérgelődtem az utat hazafele a sétánkból, mivel ő nyüszögött, nem volt kényelmes neki (amit totál megértek), de kiszállni sem akart, mert ott ugye havazott és a hó nem barát még, úgyhogy hazaérve szétszedtem a bundazsákot, most csak az alsó része van bent, amin ül, hogy legalább alulról melegítse, felülre majd viszek neki egy plédet, ha olyan hideg lenne.... Ja és még egy negatívum a csodazsákhoz: most, a 20 hónapos gyerkőcöt télikabátban, bundazsákkal már nem tudom a biztonsági övvel bekötni, mert nem éri át... jó, mi? Még jó, hogy van ilyen biztonsági karfánk, az tartja úgy ahogy Bennyt a babakocsiban...


Hirtelen ennyi jutott az eszembe, de egyébként még folytathatnám a felsorolást, mert tényleg rengeteg dolog van, amit feleslegesen vettünk meg. Nem bánom, mert ezekből tanultunk, csak vannak napok, amikor iszonyatosan tudok bosszankodni azon, hogy mennyi haszontalan dolgot rá tudnak sózni a béna anyukákra, akik abszolut kezdők a gyerekek körüli cuccok terén és minden jó reklámnak, csomagolásnak bedőlnek.... :(((

2010. december 1., szerda

Második felvonás

 Mégpedig a hó és tél fejezetben...


Ugyanis az van, hogy Benny még mindig utálja a havat, a telet és mindent, ami ezzel kapcsolatos...


Tegnap este kitaláltam, hogy délelőtt bemegyünk P-vel a városközpontba kicsit csavarogni, mert úgy vettem észre, ha nincs nagy program Bennynek szervezve, akkor unatkozni kezd és minden tiltott dolgot (ajtócsapkodás, tévé ki-bekapcsolása stb.) előszeretettel csinál, hogy engem bosszantson.


Így ma csavarogni készültem vele, de Holle anyó közbeszólt, ugyanis reggel erős havazás kezdődött, ami kb. fél órája állt el.... mivel reggel még nem volt durva és nem tudtuk, hogy meddig tart, így gyorsan átprogramoztam magunkat és elbuszoztunk, elmetróztunk a donau zentrumba kicsit plázázni, úgyis kellett pár dolgot vásárolnom és mindegy volt, hogy hol teszem meg. Benny szaladhatott kicsit, vannak új gyerekpihenő helyek, ott játszott ő is a többi gyerkőccel, úgyhogy jó kis délelőtt volt.


De már odafele is felszereltem a bundazsákot a babakocsira és jól beöltöztettem Bennyt, ami nem igazán tetszett neki, de még aránylag csendben tűrte. Hazaérve ebédelni nem akart, sem a főtt kaja, sem a szendvics nem kellett neki, inkább ment aludni egyből. 3 után ébredt, akkor megette a szendvics háromnegyedét, pici joghurtot is evett még hozzá, játszott picit P-vel és mivel még mindig esett a hó, így kitaláltam, hogy beöltözünk sícuccba és lemegyünk sétálni, átsétálunk a boltig, tart, ameddig tart, de babakocsival elég lehetetlen volt a még le nem takarított utcákon átkecmeregni...


Már az öltöztetés sem tetszett Bennynek, nagy harc árán sikerült szegényt beöltöztetni, én már simán izzadtam a sígatyámban és a síkabátban, de sebaj. :))) végig meséltem neki, hogy milyen kafa lesz lent, mert esett a hó és az milyen szép (pedig én is utálom, de nem akarom, hogy ezt hallja tőlem)


Na, leérve amint havas lett a csizmája, máris sírásba tört ki szegénykém, egy lépést nem akart mozdulni, csak sírt és sírt és mutatta a havas csizmáját. Mutattam neki, hogy az én cipőm is havas, ami nem baj, el fog olvadni majd, mert csak víz. A kezembe fogtam kis havat, hogy nézze meg, ez nem rossz dolog, de ő csak sírt és sírt... :(((


gondoltam, átviszem a kezemben oda, ahol már egy picit letakarították a járdát, de ő ott sem akart mozdulni, egyfolytában mutatta, hogy vegyem fel és az autónkra mutogatott, gondolom inkább kocsival ment volna tovább. Olyan krokodilkönnyekben sírt, hogy igen csak sajnáltam, de kb. 20 percig szenvedtünk kb. 5 méteren, de semmi javulás nem történt.


Így feljöttünk, beültettem a babakocsiba és ide-oda csúszkálva, de eljutottunk a boltba, bevásároltam két napra, mert ki tudja, hogy milyen idő jön még ezután, inkább legyen itthon ennivaló... A babakocsiban is nyüszögött, de nem annyira, mint mikor gyalog mentünk volna.


Tehát a második havas próbálkozás is kudarcba fulladt, így most eléggé félek a téltől, hogy mi lesz velünk. Én sem szeretem és nagyon várom már most a tavaszt, de sajnos meg kell barátkoznunk valahogy ezzel a helyzettel, mert lesz még pár havas napunk ezután is....


De volt egy vicces dolog is a hóval kapcsolatosan. Este Gabi barátnőmmel skype-oltunk (mint mindig ;) ) és meséltem neki, hogy Benny nem rajong a hóért, hanem sírva fakadt. Erre küldött egy fotót, amin a kislánya, Stella áll a hóban, ő is krokodilkönnyekkel sír és utálja a havat és a telet. :)))))) Ugyanúgy, ahogy Benny csinálta... tudom, hogy nekik ez nem vicces, de én ezen jót nevettem, mert annyira aranyosak, ahogy az ismeretlen miatt így megijednek, sírva fakadnak....


De azért azt is remélem, hogy majd megszeretik (vagy ha azt nem is, de elfogadják) a telet ők is és megtanulják, hogy a fehér, hideg izé a csizmán nem mumus, a tél velejárója. :)))