2011. január 22., szombat

21 hónap....

 már ennyi ideje van velünk Kicsi Bohne, ma 21 hónapja született. :)))


Hihetetlen, mennyire szaladnak a hetek, hónapok, megint egy hóforduló, Benny ma 21 hónapos.


Pedig mintha tegnap született volna, annyira élénken emlékszek arra az éjszakára, hajnalra, azt hiszem, hogy sosem fogom elfelejteni. :) A "kicsi" babánkból azóta már egy igazi nagyfiú lett, szerencsére most már a betegségből is kifelé tart, már "csak" köhög és picit folyik az orra, de láza nincs, ez a fontos.


Napról napra történnek újdonságok vele, mindig meglep mostanában, hogy megpróbál utánam mondani egy-egy szót például. Ugye nála a kétnyelv miatt eleve később vártuk az első szavakat, és úgy tűnik, hogy most tart ott, hogy ő is már megpróbálja ki-kimondani a könnyebb szavakat.


Így most már amit mondani tud (de főleg, csak ha kérdezzük): mama, papa, barbapapa (babapaaaa), tante, pápá, ommmmma, dédi, néni, nein, dá és ma például a lila szót próbálta utánam mondani. :)))


Ami érdekes, hogy a nem szót abszolút nem használja, viszont helyette a német megfelelőjét (nein) előszeretettel mondja és tudja is, hogy mikor kell mondani. Ha kérdekem tőle például, hogy "éhes vagy?" , akkor megrázza a fejét és mondja, hogy "neeeein". :))) ha mondom neki, hogy "gyere, cseréljük ki a büdi pelust", akkor is rázza a fejét és egyből "neeein" a válasz. :))))


Ha pedig nézegetjük a könyveit és kérdezem, hogy hol van a barbapapa, hol a barbamama, hol a barbawum és társai, akkor amelyikre rámutat, mindig mondja hozzá, hogy "Dáá", azaz itt. Ezt sem mondja magyarul, csakis németül. Érdekes. :)


Úgyhogy alakul a kétnyelvűsége is, állítólag csütörtökön mondta a "lulu" szót is, az németül pisit jelent, mutatott a pelenkájára. P szülei voltak vele, ők csak németül beszélnek vele és ők mesélték este. Viszont nekem azóta sem akarja a lulut mondani, talán tudja, hogy nekem magyarul kell szólnia, nem tudom. :) Mindenesetre érdekes dolog lesz ez , ha teljesen beindul a beszélőkéje szerintem. :)))))


Most elég akaratos lett, mindenért hisztizik, ha nem kapja meg, de nagy franc, mert csukott szemmel nyafog, hisztizik és közben ki-kiles egy - egy szemmel, hogy kezd e már meghatni vajon a cirkusza. :)))) Az a baj, hogy most én is beteg vagyok, így sokszor eléri a célját, de már mondtam neki, hogy ha mindketten meggyógyulunk, akkor azért visszatérünk majd a régi kerékvágásba és kicsit alakítunk itt az elkanászosodott Ben bébin. ;) :)


Amiben mondjuk elég lusti, az az önálló evés és ivás, az még egyenlőre nem érdekli. Pedig már több szívószálas flaskát is kapott vagy próbáltuk a sport kupakos üdítőt, vizet is, de nem dolgozik meg érte. A pohárból néha próbálkozik, de nem érdekli annyira, inkább pacsálna, kezet mosna benne. Enni sem akar maga, néha annyit már tudok vele trükközni, hogy ha tészta a kaja, akkor a villájára felszúrom a tésztát és azt már ő a kezébe fogja és beleteszi a szájába, de nem akarja szúrkodni a tésztát ő maga a kisvillára.... őszig van időnk, akkor megy bölcsibe és addigra szeretném, ha már az evés és a szobatisztaság is alakulna jobb irányba...


Aludni még mindig nagyon imád és le is kopogom, hogy nagyon jó alvó. Este 8 körül megy aludni, néha dünnyög fél órát, negyven percet, de sokszor egy hangot nem hallunk, mikor lerakjuk. Olyan éjfél körül szokott picit morgózni, de félálomban, nem kell bemenni hozzá szinte sosem és reggel is 8 - fél 9 körül mocorog, ébredezik. Ebéd után fél 1-1 között megy aludni, ilyenkor is van, hogy még morgózik egy 20-30 percet, de általában elalszik egyből és nálam legtöbbször 3 körül , néha fél 4 is van, hogy felébred. Fél 4-kor már én szoktam bemenni, szerintem, ha rajta múlna, akkor aludna estig és onnan újra reggelig. :)))))) igazi kis mormota, mint az apukája, ő is sokat és bármikor tud aludni. Én ennél problémásabb vagyok,ha alszok délután, akkor éjjel forgolódok, úgyhogy örülök, hogy ezt nem tőlem örökölte Benny.


Most éppen új autósülés keresésben vagyok, mert ami most van, már kezd elég kényelmetlen lenni Bennynek, pedig hivatalosan 3-4 éves korig ki kellene tartania. Viszont az is igaz, hogy a következő ülések már 15 kg-tól kezdődnek és Benny most is már annyi, tehát ezért lehet neki lassan szűk a régi ülés. Vékony felsőben nem gáz, de téli kabátban, beöltöztetve már nagyon nehezen tudom berakni az ülésbe és nem is kényelmes neki, de ha csak orvoshoz vagy a közelbe ugrunk át, akkor nem szoktam levetkőztetni... úgyhogy a héten elmegyek itt Bécsben is pár helyre, ha nem sokkal drágább, mint amiket a neten néztem, akkor megveszem és pénteken már azzal mennénk haza. Mert ha most megrendelném a neten, már péntekig nem érne ide, ezért variálok rajta... Biztos fura lesz majd neki az elején, de nagyfiúknak már nagy ülés jár. ;) :))))


És egy 21 hónaposka már nem igazán sorolható a babák, kisfiúk közé, hanem inkább nagyfiú, kispasi kategória. :))))


2011. január 21., péntek

jó hírek

 Szerencsére Benny már tegnap óta láztalan, a kedve újra a régi, sőőőt, kis akarnok lett az elmúlt pár napban, de majd ezen is változtatunk nemsokára. :)))


Az antibiotikumot három napig kellett adnom, de eléggé harcolnunk kellett egymással, de én nyertem. ;) :) A köhögés elleni kúp is egész jól segített, mindig délelőtt adtam egyet és este, alvás előtt. Még egy darab van, holnap majd a DM-ben nézek hustagil szirupot, amit Réka barátnőm ajánlott, az állítólag nagyon jó a köhögésre még.


Ma már picit kimentünk a levegőre, kerülőúton elmentünk a boltba, bevásároltunk és ismét egy hosszabb úton hazasétáltunk. Elsőre ennyi elég volt, majd szépen, fokozatosan szoktatom Bennyt vissza a friss levegőre, mert újra 0 fokok vannak kint.


Tegnap P szülei vigyáztak rá délután, mert nekem dolgoznom kellett, de állítólag nagyon jól elvolt (érdekes, hogy náluk nem harcol a tévéért és a kisvakond dvd-ért...), megevett három sajtos szendvicset, de még evett volna, ha adnak neki többet. :))) Tiszta bélpoklos lett mostanában, biztos valami növekedési ugrást él meg éppen, mert egész nap enne. :)))


Aminek viszont örülök, hogy nem csak kölesgolyót, tejszeletet enne, hanem ha pucolok és szeletelek fel neki almát, akkor azt is jóízűen eszi, sőt , néha még egyet kell neki felvágnom, mert egy alma nem is elég. :)


Sajnos most én betegedtem le, így nagyon félek, nehogy Benny újra visszaessen, próbálok odafigyelni, hogy ne köhögjek, tüsszögjek a közelében, nem puszizkodunk annyit stb.... Jövő pénteken készülnénk haza, mert az utána lévő héten nem kell mennem dolgozni, így ki akarnám használni, hogy megint tíz napot otthon tudnánk tölteni, így most ez az első cél, hogy jövő péntekre mindketten újra egészségesek legyünk.


Úgyhogy hajrá vitamin, huss huss betegség!!!!

2011. január 17., hétfő

Első nagy betegség

 Eddig szerencsére apró megfázáson kívül nem igen volt beteg Benny, de ez az enyhe időjárás a múlt héten őt sem kímélte meg és a virusok őt is megtámadták sajnos. :(((


Hétvégén kezdődött, hogy szombaton lázas lett, de semmi más tünet nem volt, így akár a leghátsó fogaira is tippelhettem, adtam neki lázcsillapítót éjjelre és nyugodtan is aludt másnap reggelig. Vasárnap reggel is lázasan ébredt, akkor még csak hőemelkése volt, de az orra egyre jobban folyt és köhögött is egyre többet. Egy volt osztálytársamhoz mentünk volna babalátogatóba, de inkább lemondtam, nehogy a pici elkapja Bennytől. A kedve egész jó volt, huncutkodott, játszott sokat, de már egyre többet folyt az orra és köhécselt is sokat.


Délutánra, estére megint felszökött a láza 38 fok fölé és már egyre többet sírdogált, köhögött és este, fürdés előtt olyan köhögés jött rá, hogy a végén még hányt is, nagyon megijedt, úgy sajnáltam szegénykémet. :((( Megfürdettem, szépen megitta a jóéjt flaskáját és szerencsére nyugodtan aludt reggelig.


Ma már nagyon csúnyán köhögött, sípolva és olyankor nagyon sírt is, szerintem fájhat is neki, az orra egyfolytában folyik, egy-egy tüsszentésnél durván jön ki belőle a cucc, viszont az orrszívó-porszívóval keveset tudok kiszívni neki a nagy harc árán, de próbálkozok. 2-től rendelt a dokinénink, egyfolytában hívogattam őket és szerencsére amióta egy új aszisztens van, fel is veszi a telefont és mivel ismerik az anyósomat, így engem egyből megismer már telefonban és mehettünk is ma 4-re, hogy megvizsgálja a dokinéni Bennyt. A diagnózis: kezdődő bal fülgyulladás és hörgőgyulladás, kapott életében először antibiotikumot, amit három napig kell adnom neki és a köhögésre kúpot és a lázra a nuroflexet (otthon nurofen). Szobafogság, míg lázas és csak az első láznélküli nap után 24 órával vihetem majd le, ez a parancs. Benny jól viselte a vizsgálatot, a végén megmutatta, hogy hol a haja, orra, szeme, nyelve, pocakja, a dokinéni el volt tőle ájulva. :))))


Az antibigyó beadása kicsit nehezen ment, de majd holnap már ügyesebb leszek és szerdán kell az utolsót beadni. Remélem, hogy hat majd minden, amit kapott, mert nagyon rossz nézni, hogy mennyire kis gyámoltalan, elesett szegénykém. :((( alig akar enni, a kölesgolyó és a kedvenc kiflije csúszott ma le neki, inni is nehezen tud, de itatom, amennyire tudom, nehogy kiszáradjon. A kedve még aránylag jó, de estére már nagyon bágyadt lett, megint 38 volt a láza... tettem be neki kis tálkába forró vizben diapulmon cseppeket, mert azt is mondta a dokinéni, hogy párásítsuk a szobáját, mert a száraz levegő sem tesz jót most neki. Már két napja diapulmont párologtatok nála, azt mondta a dokinő is, hogy az úgy tökéletes.


Úgyhogy nem valami jól kezdődött ez a hetünk és ezt még tetézte, hogy P ma észrevette, hogy kilopták a bringáját a pincénkből, egyszerűen levágták a lakatot és vitték a drága bringát. Szegény nagyon kivolt, de szerencsére van biztosításunk, ami elvileg fizet majd rá valamit. De bosszantó tudni, hogy idegenek mászkálnak a lépcsőházban és akár mi is szembejöhettünk volna velük, mikor épp lopták a saját tulajdonunkat.... :((( Mivel Bécsben nem igen volt ezen a példányon kívül ugyanilyen bringa, így felteszem ide is a képet, hátha látná valaki. (mondjuk nem hisszük, hogy meglesz, mindenki azt mondja, hogy már valami kamionon úton lehet Lengyelországba, Ukrajnába, Magyarországra stb... keleti országokba....)



Remélem, hogy a hét második fele már jobban alakul, most igyekszek én tartani a frontot, bár nekem is kapar a torkom, de nyomom a vitamint ezerrel, nehogy engem is ledöntsön valami hülye vírus. :(((

2011. január 11., kedd

Új év, újdonságok

 Mióta újra visszajöttünk Bécsbe, történt pár újdonság Ben bébi életében.


Az egyik legújabb, hogy gyalog járunk boltba, de persze tanulva az októberi babakocsi nélküli tókörből, most azért tolom a babakocsit is, ha esetleg mégsem lenne kedve sétálgatni a fiatalembernek, akkor ne nekem kelljen hazacipelnem őt is és a bevásárló szatyort. :))) Nagyon ügyes amúgy, minden egyes csatornatetőt megvizsgálunk és szalad a következőhöz nagy ujjongva, hogy ott is van egy. :)))) Ma így jó egy órát voltunk lent, sétáltunk oda is és vissza, bevásárlás alatt beült a babakocsiba, elmajszolgatta a kiflijét, bezsebelte a puszikat a kasszás barátnőjétől, aztán mikor kijöttünk a boltból, máris ki akart jönni és sétált hazafelé. Ügyes nagyon. :)


A második újdonság, hogy tegnap hívta P az ovit, ahova Bennyt ősztől szeretnénk vinni és nagyon úgy néz ki, hogy felvették, járhat oda szeptembertől. Ősszel jelentettük be, akkor annyit mondtak, hogy év végefelé mondanak biztosat, úgyhogy izgulhattunk eddig. Azért volt fontos megtudni minnél előbb, mert az állami ovikba most január-februárban kellene bejelenteni a gyerekeket, de nekünk szerencsére erről így le van a gond. Benny abba az oviba fog járni, ahova P is járt, vicces. :)))) Az első év még "mini csoport", bölcsinek felel meg, mert 2,5 éves lesz még csak, és utána maradhat még 3 évet oviban. Közel van, óriási, nyugis park van, ahol a gyerekek jó időben kint játszhatnak, meggyőző volt, mikor megnéztük ősszel. Úgyhogy visszaszámlálás kezdődik, ősszel kisovis lesz Ben bébi. :)


Tegnap csajos délutánunk volt, Gabi barátnőm jött át Stellával és egy kedves, magyar ismerősünk, Bogi is meglátogatott minket. Benny először látta Bogit, de kb. negyed óra múlva már az ölében ült, koccintott vele, haverkodott. Stellával is jól elvoltak, bár a tegnapi napra inkább az volt jellemző, hogy Benny a nappaliban, Stella Benny szobájában ügyködött, néha-néha vetettek egymásra egy-két pillantást és egyszer az étkező asztal alatt mintha puszilkodás is történt volna, de mi nem láttuk annyira jól a dolgokat.... :)))))) Mikor mentek haza, akkor Benny mindenkinek mondta, hogy "pápá", marketingarcú volt egész délután szinte. :))))


A kis Casanova, aki már olyan nagyfiú :)


2011. január 7., péntek

Rázódunk, rázódunk...

 vissza a bécsi hétköznapokba...


Bár az elsö nap nem volt egyszerü, Benny mindenért hisztizett, megszokta, hogy otthon mindenki a kegyeit lesi, de itthon már vége volt a jóvilágnak, kettesben voltunk, mert P dolgozott.


Kedden még volt nagy örömködés apukájának, meg is mutogatta az új tudományait, amitöl természetesen P egyböl elolvadt, hiszen már régóta várta, hogy Benny végre a "papa"-t is kimondja. :)))


Kedden elég hulla volt estére, mert a hazaútból kemény 30 percet aludt, és két órát nyüszögött, még a hordozható dvd lejátszó sem kötötte le teljesen, bár szerintem nagyon jó, hogy megvettük, mert legalább valamennyi idöre azért el-elmerült kisvakond történeteiben és csak a köztes idökben nyafizott. Parndorfnál aludt be, onnan már igyekeztem jo lassan jönni, hogy valamennyit aludhasson. Azt hiszem, hogy ezentúl, ha reggel 9 körül kel, akkor nem szabad elindulnom 2 elött, mert nem fáradt annyira, hogy bealudjon egyböl.... vagy pedig felkeltem öt utazás napján korábban, hogy kb. délre kidöljön. Szóval ezt még tesztelgetni kell, úgy érzem.


Szerdán kicsit nehéz volt vele, mindenért nyafizott, ha valami nem úgy történt, ahogy ö szerette volna, állandóan a tévét akarta nézni, míg a vége az lett, hogy kihúztam a konnektorból az egész tv, dvd lejátszó kábeleit és nagy hiszti árán, de el tudtam vonni a figyelmét és játszottunk a szobájában. Enni is eléggé nehezen evett, persze a desszertért már reklamált volna, de mára már megszokta az itthoni rendszert, hogy csak akkor van desszert, ha megeszi az ebédjét... tegnap megette, ma nem, így csak tegnap volt kismackó. :)


Tegnap már dolgoztam délután, így a következö kényeztetö brigád látogatta meg, Oma és Opa. :)))) szerdán megtanulta mondani, hogy "oma", de nem úgy mondja, ahogy mi, hanem "mmmmma", nagyon cuki. :) Hümmögve mondja, de mondja. Allitolag nagyot sétáltak hármasban, három órát úton voltak a városban, jártak kávézóban is, Benny jött-ment, természetesen semmi probléma nem volt vele.... Omáék el voltak ájulva töle, hogy megint mennyit fejlödött, és majd megzabálták, mikor koccintani akart velük, mert ez is új tudomány, hogy a teásflaskájával koccintani akar velünk az asztalnál. :)))


Ma apukájával vannak kettesben, én dolgozok, állitolag ismét nagyot csavarogtak, semmi probléma. Tényleg csak engem tüntet ki a nyafijaival, hisztijeivel, pedig próbálom öket ignorálni, de ö nem adja fel. :)))

2011. január 3., hétfő

Utolsó este

Holnap indulunk vissza Bécsbe...


Megint hamar elteltek az itthoni napok, holnap már indulnunk kell vissza Bécsbe, mert csütörtök-pénteken dolgozok délután, úgyhogy menni kell. És P is vár már minket, neki nehezebben mennek a napok, hiszen ő az üres lakásba megy haza, míg nekünk azért minden napra van programunk.


Benny szerencsére már nem beteg, szépen helyre jött, de nyomtuk is a vitamint, a luft balzsamot, a diapulmonos párologtatást neki. :)))


Elég tartalmas volt most az itthonlét, bár az egyik régi ismerősömmel sajnos nem jött most sem össze a tali, de remélem, hogy legközelebb már tényleg összehozzuk. De voltunk Panna barátnőnknél egy villámlátogatáson, ahol Benny elég kis betoji volt megint, akkor kezdett volna felengedni, mikor indulnunk kellett, úgyhogy legközelebb hosszabb időre megyünk, ez már tuti. :)))) Édesek voltak a gyerekek, Panna már nagylány, édesen dumál, barátkozik, látszik rajta nagyon, hogy már jár bölcsibe, gyerekek között van. Bennynek ez még hiányzik, de majd biztos jobb lesz idővel ez is...


Dédiztünk is, sétáltunk is Dunaújvárosban picit (babakocsi nélkül), végre meglátogattak minket Kinga barátnőmék, Alexa barátnőm,az unokatesómék, én is átjutottam Zita barátnőmhöz, úgyhogy volt most program. :) A babakocsit ki sem vettem a tíz nap alatt a kocsiból, bár havas az utcánk még mindig, messzire nem is jutnánk vele...


Benny meglátogatta a Mikulást is Nagykarácsonyban a mikulás házban a nagyiékkal, bár még nem lettek haverok, de a játszószoba tetszett neki. :))) Kapott itt is szuper játékokat a Jézuskától, mindennek nagy sikere volt. Egyik délután szánkóztak is az utcában és meglepően ügyesen ült egyedül is a szánkón, mintha már nem is először próbálná. :)


Benny beszélőkéje is beindult egy picit, már a "mama" gyüjtőnév mellett (eddig a család minden tagja mama volt) megjelent NÉHA a "tate" alias Tante (húgom), "papa" (apukája, nagypapi), "bum-bum" (ez a kedvenc, a tüzijátékra érti), "bapapa" a barbapapa akar lenni, "dááááá" az itt akar lenni, "pápá" integetéssel, néha egy-egy "nem" szerüség is hallgató vagy a "hallo", szóval akalul, alakul. :)))) Édes nagyon, főleg mikor megkérdezzük, hogy mi maradt meg benne szilveszterből, mi volt a kedvence, akkor egyből mutat az ablakra és mondja, hogy "bum-bum". :)))))) Nagyon cuki. :)))


Esténként hihetetlen módon felpörög itt, azon csodálkozunk, hogy utána pedig simán elalszik. :) olyan párnacsatákat, hancúrokat rendez, hogy el vagyunk tőle ájulva, annyi energia van benne. :) ügyesen eszik, nem válogat annyit, bár a gyümölcsöt még most is nehezebben eszi, mint a tejszeletet vagy a kölesgolyót. :) Inni is már egyre többet iszik és ha látja, hogy mi is iszunk, akkor ő is egyből nyúl a teás flaskájáért. Most már koccintani is megtanult és nagyon élvezi, ha koccinthat velünk. :)))


Napról napra értelmesebb, zsiványabb kispasi, nagyon imádjuk. :))))) Holnap este már Bécsben megy aludni, apukája direkt szabadnapos lesz, hogy elkezdhessék bepótolni a kimaradt napokat, biztos lesz nagy öröm. :)