2008. november 30., vasárnap

megint K.O.

 Megint K.O. vagyok, éjjel nem sikerült igazán jól aludnom. 4-kor kukorékoltam, átjöttem a kisszobába, de alig bírtam visszaaludni. Jellemző, hogy akkor alszok rosszabbul, ha valahova készülünk, mint pl. ma is, mikor negyed 8-kor amúgy is kelnünk kellett. Na mindegy, majd megszokom.....


Kicsit hulla vagyok és még vezetnem is kell majdnem két órát, a barátnőm kislányának lesz a keresztelője, de este nem jövünk vissza, hanem kipróbáljuk az egyik híres osztrák fürdőt, P mehet szaunázni, én pedig majd dagonyázok, pihenek, kikapcsolódok.


Kiváncsi vagyok, hogy milyen Ausztriában egy keresztelő, bár nem mintha Magyarországon lettem volna már ilyesmin. :)) Biztos érdekes lesz, bár én mindig úgy sajnálom a babákat, amikor leöntik a kis fejüket a vízzel és a legtöbben sírva fakadnak. :))


Most el is dugulok, P lassan kész a fürdőben, aztán pakolhatunk és indulááááás.


Kellemes 1. adventi vasárnapot Mindenkinek, gyújtsatok gyertyát a nevemben is, mi majd holnap fogunk, feltéve, ha sikerül végre egy normális adventi koszorút találnom. :)))


 

2008. november 29., szombat

Félidőőőő


 


 


 


 


 


Ez a nap is eljött, ma van a félidő, pontosan 20 hét..... hihetetlen, de igaz, már a fele mögöttem van, ezután már visszaszámolunk a vége felé. Mint a hajós Bergfest-ek, már megyünk a hegyről lefelé.... Észre sem fogjuk venni és itt lesz április. :)) Most a karácsonyi készülődéssel úgyis repülni fognak a napok, utána szilveszter, január is hamar elmegy, két szülinap is van a családban, a február amúgy is rövidebb hónap és máris március, aztán április. :)))


Tegnap megint betértem a H&M-be, jaaaaj most már egyre nehezebb megállni, hogy ne vegyek még semmit,főleg hogy már tudjuk, hogy nagy valószínüséggel kisfiúnk lesz. Karácsonyra azért rendeltem P-nek egy fehér polót és Kicsi Bohne-nak egy fehér bodyt, és mindegyiken ugyanaz a vicces és színes szöveg áll: "Béke, szerelem és Rock and Roll" :))) Hogy majd tudjon a kisfiával partnerlook-ban felöltözni. :))


Már körvonalazódik a fejemben a babaszoba kialakítása is, dekorációk, ágynemük stb.... még nem akarom lelőni a poént, mert még mindent keresgélek hozzá, de januártól, ha zöld lámpát kap a bevásárlás, akkor elárulom. :))) Mivel eddig lányszobában gondolkodtam inkább, így most keresnem kellett egy B tervet, de végülis már alakul a dolog. :))


Tegnap délután csináltam pár aktuális pocakfotót, íme az egyik, ahol már látható a változás, gömbölyödünk, gömbölyödünk. :))



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Jövő ilyenkor már a 8 hónapos Kicsi Bohne-val fogunk karácsonyra készülődni, izgi. :))

2008. november 28., péntek

változások, már megint

 Ma reggel átgondoltam, hogy mennyi minden megváltozott bennem, mióta Kicsi Bohne növekszik a hasamban. Érdekes azért, hogy egy csepp kis emberke mekkora változást képes előidézni.


Pl. régen nem mindig reggeliztem, nem volt gond, ha kihagyom. Most reggeli nélkül nincs nap, ráadásul sokszor már arra ébredek, hogy éhes vagyok és nem bírok visszaaludni sem, hanem fel kell kelnem, enni. :))


Sok dologra rákattantam, amiket eddig alig ettem, mint például az alma. Régebben nem voltam nagy almaevő, ha apa hozott egy kosár almát, mikor látogatóba jöttek, a felét sajnos ki kellett mindig dobnom, mert rámrohadtak, vagy éppen almás sütit ettünk almás sütivel, mert magában meg nem ettem. :)) Most pedig napi 2-3 darab alma szinte kötelező, esténként felkockázom és azt nyammogom, szinte imádom. :))


A múltkor otthon a kovászos uborkával voltam úgy, hogy alig bírtam abbahagyni az evését, amit anya a piacon vett, szinte az egészet én ettem meg. :)) Most is rendeltem egy adaggal, ha jön a család látogatóba, hozzanak nekem a piacról. :)))


Aztán a kakaóóóó..... mostanában minden reggel KELL, hogy legyen itthon kakaó. :))) Bár ma már eldöntöttem, hogy most egy darabig megpróbálom kakaó nélkül kibírni, mert tele vagyok ragyákkal és félek, hogy a kakaó is okozhatja, úgyhogy most kakaómegvonás lesz. De azért ma reggelire még ittam két bögrével. :)))


Édesség, nasi nem annyira vészes, azok nélkül meg tudok lenni, nem napi szükséglet, de az előbb felsoroltak nélkül nehéz az élet manapság. :))


Érdekes azért, hogy ennyire meg tud változni a testünk és a szervezetünk. Kiváncsi leszek, hogy a szülés, szoptatás után ez mennyire fog visszaváltozni, vagy hogy egyáltalán visszaváltozik e.

2008. november 27., csütörtök

Ez is megvolt

 Jelentem, kész a kanapé összeszerelése, ügyes segítőm volt és már be is állítottuk a helyére, jöhetnek a vendégek. :))) Bár szerintem én fogom először felavatni, ha nem bírok aludni és ide menekülök, a másik szobába. :)))



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

19+5

 Holnapután leszek félidős, alig hiszem el, hogy már itt tartunk, eddig pikk-pakk elment az idő.


Épp a napokban jutott eszembe kicsit a hajós időszak, főleg az első két év, amikor is a Donauprinzessin nevű folyami hajón dolgoztam. Azon a hajón 8 hónap volt a szezon, márciustól novemberig úton voltunk, szabadnap nélkül, minden nap dolgoztunk. Na nem mondom, hogy halálra dolgoztuk magunkat, egy idő után már átlátható volt az egész és lehetett "csalni" ezzel-azzal. :)) Viszont amiért eszembe jutott most ez az egész, a félidő miatt volt, mert a hajón a szezon felénél mindig volt egy "Bergfest" nevezetű party a személyzetnek, amit a hotelmanager tartott nekünk, ezt pontosan a szezon közepén szokták tartani. Azért "Bergfest" vagyis "Hegyünnep", mert a a szezon feléig a hegyRE FELFELÉ mentünk képzeletben, de a szezon közepétől pedig már a hegyRŐL LEFELÉ ballagtunk és egyre közeledtünk a vége felé. :)))) Most azt hiszem, hogy szombaton én is egy kisebb "Bergfest"-et fogok ünnepelni, onnantól már visszafelé pörögnek a napok, igaz hogy még lesz egy pár nap, de már visszafelé megyünk és közeledünk a cél felé..... :)))


 

2008. november 26., szerda

nyafi

Ma valahogy minden bajom van. Délelőtt itthon pihentem, mert ma hozták a kanapét is, amit majd holnap fogunk összeszerelni. Utána egy barátnőmhöz mentem át, de útközben beiktattam az 1. kerületben is két H&M-et, hátha találok ott kabátot, amiben kihúzhatom a telet, de sajnos sikertelen kör volt, mert nincs kabát. :(


5 körül hívott P, hogy este nem dolgozik, már itthon van, úgyhogy jöttem is haza, fincsi vacsit főzött, most alszik. :) Én pedig szenvedek, mert ma valahogy mindenem fáj. :( Most éppen a lábaim akarnak leszakadni a derekammal együtt, a derekam egyre többet fáj. Valószínűleg most jön ki, hogy már évek óta rossz a tartásom, most pedig még jobban le van terhelve a gerincem. Félek, hogy ez később majd rosszabb lesz.


Tegnap este még azt is észrevettem, hogy a mellkasomon és a felsőtestemen annyira látszódnak az erek, mintha Magyarország folyói futnának át bennem, kicsit ijesztő is volt..... most már nincs mese, változik a testem napról napra, hétről hétre.... :))) És Kicsi Bohne is alakul, fejlődik, a tegnapi hírlevél szerint már álmodni is tud a kuckójában. :))


Most el is teszem magam, fáradt is vagyok, jó lenne már egy éjszakát teljesen átaludni.....

2008. november 25., kedd

lehullt a lepel :)

 Gyermekünk ma megkegyelmezett szerető szülein és mondhatni, hogy sikerrel jártunk Sopronban. :))) Féltem, hogy nem érünk oda időbent 10-re, mert elég ködös, nyálkás idő volt, így nem tudtam "repülni" a kisautónkkal, de azért még sikerült odaérnünk és a rendelőt is megtaláltuk egész könnyen. Egy nagyon szimpi doki bácsi fogadott minket, aláíratott egy nyilatkozatot, miszerint tudomásul vesszük, hogy ez a vizsgálat sem tudja 100 %-osan kiszürni az esetleges rendellenességeket.


Utána kezdődött a "mozi', P kapott egy széket mellettem és egy óriási plazma tévén nézegethettük Kicsi Bohne mozgolódásait. Kellemes zenei aláfestés volt, nagyon jól éreztük magunkat, laza volta légkör. Először az arcocskájára koncentrált a doki, utána kezdte el "alul" szemügyre venni. Nagyon érdekes ez a 4 dimenziós ultrahang, hihetetlen, hogy mennyire meg lehet lesni a babákat és már mennyire kivehetőek az arcának a részletei, a csontjai, sőt még a kisujjai is a kezecskéin. :)) Azt hiszem, hogy P most fogta fel igazán, hogy micsoda "kalandban" is van részünk, csillogó szemekkel figyelte, ahogy gyermekünk tátogatta a száját, fintorgott, gondolkodott, szopizta az újját, vagy éppen kibukfencezett a képből. :))) A doki először halványan talált egy utalást arra, hogy MINTHA kukaca lenne a lurkónknak, de még nem merte 100 %-osan kijelenteni, de aztán bejött egy olyan kép, ahol már mi is elég jól kivehettük, hogy bizony nagyon valószínű, hogy Kicsi Bohne egy kislegény. :))) A doki annyit mondott, hogy nagyon csodálkozna, ha ebből a kukacos emberkéből a végén kislány születne, mert elég egyértelmű a látvány. :)) Tehát kisfiunk lesz!!! A kínai naptár nálunk nem jött be, viszont a Jónás naptár asszem kisfiút jósolt, bár nem hittem eddig az ilyesmikben. A népi hiedelmek szerint, ha valaki kisfiút vár, akkor nincs rosszul (ez stimmel), tele van ragyákkal a feje ( ez is legtöbbször stimmel) , csúcsos a hasa (na, ez sztem nem stimmel). :)))


Tehát úgy néz ki, hogy lehullt a lepel, gyermekünk megkegyelmezett rajtunk és megmutatta a lába közét, most pedig újabb feladatunk van, mégpedig megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy tényleg kisfiús szülők leszünk, ahogy sokan jósolták. :))) A fejemben már számtalan ruhácska elképzelése van, vagányabbnál vagányabbak, a babaszoba pedig most újra terv alatt van, lehet még micimackós, hajóskapitányos, snoopys és még ki tudja milyen, a rengeteg lehetőségből. :))) Újra van min agyalnom, jöhetnek az álmatlan éjszakák. :)))


És íme pár sztárfotó leendő Kicsi Bohne ÚRFIRÓL:



 


 


 


 


Arcocskája :)


 


 


 


 



 


 


 


A két lábacska között a borsónyi "bizonyíték"


 


 


 



 


 


És a kis nyílacskánál a LÁTHATÓ bizonyíték :)


 


 


 


 


 


 


 


Egyébként ma még megvettem a kanapét is, holnap hozzák ki, már csak találnom kellene valakit, aki összeszereli, mert ahhoz mi nem igazán értünk. :)))) Jelentkező??? :))

2008. november 24., hétfő

volt kanapé, nincs kanapé

 Na, ezt is megértük, végre eltűnt a kanapé a kis szobából... nem volt egyszerű menet, de elintézve. És senkinek nem lett szidva az anyukája, káromkodás sem volt annyira sok, mint gondoltam volna, tehát P kezd átalakulni apukává, egy NYUGODT és TÜRELMES(EBB) apukává. :)))


Délelőtt elment még konditerembe és szaunába, addig én elintéztem a felmentésemet a munka alól, voltam a tébénél, leadni a hosszabbítást és a munkahelyemen is, mert nekik is kellett egy példányt adnom. Most már jöhet a gondtalan babavárás, hajrá!!!! :)


Ebéd után aztán nekiálltunk ketten P-vel szétkapni a kanapét, persze én light-osan, vigyázva Kicsi Bohne-ra.... A kisebb darabot aránylag szétszedte, azt most vitték le a barátjával a pincébe, a nagyobb rész volt a húzósabb, annak idején az karcolta össze a vadiúj laminált lapot és a frissen festett ajtót, tehát egy darabban az semmi esetre sem mehetett volna ki a szobából. :)) Tehát nekiestünk, ollóval, késsel, csavarhúzóval, és minden lehetséges barkácseszközzel. :))) néha már röhögtünk a bénázástól, annyira erősen tartotta a fa és a textil magát, nehéz csata volt, de NYERTÜNK!!! Íme az eredmény:



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Szerettem nagyon ezt a kanapét, már legalább 6 éve "szolgált", a harmadik lakásban "élt", de ez a nap is eljött, hogy mennie kellett.


ÉG VELED TE KEDVES KANAPÉ!!!


Most jóóóó sok hely lett, de holnap megyek is az Ikeába és veszem az utánpótlást, hogy a szoba ne árválkodjon sokáig ágy nélkül.


Úgyhogy ma eredményes napunk volt, ennek örömére még lala kiflit is kaptak a fiúk, ma igggggen jól sikerült, beletettem a szívemet is. :)))


Reméljük, hogy holnap is eredményes délelőtt lesz, 10-től 4dimenziós ultrahangon fogjuk mozizni Kicsi Bohne-t, tessék drukkolni, hogy holnap ne legyen olyan kis szemtelen, mint a múltkor és most már könyörüljön meg a kedves szülein, és mutassa meg a lába közét!!!! :)))  

2008. november 23., vasárnap

kómás nap

 Ma egész nap kómás vagyok, csak jövök-megyek, mint valami alvajáró, de aludni nem bírok. :(( Végül 5 óra után sikerült elaludnom, pár baba cd segítségével, de 9 után már újra kidobott az ágy. Érdekes lesz, ha így megy tovább, mert le fognak merülni az elemeim.... :(( De azért igyekszek napközben pihenni többet, most is a kényelmes székemben nézem fél szemmel a tévét. Nemsokára viszont indul a főzés, hogy vacsira minden tip-top legyen. :))


Olvastam az egyik információs füzetben, hogy a terhesség alatt előfordulhat alvászavar, volt egy két tuti tipp, ami esetleg segíthet, jókat mosolyogtam rajta. :)) Pl:




  • sétáljon kicsit elalvás előtt (CSAK két órát sétáltam tegnap hóban, szélben, hidegben)


  • ne igyon koffeintartalmú italokat este, mint pl. tea, kávé stb (már a terhességem elejétől nem iszom)


  • könnyű vacsorát fogyasszon (tegnap két almát és egy banánt ettem este már csak)


  • beszéljen az érzéseiről, félelmeiről (ezért /is/ írom ezt a blogot)

Szóval nagyon sokat segített a könyv, mint látható. :))) Mindegy, nem adom fel, hogy néha-néha én is tudok majd jól aludni. :)


Holnap jön P barátja és megpróbálják eltüntetni a kanapét a kis szobából (egyenlőre flex még nincs :)  ), aztán a héten megrendelem az ikeában  az új kanapét, amin valszeg sokat fogok majd aludni. :)) December 9-én jönnek a húgomék pár napra, utána a szüleim, addigra újra rendnek kell lennie a szobában.


Na, jelzett a telóm, lassan ideje nekiállni a vacsora előkészítésének..... majd jelentkezek, hogy hogy sikerült, de remélem, hogy nem hajnal 4-kor. :))))

ha nem jön álom a szememre....

 Ez az alvás dolog nem annyira akar rendesen müködni, már megint itt kukorékolok, pedig este olyan 11 után már ágyban voltam és kellően el is fáradtam. Már kétszer voltam pisilni is, most pedig átjöttem a kis szobába, mert a hálóban csak forgolódok. Minden neszre, P horkantásaira éber vagyok, így nem lenne alvás, az tuti. :((


De mit csináljak? Nézzek tv-t? Nem hiszem, hogy találok benne valami kellően fárasztót, amitől bealudnék. Bár a múltkor találtam egy roppant izgalmas műsort, Bécsben mutattak egy villamost, a kamera a villamos elejére van rögzítve és semmi mást nem lehet látni, csak a villamos útvonalát. Mintha én lennék a villamosvezető és járnám Bécset.... elég unalmas volt, kb. fél óra alatt be is aludtam rajta, mert a villamos csak ment, ment, és ment és néha csilingelt is..... pihentebb agyú már én sem leszek, hogy a villamost szuggerálom fél órán át. :)))


Azon gondolkozok, hogy elinditom a babazenéket, hátha attól bealszok, a babáknál általában bejön, akkor talán nálam is.... :)) De előbb fel kellene másolni a gépre párat, hogy egymás után tudja játszani a gépem, mert ha lejár esetleg 50 perc múlva, akkor kelhetek fel kicserélni..... Jaj, mennyi bajom tud lenni hajnal 4 órakor. :)) Az előbb már láttam, hogy jár a busz is, érdekes, hogy van aki dolgozni megy ilyenkor már, én pedig itt kukorékolok, mikor aludhatnék....


Azért remélem, hogy rajtam kívül mindenki jól alszik ma éjszaka, én őrzöm az álmotokat!!!! Szép álmokat, talán nekem is sikerül eljutnom még Álomországba ma......



 

2008. november 22., szombat

pár fotó a mai sétámról

 Pörgő karácsonyfa



 


 


 


 


 


 


 


 


Hókirálynő



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Rudolf a rénszarvas és társa



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Mikulás is jár már erre



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Mikulássapis kis fenyők



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

mai séta

 Ma gondoltam, hogy kimozdulok egy kicsit, mert kezdett hiányozni a program, ezért ebéd után felöltöztem jó melegen (sapka, sál, síkabát) és nekivágtam Hirschstettennek. Mi egy külvárosi kerületben lakunk, ahol nagy nyugi van és rengeteg zöldövezet, mellettünk pedig két percre egy tó is van, ahol nyáron fürdeni szoktunk. Szeretünk itt lakni, nagyon nyugis, mégis fél óra alatt bent lehetünk az 1. kerületben, ha akarunk.


Háromnegyed 2 körül indultam, szinte egyidőben velem Holle anyó nekiállt a párnáit rázogatni, mert hatalmas hóvihar szerüség alakult ki, de nem adtam fel és sétáltam tovább. :)) Néha már semmit nem láttam, mert a szempillámon is hópelyhek voltak, de sebaj, mentem rendületlenül tovább, mert mi sétálni akarunk a kis Lurkómmal. :)) Elsétáltam a közeli Dehner virágos áruházba (jóóó fél óra volt széllel szemben), ahol gyönyörű mikulás virágokat és jóóó drága, ámde gyönyörű advent koszorúkat láttam. Majd legközelebb, ha kocsival járok arra, akkor tuti veszek mikulás virágot, de most nem volt kedvem cipelni, nehogy a szél tönkretegye, így pár karácsonyfadíszt vettem. Idén arany-piros lesz a fánk, piros díszből egyenlőre többlet van, így aranyat keresek még hozzá, ma sikerült párat találnom. És jópofa karácsonyi szalvétát is vettem. Láttam ajtódíszeket is, de ezek már nagyon karácsonyosak voltak, azt pedig még nem szeretném kirakni, valami télit keresek, a karácsonyi még ráér. Most még a tökfejes őszi dísz van kint, de lassan már nem lesz aktuális.


Hazafele bementem a városi kertészetbe, ahol csütörtökön nyílt a karácsonyi vásár, de mire odaértem, újabb hóvihar lett, amitől én semmit nem láttam, az árusok pedig a portékájukat igyekeztek védeni a hirtelen leesett hótól és a széltől. Láttam ott is szép adventi koszorúkat, a tavalyit is ott vettük, majd a héten még átnézünk P-vel talán. Bemenekültem az üvegházba, ahol jóóó meleg volt és gyönyörű dekorációkat gyártottak ismét, idén a mesék világába kalauzolnak el minket a virágok és a díszletek, csináltam is egy csomó fotót, mert gyönyörűek.


Hazafele vettem még két óriáááási fánkot, igazi házi fánk, lekvárral és vaniliás pudinggal töltve, a vaniliást már be is nyomtam, nagyon fincsi volt!! :) Idén is van kint két stand, ahol házi szalonnákat, sonkákat, kolbászokat lehet venni, vettem kóstolónak füstölt sonkát, nagyon finom az is, teljesen más ízű, mint a boltban.


Mire hazaértem, már minden hófehér volt, Holle anyó rendes munkát végzett, csak várhatott volna még egy-két hetet azért.... szeretem a telet, a havat, de kizárólag karácsonykor. :))) Addig lehetne szép, andalgós, őszi idő, karácsonykor kis hó és utána újra szép, andalgós, őszi idő, majd hipp-hopp tavasz és nyááááár. :))) Tudom, hogy nem kívánságműsor, de azért jó lenne. :)))

19. hét

 Ma pontosan a 19. hetet töltöttem be, jövő héten már a félidőt ünnepeljük!!!


2008. november 21., péntek

brrrrrr

 Iszonyú barátságtalan idő van odakint, azt hiszem, ma nem mozdulok ki a jó meleg lakásból. Éjjel nagyon fújt a szél, hajnalban szakadt az eső, most pedig olyan sötét van, mintha már este lenne. :((  Pedig tegnap nyitott itt a közelünkben a városi kertészetben a szokásos karácsonyi vásár, oda készülök már nézelődni, de nagyon valószínű, hogy nem a mai nap. Boltba sem megyek, van minden, majd holnap úgy is kell, mert vasárnap jönnek P szülei vacsorára, csirkepöri lesz nokedlivel, tejföllel, nyami nyami. :)) Tegnap vettem Tante Fanny vaniliáskifli és mézeskalács tésztát, majd talán ma megcsinálom őket, nem tart sokáig és így süti is lesz vasárnapra.


Buktát majd jövő héten akarok csinálni, hogy legyen kóstoló, amit átviszek babázni, ha megyek az egyik kis barátnőmet látogatni. :))


P most éppen alszik, mint egy bébi, bár kicsit horkol, amit a bébik talán nem csinálnak. :) Szegény most kicsit hulla, a héten majdnem minden nap egész nap dolgozott, több csoportjuk is volt, így mindenkinek ott kellett lennie. Ma bepótolja az alvást egész hétre. Jót fog neki tenni jövő vasárnap a kis wellness, ő majd tud szaunázni is, míg én olvasgatok a pihiteremben vagy áztatom a puding testemet. :))) Már várom nagyon. Ráadásul jövő szombaton leszek félidős, azaz 20 hetes, onnantól már visszafelé kell számolni az időt.... :)))


Találtam pár képet a tavalyi karácsonyi hangulatról:


Ezek nálunk, Hirschstettenben készültek a városi kertészetben:




 


 


 


 


 


 


 



Ez pedig a híres karácsonyi vásár, a Városházánál:



 


 


 


 


 


 


 


azt hiszem, már várom a karácsonyt és az előkészületeket, ez az utolsó karácsonyunk P-vel "kettesben", jövőre már a 8 hónapos Kicsi Bohne-val fogunk hármasban készülődni a karácsonyra.

2008. november 20., csütörtök

ez már tél

 Sajnos itt van a tél, ez már biztos... ma reggel arra keltem, hogy 9 órakor még sötét van, mintha le akarna szakadni az ég. Utána láttam, hogy csavarja a fákat a szél erőteljesen, gondoltam is, hogy ma ismét nem bújok ki a meleg odunkból. P megint fél 10 körül ment dolgozni, reggeli után azért nehezen, de összeszedtem magam és kocsival átmentem a közeli bevásárlóparkba kicsit nézelődni. Dobálta a kocsit is a szél rendesen, iszonyat volt. :( Először a Saturnba mentem, mert pár hete elromlott P mp3 lejátszója és már ígérgettem neki, hogy utánanézek, meg lehet e javíttatni. Most két hétre kb. ott kellett hagynom, elküldik a szervízbe, utána jelentkeznek. Vettem egy szuper hajszárítót is, most hogy növesztem a hajam, már ideje volt egy nagyobb teljesítményűt beszerezni, mert eddig a sima "alaphajszárítónk" volt, amit anno a vendégeknek adtunk a hajón. Tehát most már jöhet a hajformázás, frizkókészítés! :)


Utána nézelődtem még kicsit a környéken, C&A-ban is voltam, de elfelejtettem, hogy mit is akartam venni, miért mentem be, így üres kézzel távoztam. :))) Persze itthon már eszembe jutott, hogy barna, hosszú újjú sima kereknyakú pólót akartam venni, de már vissza nem megyek. :)) hiába, a terhességi feledékenység néha azért támad rendesen. :)) Ja és nyílt egy nagy Müller is a parkban, azt nagyon szeretem, azért a dunaújvárosi újonnan nyílt üzletük elbújhat az osztrák mellett, mert itt ezerszer több mindent lehet venni. Elbóklásztam tuti fél órát, negyven percet bent, persze sok mindent nem vettem, de mindent megtapogattam. :)))


Hazafele még az ikeába is benéztem, hogy megvan e még a kanapé, amit kinéztem (naná, hogy megvan!!) és akartam venni a kényelmes netezős-későbbiekben szoptatós- székemhez egy lábtartót, de lent a polcoknál láttam, hogy dög nehéz a csomagban, így inkább nem cipekedtem, majd elcsalom P-t valamelyik nap, hogy cipekedjen ő a kocsiig és a kocsitól a lakásig. Összeszerelni már én is össze tudom. :)))


Úgyhogy ma nézelődés volt, most pedig megkívántam a rakott krumplit és gyorsan összedobtam egy adaggal, hogy vacsira ehessünk belőle. Jó illata van, már az egész lakásban ezt érezni. :))) P este itthon lesz, bár szegény elég fáradt, az utóbbi napokban elég sokat dolgozik. Ezért is találtam ki, hogy mivel jövő vasárnap keresztelőre vagyunk hivatalosak Fürstenfeldbe, ami kb. két óra kocsival, így ne jöjjünk egyből vasárnap haza, hanem maradjunk egy éjszakát a közeli fürdős településen, Loipersdorfban, így tudunk egy kicsit pihenni, áztatni magunkat, P bemehet a szaunába és nekem sem kell egy nap kétszer levezetni a Bécs-Fürstenfeld távolságot. :)) Már nézegettem a szállásokat, majd este döntünk, melyik is legyen. Várom már nagyon, a keresztelőt is és a pancsolást is!!!! :)


Szerencsére nem kellett a jövő keddi 4 dimenziós ultrahang időpontomat sem eltolni, mert hétfőn kell visszamennem a fő-fődokihoz, aki a munka alóli felmentésemet bírálja, úgyhogy talán kedden kiderül, hogy kisfiú vagy kislány bukfencezik e néha a hasamban. :))) Most újra kiváncsi lettem, talán azért, mert közeleg a kedd és talán az lesz a leleplezések napja!! :))

2008. november 19., szerda

háziorvosnál is jártam ma

 Délben átmentem a házidokihoz is, mert a kiskönyvbe kell egyszer egy háziorvosi vizsgálat is, amit ma tudtam le. Minden rendben volt, vérnyomást mértünk (120/65), meghallgatta a zörejeket a mellkasomban, hátamban, állítólag az egyik oldalam erősebb, mint a másik, na ezt sem tudtam még. Megtapogatta a hasam, a hátam, mindent rendben talált. Többet elvileg nem kell háziorvoshoz mennem, csak ha probléma lenne, ami reméljük, nem lesz.


Egész gyorsan mennek a hetek tényleg, mindjárt december, amikor majd a nagy szervi ultrahangra megyek. Rá nemsokkal újra nődoki, hipp-hopp január lesz és kezdhetünk szervezkedni, bababútorokat vásárolni, összeszerelni, ruhácskákat vásárolni, mosni, vasalni stb... :))) húú, ezt már nagyon várom.


Hm.... épp most megy az RTL-en egy műsor, ahol az anyuka otthon, a nappaliban akarja megszülni a babáját.... hát nem tudom, nekem valahogy ez annyira elképzelhetetlennek tűnik, nem véletlenül van a kórház szerintem. Így is úgy is tartok az egésztől, így aztán biztonságosabb érzést ad, ha tudom, jó kezekben vagyok a kórházban, bármi történjen is. Jaj, el is kapcsolom, nem rémisztgetem magam előre ilyenekkel!! :)


 

31 év

 Ma van a szüleim 31. házassági évfordulója!!


Ez valahogy nekem annyira példaértékű, hogy valakivel 31 évig boldogságban, szeretetben, néha nehézségek között, de EGYÜTT ennyi évet átélni. Mindig ilyen kapcsolatra vágytam, és ha már egy kis bibit éreztem, inkább tovább léptem, és kerestem tovább AZ IGAZIT. Eddig egyik kapcsolatomban sem éreztem igazán, hogy abból CSALÁD lehetne, igen a nagybetüs család. Mert a szüleimre gondoltam és arra, vajon mi is tudunk ilyenek lenni??? Az élet úgy hozta, hogy 30 évesen jött el az én időm és most már tudom, illetve remélem, hogy jól döntöttem. MOST már én is kész vagyok a nagybetüs családra és már tudom azt is, hogy nem létezik igazi IGAZI. :)) Képesnek kell lennünk a kompromisszumokra, és úgy kell elfogadnunk a másikat, amilyen. Mindig lesznek súrlódások, rosszabb napok, de aztán ezt hamar elfelejtjük, pontosan azért, mert szeretjük a másikat és a társunk jóban-rosszban. Tudom, hogy P nagyon jó apa lesz és én is igyekszek majd jó anya és jó feleség lenni.


2 év házasság már mögöttünk van P-vel, ha maradunk ezen az úton, a 31. nem is tűnik annyira elérhetetlennek. :)))


Sok boldogságot kívánok a szüleimnek,


további sok sok sok sok sok sok közös évet még!!!!



 

2008. november 18., kedd

18. heti hírlevél

 újabb hét, újabb hírlevél, újabb információk, hogy mi is zajlik a testemben a babánkkal:


16. hetes ultrahang képGyermeked gyarapodása félelmetes tempóban történik. Miközben csontozata egyre keményebbé válik, keze és lába ujjain megjelennek a párnácskák. Ezeken pedig már egyedi ujjlenyomatok láthatók. Gyermeked most kb. 14 centi hosszú és kb. 200 grammos.
Most már tud rúgni, nyelni és aludni. Fejlődik a hasa, a belei és a vastagbele, amelyekben elkezd felgyűlni a meconium (azaz a magzatszurok, amelyet a baba elsőként ürít majd születése után). Ha babád kisfiú lesz, ezen a héten kezd el kifejlődni prosztatája is. Bőre még mindig nagyon rózsaszín és áttetsző, és még a fülei sincsenek tökéletesen a helyükön. A négyosztatú szív izomsejteket kezd előállítani, és már naponta 25-30 liter vért továbbít.


Érdekes dolgok ezek, még mindig alig fogom fel, hogy bennem egy új kis élet növekszik. :)


Ja és még az is volt a hirlevélben, hogy előfordulhat, hogy feledékenységet is tapasztalok, de ez teljesen normális. :)))) Én ezt már hetek óta tapasztalom, néha tényleg érdekes dolgokat tudok produkálni, annyira szita az agyam. :)))


Mit is akartam még írni???? :)))))) hehe.... most kivételesen "észnél vagyok". Megyek ebédelni, éhes a gyermekünk. :)

pocakfotók

 Jóóóóóó reggelt,


ma korán kidobott az ágy, mert P korábban ment dolgozni, így gyorsan elindítottam a mosógépet, pár nap alatt összegyűltek a mosnivalók, úgyhogy ma házitündérkedek kicsit. :))


Vasárnap csináltunk pár pocakfotót a húgommal, mostanra sikerült lekicsinyítenem őket, így végre fel tudom pakolni. :)) Szerintem már egész nagyra nőtt a hasam, mi lesz majd később?!?!



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


és egy "mindentmegmutató" fotó:



 


 


 


 


 


 


 


 


Most már egész kényelmes "babaháza" van leendő gyermekünknek, ahol kedvére lubickolhat, táncolhat, alukálhat stb.... :))


Tegnap éjjel arra riadtam, hogy szerintem leúszott pár hosszt a hasamban, mert szinte éreztem, ahogy egyik oldalról a másikra fordul. Lehet, hogy olimpiai bajnok lesz egyszer? :)))


        

Új hét, új változások....

2008. november 17., hétfő

újra Bécsben

 Most nem írok sokat, megérkeztem Bécsbe, de hulla vagyok, úgyhogy bevackolom magam a tv elé, nemsokára Született feleségek, aztán alvás. :)


P nagyon örült "nekünk", már hiányoztunk neki, főleg Kicsi Bohne-ja. Az első puszit természetesen ő kapta, utána jöttem én, ez az új sorrend. :)


De azért jó újra itthon lenni, szeretem a kis lakásunkat nagyon. Megyek is pihizni.... jó éjszakát!

2008. november 16., vasárnap

vasárnap

 Ma semittevős napom volt, délelőtt le akartam mosatni a kocsit, de nem jött össze, mert fél Dunaújváros az automosónál várt, valószinüleg ez a vasárnapi program sokaknál.... :) Valahogy nem volt kedvem sokat várni, igy inkább majd máskor....


Fincsi ebéd volt, a kedvencem és megunhatatlan húsleves, aztán krumpliőfzelék, én ezeket nem birom megunni. Volt még rántott hús is krumplipürével, de valahogy nem kivántam a húst mostanában.


Viszont anya isteni finom kovászos uborkát vett a piacon, majdnem két nap alatt benyomtam az egészet, annyira finom volt. Ezt sosem tudom megunni valahogy.


Délután pihi volt, és most este is kihasználom, hogy magyar tv-t nézhetek, bár semmi értelmes nincs, most éppen az ATV-n a Schobert-Rubint házaspár osztja az észt a népnek, jaaaaaj de idegesitőek. :( Bár annyira nem, mint ez a Hajdú Pétert, tőle pláne a falra tudok mászni. El is kapcsolom, mert még rosszat álmodok éjjel. :)))


Este csináltunk pár fotót a tesómmal újra a pocak növekedéséről, majd holnap otthonról teszek fel egy-kettőt, nagyon beindult most gyermekünk kuckójának a növekedése. :))) Egyenlőre még elég nagy helye lehet a "bulizásra", úszkálásra, ficánkolásra, de ez majd idővel szükülni fog.


Holnap reggel indulok vissza Bécsbe, P már nagyon vár minket haza, 3-4 napig jól elvagyunk egymás nélkül, de utána már uncsi tud lenni, hogy nincs itt. De már csak egyet alszunk, jupppiiii!!!


 


 

2008. november 15., szombat

18. hét

 Most jutott az eszembe, hogy ma újabb hét kezdődik, mert ma vagyok pontosan 18. hetes kismama. :))) Nemsokára itt a félidő.....


Új hét, új élmények, kiváncsian várom, mi vár a következő napokban rám/ránk....

shopping túrák

 Délelőtt nézelődni voltunk, nemrég nyílt Dunaújváros szélén egy Park Center bevásárló akármi, ahol van CundA és Müller is, ma ott nézelődtünk egy barátnőmmel, aki szintén áprilisra várja a babáját, csak ő két héttel előttem jár és úgy néz ki, hogy náluk már tuti, hogy kislány érkezik. :) A CundA-ban próbáltunk pár ruhát, én csinosabb kismama nacit kerestem, de elég bénán állt, úgyhogy üres kézzel távoztam. A babarészlegnél cukibbnál cukibb ruhácskákat nézegettünk, tapogattunk, álmodoztunk. :)) Én kibírtam, hogy ne vegyek semmit, bár igggggen nehéz volt megállni, R. vett pár kis bodyt a leányzójuknak. Szuper áron voltak,mert 590 ft volt darabja, ami nagyon baráti ár a kisrucikért. Láttam kacsás ruhákat is, azt hiszem, hogy olyanunk majd TUTIRA lesz, P nagy örömére. :))))


Nehéz megállni, hogy még ne vegyünk semmit a bébinek, de szeretném kibírni januárig a vásárlást, még akkor sem leszünk elkésve. Mivel még nem tudjuk, hogy milyen nemü lesz a babánk, így egyenlőre várakozó álláspontot választottam a vásárlással kapcsolatban. Persze a fejemben már tudom, hogy milyen babakocsit válasszunk, milyen ágyat stb.... de a megvalósítás még várat magára.


Hazafele összeszedtem anyát, betévedtünk a Vögele-be, anya kedvenc üzlete. :) amennyire nem szoktam ott magamnak ruhákat találni, ma annyira jókat szereztem be magamnak. Viszont most van csini felsőm, pulcsim, szaladgálós felsőm, és egy harangalakú felsőm is. Érdemes volt betérni ma oda. :)) Már bajban voltam, mert ahogy növekszik a pocim, már egyre bénábban állnak a normál ruhájaim, így ideje volt a ruhautánpótlás után néznem. Holnap még egyszer visszamegyünk a CundA-ba, anya megnézi a csini gatyát, azt mondja, hogy be lehet vetetni a derekánál a gatyákat és akkor elvileg pont jó lenne, tehát még egyszer felpróbálom. Mi lesz majd, ha már óriási lesz a "babaházam", mit fogok felvenni? :)))) már poénkodtunk ma, hogy ha nem lesz szerencsénk ,akkor lehet hogy télen a duci lábainkra nem fog feljönni egy cipő sem..... én már P-nek mondtam a múltkor poénból, hogy lehet hogy télen téli crocsban fogok járni, valami ilyesmiben:



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Egyébként imádom a crocsokat, már három nyárim is van, fekete, sárga és egy szürke mary jane modell, roppant kényelmesek és szerintem írtó viccesek. :))) Most nagyon gondolkozok a bundáson is, de egyenlőre még jók a cipőjeim és a hasam sem akadályoz abban, hogy segítség nélkül fel tudjam venni őket. :)))


Ma a Libriben a kezembe került egy dvd, Szülés címmel, egy fél pillanatig még gondolkoztam rajta, hogy megvegyem, de nem mertem. :)))) ezeket a fejezeteket egyenlőre a könyvekben is kihagyom még, valahogy félek, tartok az egésztől, de tudom, hogy nem lesz visszaút. :))) Arra gondoltam, hogy majd később, ha közeledik április, akkor átolvasom, hogy mi vár rám, de a babás barátnőim "megnyugtattak", hogy akkor pedig pont azért nem fogom már ezeket olvasni, mert már nagyon közel lesz a szülés várható ideje és inkább nem akarom majd tudni..... jaaaaj ez az egy dolog, amitől tartok, de azért, mert nem tudom, hogy mi is vár rám. Tudom, milyen a fogorvosnál, tudom, milyen a nődokinál, tudom, milyen ha tetoválnak, tudom, milyen ha piercinget raknak a köldökömbe, tudom, hogy milyen ha durva migrén rohamom van, de ezt az egyet NEM TUDOM és ezért félek tőle. De jövő ilyenkor már biztos mosolyogva fogom olvasni a félelmeimet, mert addigra már meg fog szépülni Kicsi Bohne születésének története, és egy fél éves babuci boldog anyukája leszek. :)


2008. november 14., péntek

nagy derbi

 Ma ismét mozgalmas volt a nap, de végre már este van és itt a megérdemelt pihi. :)


A fogorvosnál kezdtem, szerencsére nagyon aranyos dokinénim van (néni: 2 évvel idősebb nálam :) ), szinte semmi fájdalmat nem éreztem, betömte a két szuvas fogamat, így most minden fogam rendben van, jöhet a baba. :)) Bent voltam majdnem háromnegyed órát, de szinte még jól is éreztem magam, ilyen sem sokszor volt, hogy a fogorvosnál jól érezzem magam. :)))


Ebédre a nagymamimnál voltam, fincsi paradicsomos húsgombóc volt és almás süti,mert azt rendeltem. Még mindig imádom az almát. :)) Érdekes, mert a terhességem előtt az almát alig birtam legyömöszölni magamba, most viszont szinte minden nap eszek két-három almát, annyira imádom. :)) a süti is isteni lett, még van belőle, nem sajnálta a nagyi. :))


Délután még Pesten is voltunk, mert anyukám Romániából jött haza repcsivel és mentünk érte, így beiktattunk egy kis Brendon babaáruház nézelődést is. :)) imádok ott nézelődni, van ám terülj, terülj asztalkám, elég nehéz megállni, hogy a bébinek még ne vegyünk semmit. :)) De ismét megálltuk, csak nézelődtünk, láttunk nagyon szép ágyikókat, ágynemüket, a kedvenc babakocsimat most nem láttuk, de láttunk ezer másik félét, vettem egy kismama pizsit, ez most hosszú újjú, mert a multkor a Brendon kuponnal a rövidújjút lehetett olcsóbban megvenni és annyira kényelmes, hogy akartam venni egy hosszú újjast is, ez szép barna, igazi őszi-téli pizsi. :))) Akartam még venni felsőket, de annyira tarkabarkák voltak, hogy nem igazán tetszettek, úgyhogy négy felpróbálása után inkább feladtam, így csak a pizsit vettem. Nézegettük, hogy miket lehet még a babáknak venni, jókat mosolyogtunk, pláne a szüleim, akik idejében még egy csomó minden nem volt, mint pl. zenélős bili (zenél, ha valami belepottyan a bilibe), pelenkakuka (ami bezacskózza a büdi pelust) , hiperszuperkád 17 ezer ft-ért és még sorolhatnám. :))) Apukám kérdezte, hogy minek a pelenkakuka, miért nem mossák ki egyből a pelust.... ezen jót nevettünk, hát igen, annak idején nem igazán volt még pampers és társai. :)) Azt hiszem, hogy a nagyszülők is velem együtt fognak majd babázni tanulni, annyi minden újdonság van már. :))) Már csak spórolni kell, mert fél vagyon lesz a "startcsomag" beszerzése. :)


Holnap pihenősebb napom lesz, délelőtt egy picit csavargok, de délután pihi itthon, rendeltem főzeléket anyukámtól, azt bármikor, bármennyit be tudok lapátolni. :)))


Most átadom magam teljesen a pihenésnek, jó lesz már eldőlni.... :)


Szép álmokat!

2008. november 13., csütörtök

otthon, édes otthon

 Végre a mai napnak is vége, mára elfáradtam rendesen. A buktasütés remekül sikerült, már tudom, hogy "mitől döglik a légy". :)))) Fincsi lett, hoztam magammal, már a család is lemeózta, átmentünk a vizsgán. :))


Gyorsan beugrottam egy barátnőmet meglátogatni, a lányuk most volt négy éves, hihetetlen, hogy már ilyen nagy lány, hiszen nemrég született. :) Vittünk neki a tesómmal egy plüss malackát a micimackóból, elég nagy sikere volt, pont tegnap kapott egy Fülest is, úgyhogy lassan megvan a micimackó banda neki. :))) aranyos volt nagyon. Kaptam még egy terhes gatyót és két pulcsit, alakul a ruhatáram. :))


Utána a kozmetikusnál voltam, imádok hozzá járni, egy óra alatt teljesen kikapcsolódok, feltöltődök. :) Most is sikerült, az arcmasszázs a kevencem!!! Köszi Ancsa még egyszer! :))


Most pedig lábat feltéve pihenek, laptop az ölemben és Gálvölgyi megy a háttérben, de ez már elég gyenge szerintem, a régebbi műsorai ezerszer jobbak voltak.


Holnap benézek majd a nemrég nyílt Park Centerbe, állítólag van CundA, Müller és Humanic is, körbenézek majd kicsit, kellene pár csinibb kismamaruci is, bár hétfőn visszafelé be szeretnék majd nézni a budaörsi Brendonba is, mert a neten néztem pár csinos felsőt, de magamon is kiváncsi lennék rájuk, mert egyenlőre még a mellrésznél nincs annyira mi, ami kitöltse, még növesztenem kell... :))))


Holnap fogorvos, brrrr..... de szerencsére nem fog nagyon szétszadizni, mert egészen rendben vannak a fogaim, és régi ismerősöm a fogorvos Moncsi, így ő az egyedüli, akitől nem félek. :))) Jó kis példát fogok mutatni, ha ennyire halogatom a fogorvosi látogatást, mi? :)))


na, lassan elteszem magam holnapra, hosszú nap volt, fáradt vagyok.... hiába, már nem mozgok úgy, mint régen, most már lassítanom kell......

újra itthon

 Tegnap 2,5 óra alatt ideértem Zalaegerszegre, egész jó út volt, Kicsi Bohne is bírta az autókázást. Fincsi ebéd várt, tejfölös krumplifőzi és utána csirkepöri nokedlival, hmmmm...imáááádom. :)))


Délután megmutattam a millió anyajegyemet egy bőrdokinak, aki 4 olyat talált, amit ajánlott lenne még most, a terhességem alatt levetetni, mert veszélyesnek tűnnek, egy kicsit rámjött a para, de reménykedjünk, hogy nem rosszindulatúak. Nagyon kedves dokinéni volt, ki is akadtam, hogy a Bécsben talált "híres" bőrgyógyásznő a közelébe sem érhet. Bécsben, mikor elmentem a doktornőhöz, hogy  nézze át az anyajegyeimet, mert rengeteg van és némelyik elég csúnyán néz ki, pont mint az interneten a "gyanús anyajegyek", rám se nézett, hanem annyival elintézett, hogy jöjjek vissza akkor, ha változást tapasztalnék.... köszi, pont ezért mentem akkor is, de sebaj. Bécsben az anyajegy eltávolítást nem állja a TB, csak ha oka van (bár ilyen hozzáállással tuti megmagyarázzák, hogy csak én akarom eltávolítani) és darabja 50 vagy 100 euro. Azért nem mindegy ugye.... itt 4 ezer Ft-ot fizettem és a dokinéni tetőtől talpig átvizsgálta minden egyes anyajegyemet egyesével, ami nagyon nagy szó, mert tényleg rengeteg van.... legalább már ezt is tudom, hogy aránylag minden rendben van a bőrömmel, bár igyekszek jövő nyáron nem pecsenyévé sülni, mert az számomra nagyon veszélyes lehet.....


Most mennem kell, kezdődik a buktakészítő továbbképzés, megtanulok igazán jóóó buktát sütni, hogy majd Kicsi Bohne és pajtásainak tudjak finomságokat gyártani. :))) az eredményről majd beszámolok és hozok kostolót is. :)))


 

2008. november 12., szerda

Induláááááás

 Jóóóóó reggelt,


csak gyors helyzetjelentés, mindjárt indulok Magyarországra pár napra, de előtte még egy-két dolgot el kell intéznem itthon, mint pl. pólók vasalása P-nek, hogy ne legyen annyira árva, míg nem vagyok itthon. :))) aztán Kicsi Bohne etetése fincsi kakajóval, mert azt most nagyon szereti, utána bepakolás a kocsiba, tankolás és indulhatunk. Jupppiiiii!!!!


Majd otthonról jelentkezek, bár ma a barátnőmnél alszok először, így lehet, hogy nem lesz időnk a trécselésen és a babázáson kívül semmire, de igyekszünk majd fotókat is gyártani, lassan aktuális egy újabb pocifotó készítése is. :)))


Kellemes napot Mindenkinek,


remélem hogy Magyarországon süt a nap ezerrel!!!!! :)



 

2008. november 11., kedd

Anne Geddes

 Imádom Anne Geddes fotóit a babákról, egyszerűen nem lehet megunni a szebbnél szebb képeket. Nagy álmom, hogy majd egyszer Kicsi Bohne-ról is hasonló képeket készítsen egy profi fotós, mert ők értenek a legjobban hozzá, hogy elkapják "A PILLANATOT". :)) Azt találtam még ki, hogy majd a bal vállamra egy Anne Geddes fotót szeretnék tetováltatni később, valami aranyosat, de a baba arca a mi babánké legyen. Tudom, hogy feladom a leckét majd a tetoválós barátunknak, de már megszokta P és az én bolondos ötleteinket. :)) P-nek is van még egy pici hely az egyik karján, ami szigorúan a babánk nevének van fenttartva, már tervezgeti a "körítést" hozzá. :))) Addig is nézegetem tovább Anne Geddes fotóit, hátha megtalálom azt a képet, amit el tudok képzelni majd a mi babánk arcával..... :)


 



[youtube http://www.youtube.com/watch?v=aEVOduzQVK0&hl=en&fs=1]

változások

Épp az előbb jött e-mailben a legújabb kismama hírlevél, feliratkoztam pár oldalra és minden héten küldik az aktuális adatokat a bébi növekedéséről és az én változásomról. Hihetetlen, hogy micsoda változások mennek végbe a testemben és a babánkkal, számomra még mindig olyan felfoghatatlan néha. :)


Most pl. ezek a legfontosabb dolgok:


15. hetes ultrahang kép"Gyermeked ezen a héten főleg a hízással lesz elfoglalva. Bőre alatt lassan elkezdődik a zsír felhalmozása, ami különösen fontos a hőszigetelés és az anyagcsere szempontjából. Születésekor gyermeked súlyának 2-6% lesz tiszta zsír. Ennek segítségével tudja majd megtartani testhőmérsékletét a méheden kívül is. Jelenleg azonban még csak kb. 13-14 centi hosszú és 140-145 gramm. Viszont most már súlyban lenyomja a placentát! Ha most megröntgeneznék a hasadat, tisztán láthatók lennének gyermeked csontjai. Mozdulatai egyre erőteljesebbek és gyakoribbak. A reflexmozgásokat felváltják az akaratlagos mozdulatok, mint az ujjszopás, nyelés. A méhen kívüli váratlan zajokra gyermeked most már ijedtséggel reagál!"



Egy kedves ismerősöm is áprilisra várja a babáját, nekik már úgy néz ki tuti, hogy lányuk lesz, mert nemrég voltak 4d-n és elég egyértelmű volt a tény, akkor azt mondta, hogy a babája olyan "nehéz", mint mondjuk 15 dkg párizsi. :)))) azóta az ő babája már kicsit nagyobb, mert ő két héttel előttem jár, de most én vagyok a 15 dkg párizsis időszakban, a mi kicsi Bohne-nk éppen ilyen körül mozoghat. :)))) Lesz még ebből 1 kg kenyér is és 2 kg krumpli is. :))))


Ja és még azt is irta a hirlevél, hogy eddig az átlagos gyarapodás 2,5-5 kiló a babavárás során. De ha egy kicsit kevesebb, az se gond. :))) Akkor én az átlagos kategoriában vagyok, mert olyan 3 kg-val gyarapodtam eddig. :)) Büszke vagyok magamra, ennek örömére eszek is egy kocka csokit. :)))



 

2008. november 10., hétfő

itt van az ősz...vagy ez már tél???

 


 Ma nagyon hideg volt egész nap, kezdődött már reggel, mikor kinéztem az ablakon és a ködtől alig láttam valamit. :( Nem is volt kedvem kikászálódni az ágyból, mindig ráhúztam még negyed órácskát. :))) Ilyenkor azért még kihasználom azt, hogy 10-fél 11-ig ágyban lehet lenni, tudom hogy áprilistól ez már csak álom lesz, örülni fogok, ha négy órát egyben tudok majd aludni. :))


Fél 1-kor egy kolléganőmmel találkoztam a belvárosban, sétáltunk egy kicsit, aztán bemenekültünk az Oberlaa cukrászdába, ahol szerintem Bécs legjobb sütijei vannak, nekem legalábbis ott ízlik a legjobban. :)) Jól elbeszélgettük az időt, mert fél 4 felé néztünk az órára, neki már indulnia kellett a gyerekeiért az iskolába, én pedig még postára készültem, de annyira borongós idő volt, hogy inkább hazajöttem a jó meleg kuckóba. A posta megvár holnap is, nem szalad el, úgyis kell mennem háziorvoshoz általános vizsgálatra a kismamakönyvhöz.


Egyébként a cukiban volt egy érdekes, különös érzésem a hasamban, mintha az a bizonyos lepkecsapkodás lett volna, de én már annyira nem tudom, hogy mit is kellene érezni, hogy mindenre legyintek egyet, hogy "ááááá, ez még tuti nem az". Aztán lehet, hogy napok óta már tényleg Kicsi Bohne-t érzem, de mivel nem tudom, hogy mit is kell éreznem, így találok rá mindig magyarázatot, hogy ez most miért nem lehetett ő. :)))) Hiába, első baba, még amatőr vagyok. :)))) Azt hiszem, nekem majd az lesz a biztos, ha már a kezemmel is érzem, ha éppen boxolni vagy rugdalni támad kedve, addig marad ez a bizonytalanság, hogy vajon ő volt e. :)) Ami késik, nem múlik.


Délután bejelentkeztem Sopronba 4d-re is, elvileg november 25-én délelőtt megyünk át, szimpatikusnak tűnt a pasi, aki az időpontot adta. Azt mondta, hogy nem kell vinnünk semmit, ők mindent adnak, dvd-t, cd-t, amit majd akarunk. Kiváncsi leszek, hogy mi vár ránk, eddig egy ilyen filmet láttam, az érdekes volt. És a soproni rendelőnek egész szimpatikus a honlapja is, azért gondoltam, hogy kipróbáljuk ott a 4d-s ultrahangot. Kiváncsi leszek.......


na, bebújok a takaró alá kicsit tévézni és gondolatban valami jó meleg tengerpartra képzelem magunkat.... :)))


2008. november 9., vasárnap

17+1

 Ma valahogy nem vagyok topon, mintha péntek-szombat átdorbézoltam volna az éjszakát..... lehet, hogy valami front jön? Remélem, hogy nem leszek beteg, mert reggel és délelőtt többször is rázott a hideg, ez most nem hiányozna valahogy. :( Most nyomom a sok C vitamint, hogy ellenálljak. :)


Megint eltelt egy újabb hét, tegnap voltam pontosan 17 hetes, hipp-hopp, itt a félidő. Szerencsére mindig van programom, így azért telnek a napok elég gyorsan. :)


A héten megint nem fogok unatkozni, mert készülök haza Magyarországra, szerdán látogatóba megyek Zalaegerszegre a barátnőmhöz és a kisbabájához, már régen láttam őket is, úgyhogy lesz miről pletykálkodnunk majd. :) Csütörtökön megyek tovább anyáékhoz, szerintem majd hétfő körül jövök vissza. Legalább kialszom magam, pihengetek sokat. :) Már rendeltem pár kedvenc kaját is, bár semmi extra, de nekem ezek a a mindent jelentő kaják, amik főleg otthon ízlenek csak. :))) ha 8 hónap hajókázás után hazamentünk, szinte mindig volt a kívánságlistán krumplifőzelék, zöldbabfőzelék, húsleves fincsi csirkelábbal, borsóleves, borsófőzelék, krumplis pogácsa, paradicsomos húsgombóc, töltött káposzta. :))) Néha főzök itt is ilyeneket, de nem ízlenek annyira, mint otthon.... :))


Már kezdek visszakapcsolni a tempóból, bár még hajlamos vagyok elfelejteni, hogy babát várok és teleszervezem a napomat, aztán este hulla vagyok és szidom magam, hogy már nem kellene ennyi mindent egy napra bezsúfolnom. Talán, ha már ficánkolni fog Kicsi Bohne a hasamban, akkor többször tud figyelmeztetni, hogy lassítsak. :))


Most el is megyek a tv elé pihenni, a Nur die liebe zählt megy a SAT1-en, néha még pityergek is rajta, olyan megható történeteket is szoktak mutatni. :) Most úgyis ráfoghatom a hormonokra, ha egy-két könnycsepp kicsordul.... ;) :)))

Gondolatok

 


Két magzat beszélget:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. 


 - Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- Néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.


2008. november 8., szombat

vajon milyen lesz?

 A múltkor találtam egy honlapot, ahol tök jól el lehet játszadozni fotókkal, apuka és anyuka fotóját fel kell tölteni rá és a gép "kidobja", hogy hogy fog kinézni a leendő bébi. :))) Az első fotónk nagyon jól sikerült, de nem tudtam elmenteni, így tegnap játszadoztam vele kicsit, bár elsőre valamit félrekattinthattam, mert egy majdhogynem négerbaba jött ki, amin igencsak csodálkoztam. :)))) mert igaz, hogy nyaralásos képeket töltöttem fel, de annyira barnák nem voltunk. :)) Aztán már kezdett alakulni a dolog, ez lett a végeredmény, íme a leendő Kicsi Bohne:



 


 


 


 


 


 


 


 


Egész ari szerintem, már csak egyet nem értek, talán tud nekem valaki segíteni: kisfiú vagy kislány????? :))))))))


Bár mivel ez a kérdés nálunk is még nyitott, így azt hiszem, megmaradunk annál, hogy egyenlőre "csak" Kicsi Bohne és majd egyszer talán lehull a lepel. :)


Ha valaki még kiváncsi a jövőbeni gyermeke lehetséges arcaira, itt lehet vele játszadozni: http://www.vw.com/vwhype/babymaker/en/us/


Viel Spass, jó szórakozást!!! :)))

2008. november 7., péntek

ebadta kölyök :)

 Nos, kiszúrt velünk a gyermekünk, de sebaj, majd megmutatja magát, ha úgy tartja kedve. :))) Ma már csak nevettem rajta, volt egy ilyen sejtésem, hogy még nem fogjuk megtudni.


Legalább még lehet tovább álmodozni, megérzésekre hallgatni stb... a bébicuccokat úgysem szeretném január-február előtt megvenni, addig inkább ötleteket gyűjtök, megtapogatom a pihe-puha babaruhákat, nézegetem a neten a babás honlapokat, babakocsit és társait. :))


Jövő héten elmegyek haza pár napra, be akarok majd nézni a Brendonba Budaörsnél is, mert a múltkor vettem egy szuper terhespizsit, ami nagyon kényelmes, és valami hasonlót keresnék, hogy legyen váltós, mert a régi pizsamáimnak a gatyái néha szorítanak, hálóinget pedig nem szeretem, mert mindig arra ébredek éjjel, hogy kivan az egész hátam.... :))) Tudom, hogy nem két fillér, de most már kényelmesebbek a terhesgatyák, napközben is inkább a terhesfarmeromat és a kordbársonygatyát hordom már, mert van hely a hasamnak bennük. :)) Éppen este nézegettem magam a tükörben, már jól beindult a hasam növekedése, már P is mondja, hogy tényleg látszik, hogy bizony baba lakik a hasamban. :)


Ez egy tegnapelőtti kép:



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Csináltam egyet bugyiban is, de inkább nem rakom fel, mert nem lett olyan jó, majd talán később, ha az egész képen csak a hasam fog látszani. :))))))


Egyébként holnap leszek pontosan 17 hetes terhes, hihetetlen, hogy rohan az idő, de élvezem a babavárás minden percét, be kell hogy valljam. :)



 

2008. november 6., csütörtök

a kis szemtelen :)

 csak gyors helyzetjelentés: gyermekünk ma nem mutatta meg magát nekünk, így a kérdés továbbra is nyitott, hogy kisfiú vagy kislány növekszik e a pocakban. :)


Már most szivatja a szüleit, de hát mit lehet tenni??? :)) a remény hal meg utoljára, november végére azért bejelentkezek Sopronba 4d-s ultrahangra, mert legközelebb csak december 12-én mennék, így közben lesz egy "potyamozink" és talán a 4d-s ultrahangnál nagyobb esély lesz meglesni a lába közét gyermekünknek. :))))


Most vár az ágyikó, mert hulla vagyok, majd holnap többet írok....


 

Csütörtök!!!

 És ez a nap is eljött, végre csütörtök van!!!!! :))


A kedvem sokkal jobb, P is itthon van, bár most lement fodrászhoz, én pedig hivatalosan az ebédet főzöm, de a laptop hívogatott, hogy üljek ide kicsit. :)


Rakott kelkáposzta lesz, P rendelte, most egyenlőre még én is kívánom, remélem hogy ebédig nem fog mást kívánni a Kicsi Bohne. :)) Ebéd után korábban bemegyünk a városba, sétálgatunk egyet, olyan szép idő van, és fél 4-kor vár a dokibácsi. Kicsit izgulok, mintha először mennék orvoshoz, de biztos azért érzem így, mert P is jön velem, ugye most először. :)


Este P szüleinél vacsizunk, már nem is tudom, mikor voltunk náluk utoljára, szóval éppen ideje már meglátogatni őket. Úgyhogy ma belehúzunk a családi programba, holnap pedig egy barátnőmmel találkozok, aki átutazóban van Bécsben és már régen találkoztunk.


A kedvem újra a régi, "positiv denken!" azaz "pozitiv gondolkodás!" újra visszatért, a tegnapi kétségekkel teli este már a múltté. :)


Szép napot Mindenkinek!


2008. november 5., szerda

kétségek

Tudom, hogy már elég késő ezen agyalni, de ma megint eszembe jutott pár kérdés, ami foglalkoztat tulajdonképpen azóta, hogy két csíkos lett a teszt:


Vajon készek vagyunk már arra, hogy szülők legyünk?


Vajon tudni fogom, hogy miért sír a babám?


Vajon meg fogom állni a helyem anyukaként, feleségként, anya lányaként, testvérként, barátnőként stb?


Vajon nehéz lesz?


Vajon MILYEN lesz áprilistól az életünk?



Hát most egyenlőre ilyen "vajon feeling"-ben vagyok, de holnap reggel újra kisüt a nap és teletöltődök energiával és újra pozitivan fogom látni a világot. :)))


 


 

Izgalom

 Na, reggel lett újra, már csak egyet alszunk és holnap délután mehetünk "mozizni". :) P ma reggel mondta, hogy azt álmodta, hogy kislányunk lesz, mondjuk reggel, hallottam, hogy álmában morgott valamit, én úgy értettem, hogy azt mondja, "Du bist ein süßes, kleines Mädchen", azaz "Te egy édes, kislány vagy", de aztán még el is hessegettem a gondolatot, hogy jól érthettem, mert már kezdett a zöldszemű szörny feléledni bennem, hogy milyen kislányt dícsérget itt álmában. :))))) Mikor utána mondta, hogy mit álmodott, röhögnöm kellett, mert valószínű, hogy pont akkor álmodott, mikor felkaptam a fejemet a mondatára is. Róla tudni kell, hogy szokott álmában beszélni, úgyhogy nekem ez nem újdonság, csak eddig még lányról sosem beszélt vagy álmodott hangosan. :)))) Tehát jár az agyunk még mindig, kavarognak a gondolatok, hogy Sophie vagy Ben lakik e a pocakban....


Délután egy barátnőmhöz megyek át, neki augusztusban született a babája, nagyon aranyos kislányka. Mivel általában hetente látom, de néha csak kéthetente, ilyenkor számomra óriási nagy változás mindig, mert azért ennyi idő alatt rengeteget változik. Mire én babázni fogok, addigra az ő babája is és a másik barátnőm babája is már lehet hogy szaladni fognak, furcsa azért. :) De majd mindig tudok kihez fordulni, ha segítség kell, hogy most miért sír a babám, most miért nem alszik, most miért alszik és még sorolhatnám.... :))


Lassan átöltözök, mert még mindig pizsiben ülök itt, imádok délelőttönként így lustálkodni, semmittenni, plána pizsiben. :))))) Ki kell használnom ezt a nagy lehetőséget, mert áprilistól egy ideig erre biztos nem lesz időm.... :)

2008. november 4., kedd

A türelem rózsát terem :)

 Még szerencse, hogy nem szeretem feladni a dolgokat, amiket elkezdtem.... mert addig bütyköltem és böngésztem a netet, míg csak meg tudtam oldani, hogy Giovanni énekeljen nekünk a blog oldalán, szerintem nagyon jó ez a szám. Wundervoll, csodálatos, mint a mi babánk lesz..... :))) illetve már most csodálatos, bár még nem nagyon akarja a kis lepkecsapkodásait bemutatni nekem, bár minden este, éjjel és reggel azon "fülelek", hogy vajon ez most az volt? :))) de tuti nem az, valahogy másabbnak kell ennek lennie..... aztán az is lehet, hogy én várok itt valami CSODÁRA és közben fel sem fog tűnni, hogy a babánk már rég mocorog a pocakomban, mert én valami NAGY DURRANÁSra várok. :))))


De még nem vagyunk elkésve, mindenhol olvasom, hogy kezdő anyukák általában a 20. hét körül érzik először a mocorgást. Utána pedig lesz időnk bőven a boxolást, focizást, táncikálást átélnünk. :)))


Azt hiszem, ma korábban elmegyek aludni, mert így korábban reggel is lesz és utána már csak egyet kell aludni, hogy láthassuk a mi kicsi Bohne babánkat. :)) P azt mondta reggel, hogy szerinte nem fogjuk látni, hogy fiú e vagy kislány, hanem a babánk már most megvicceli a szüleit és majd a popóját fogja felénk mutatni... :))) Azért ne legyen igaza P-nek és szánja meg Bohne Baba a kiváncsi anyukáját és apukáját, nehogy kilyukadjon szegényeknek az oldaluk. :))))


Ahogy Giovannit is idevarázsoltam a blogomra a kitartásommal és a türelmemmel, úgy fogom a holnapi napot és a csütörtök délelőttöt is átvészelni és délután fél 4-kor talán lehull a lepel. :)))


Bár lehet, hogy azért izgulok ennyire, mert P most először kísér el ultrahangra??? :) És szeretném, hogy ez az élmény felejthetetlen legyen számára, mert velem élheti át a NAGY PILLANAT-ot??? :) Azt hiszem, inkább innen fúj a szél......


 

folyt.köv

 Na, talán most mindent újra beállítottam ezen a blogon, tiszta dinka vagyok, hogy kattintgatok jobbra-balra, aztán egyszer csak eltűntettem a felhasználónevemet, így nem tudtam belépni a bambimamis blogba sem, hogy tovább szerkesszem..... de talán most sikerül, újra regisztráltam magam és sajnos egy teljesen új blogot kellett nyitni, de még jó, hogy nem egy egész évet kellett átmásolni, mert akkor tuti beleőszültem volna. :))) Pedig már tök jól haladt a számláló is a másikon, de majd itt is belejövünk, ettől nem félek. :)


Délután az Ikeában voltam, ágyat néztem a kisszobába, ahol majd áprilistól kényelmesen aludhatok, mert ezen agyaltunk, hogy a mi ágyunkban tuti nem lesz jó három embernek és őszintén szólva nem is szeretnénk, hogy a babánk a mi ágyunkban aludjon. Először is, mert P nagyon nyugtalan alvó, még képes lenne agyonnyomni azt a kis csöppséget, másodszor pedig kicsi a hely, hogy odakészítsem az éjszakai etetésekhez, peluscseréhes és társaihoz a hozzávalókat.


Úgyhogy a kis szobánk lesz a babaszoba + számítógépszoba + vendégszoba.... majd kitaláljuk még. Lesz egy babasarok, és most egy kényelmes és praktikus ágyat kerestem, ami arra a célre is szolgálna, ha a nagyszülők Magyarországról, rokonok, barátok itt aludnának. Láttam egy-két jó és árban elfogadható megoldást, már csak P-nek kellene beadagolnom, hogy bizony nekünk erre szükségünk van még. :)))


A történethez azért az hozzátartozik, hogy mikor én ide hozzáköltöztem, pár dolgot elhoztunk az én kis lakásomból, Magyarországról. Többek között a virágos kanapémat, ami most már idén szerintem legalább 6 éves és eléggé lestrapált. :) Persze látatlanban én biztos voltam benne, hogy ez tökéletes lesz a kis szobában, ha jönnek vendégek, milyen jó lesz nekik ezen aludni. Apáék egy bérelt kisteherautoval ki is hozták, P és a barátja felcipelték, a lakásajtón és a nappali ajtón még simán befér, viszont a kis szobának az ajtókerete kicsit kisebb, mint a szabvány... na, ott már nem fért nagyon be. :)) Előtte nem sokkal lett tatarozva a lakásunk, gyönyörű fehérre lefestve az összes ajtótok, sötétbarna laminált lap az egész nappaliban és a szobákban, így nagyon oda kellett figyelniük, hogy ne legyen gond.... mivel már csak milliméterek voltak hátra az ajtókeret és a kanapé között, hogy beférjen, lódítottunk rajta egy nagyot, a kanapé "berepült" a kis szobába, felkarcolva a gyönyörű laminált lapot és az ajtókeretet.... P nem volt ideges egy cseppet sem, el lehet képzelni..... ha a szemével ölni tudott volna, azt hiszem, már nem az én pocakomban nővekedne a bébije. :)))) Akkor megfogadta, hogy ez a kanapé innen ugyan ki nem megy az ajtón, ha egyszer arra kerül a sor, flex-szel fogja feldarabolni és úgy dobjuk ki. :))) Persze fogadkoztam, hogy igaza van és hogy ez az ágy annyira jó, hogy sokáig használni fogjuk,de eddig bírtuk, talán két éve van itt. Ezen aludni aligha lehet, pláne nem áprilistól, mikor minden nap itt kell(ene) aludnom. Tehát az ágynak mennie kell(ene) és ezért igyekszek kész tények elé állítani, hogy már meg is találtam a megfelelő ágyat, már csak egy flexet kell kerítenünk, hogy feldarabolhassa a virágos sarokülőmet. :)))


 

újrakezdés

 Mivel a nagy eszemmel kitöröltem a nők lapján a Bambis felhasználónevemet, így nem tudok belépni a blogszerkesztőbe és most írhatom újra az eddig beírtakat..... mondom én, hogy van még mit tanulnom az internet világáról, úgyhogy a blogírás eddig elég döcögösen indul....


majd csak belejövök egyszer.... áprilisig biztos. :)))

Mára az utolsó

 


 Mára az utolsó próbálkozás, igazság szerint ezt is oldalra szerettem volna valahogy beilleszteni, de elcsúsznak a betük.... :((


Nem tudom, hogy sokan nézték e Gana Ina és Giovanni történetét a Pro7-en, Wir sind schwanger cím alatt volt a műsoruk, Gana Ina terhességét követhettük figyelemmel hétről hétre. :))


Amikor az első részt láttam, akkor tudták meg ők is, hogy babát várnak és mi is pont ugyanabban a szituban voltunk. Talán ezért is lettek egyből szimpatikusak, nem tudom, mindenestre majdnem minden részt láttam és ha megjelenik dvd-n, tutira megveszem majd. :)


Kisfiúk lett, Gabriel nevet kapta, szerintem szuper név, bár P engem leszavazott, hogy a mi leendő fiúnk  tuti nem lesz Gabriel... na mindegy, pedig Angyalt jelent, nekem mégis tetszik. De fő a kompromisszum ugye... :))


Szóval Giovanni írt egy számot a feleségének és a kisfiának, ami szerintem gyönyörű lett, ezt a videót akartam még oldalra, a bemutatkozáshoz valahogy beszerkeszteni, mert az is "wundervoll", ami velünk történik, de nem jön össze.


Viszont belinkelem a videót, hogy bárki megnézhesse, hogy mire is gondoltam....


http://www.youtube.com/watch?v=RJbFFwDxz1s


Mára tényleg eldugulok, hosszú volt a nap.... jó éjszakát! :)

Számláló

 Próbáltam ezt a számlálót beszerkeszteni a blog oldalába, de sajnos akkor elcsúszik minden, akárhogy is csinálom, így gondoltam létrehozok egy bejegyzést ezzel az aranyos képpel, hogy mindenki láthassa...



 


 


 


 


 


Arra majd kiváncsi leszek, hogy holnap számlál e tovább, bár nem hiszem.... sebaj, majd beszúrom hetente, rajtam nem fog ki ez a bonyolult internet.... :)))))

2008. november 3., hétfő

Pár fotó Kicsi Bohne babáról

 Kicsinyítettem három fotót, mert arra gondoltam, hogy fotókat is teszek fel, hogy láthassuk a fejlődését a mi kis Bohne-Babánknak. :))


Csütörtökön majd jön a következő, reméljük már "bizonyítékkal"......


Először is lássuk a kezdeteket:



 


 


 


 


 


 


Aztán a 7 hetes ultrahang, amikor már láthattam, hogy dobog a kis szíve a mi kisbabánknak:



 


 


 


 


 


 


 


És a legutolsó fotónk a picikénkről, 11 hetes korában:



 


 


 


 


 


 


 


Egyenlőre ennyi sztárfotónk van, de áprilisig még van idő bőven...... :))))

na mégegyszer

 Talán most sikerül újra begépelnem a gondolataimat, már voltam sétálni és ettem egy kis smartiest is, tehát megnyugodtam. :)))))


Azon méláztam el ma délben, hogy eddig valahogy csak egy kislányt tudtam elképzelni magunknak, mert a hello kitty imádatomat valakinek tovább szeretném adni. :)) DE.....aztán ma a H&M-ben voltam, magamnak kerestem itthonra szabadidőrucit, találtam is egy szuper, kényelmes, pamut snoopys gatyót, felsővel.


Utána betévedtem a gyerekrészlegre is, ahol azért majdnem dupla annyi időt töltöttem, mint a felnőtt részen. :) Olyan jó nézegetni, tapizni a bébirucikat, de babonából még kibírom, hogy ne vegyek a mi bébinknek még semmit. Persze nehéz, nagyon nehéz ezt kibírni, de erős vagyok. Eljön majd a mi időnk is, amikor feltölthetjük a babaruci készletünket. :)))


Szerencsére két barátnőmnek is nemrég született babája, kislányok, így rajtuk töltöm ki a vásárlási kényszeremet, ha már nem bírok ellenállni az édesebbnél édesebb kisruháknak. Mert van ám bambis, hello kittys, micimackós és még sorolhatnám mennyi féle bébiruha. :))


Ma megint meg KELLETT vennem két hello kittys csodát, jövő héten valakinek nagyon jól fog állni, ezt garantálom. :))


A babaruhanézegetésben viszont azt is kitaláltam, hogy nem gond, ha kisfiú lesz, mert annyira cuki kisfius ruhákat is lehet már venni. Láttam snoopys, micimackós, tigrises ruhákat, kis kordnadrágot kockás inggel, hozzáillő kötött mellénnyel, hát valami ennivaló volt. :)))


Tehát a lényeg a lényeg, hogy akár kukaca van a pocakomban lakó kis emberkének a lába között, akár nincs kukaca, mi várjuk szeretettel, a lényeg tényleg az, hogy egészséges legyen!!!!!


Csütörtökön megyünk ultrahangra, megbeszélem addig még vele, hogy ne legyen szégyenlős, mert anyukája és apukája már nagyon kiváncsi rá. :)))

méreg

 az előbb gépeltem egy hossssszúúúúút, erre az utolsó pillanatban elnyelte az éter.....


most fel tudnék robbanni, de take it easy ugye...


ha újra összeszedtem a gondolataimat, akkor még egyszer beírom....


jaaaaj hogy utálom ilyenkor az internetet!!! grrrrr

2008. november 2., vasárnap

vasárnap

 Hihetetlen, hogy mennyire telnek a napok, tegnap töltöttem be a 16. hetet, már újra egy hét eltelt..... észre sem vesszük és április lesz. :)


A héten az erkélyünkre ültettem pár téli növényt, mert a nyári virágok elnyíltak sajnos és az áruházban, ahol a növényeket vettem, már gyönyörű karácsonyi dekorációkat láttam.


Most jöttem rá arra, hogy jövőre már hárman leszünk a karácsonyfa alatt, annyira hihetetlen és felfoghatatlan érzés ez még valahogy. Még nem tudjuk, hogy hogy alakulnak majd az ünnepek, P-nek tuti dolgoznia kell, így szerintem 24-én itthon ünnepelünk a szüleivel, én utána hazamegyek pár napra, míg ő dolgozik, hogy anyáékkal is legyek kicsit. Szilveszterkor P megint dolgozik, már gondoltam rá, hogy esetleg elmegyek hozzájuk ruhatárosnak, hogy mégis együtt köszönthessük az újévet. De addig még tudom, hogy rengeteg idő van, bár ha ilyen gyorsan telnek a hetek, hipp hopp karácsony. :))))


A fórumokon már olvasom, hogy a lányok rendelik a babakocsit, rendezik a babaszobát, én még valahogy ezt korainak tartom. Lesz még bőven időnk mindenre, majd január vége felé ráérünk elkezdeni. Na nem mondom azt, hogy a fejemben, gondolataimban nem tervezgetek, mert azért ott szabad. :))) de a megvalósítás még várat magára, nem vagyunk elkésve.


Azért örülök, hogy Kicsi Bohne már szépen fejlődik, csütörtökön megyünk orvoshoz, remélem hogy nem lesz szégyenlős és megmutatja a szüleinek, hogy mi van a lába között.... :)


Drukkoljatok! :)