2011. július 15., péntek

Régi kerékvágás

 Közben visszaértünk újra Bécsbe, hétfőn jöttünk haza, P már nagyon várt minket, ennek örömére hétfőn-kedden szabadnapos volt, úgyhogy kicsit pótolta az elmaradt napokat a fiával. :)


Hamar elteltek megint a napok otthon, anyáéknál is, minden napra volt valami program, vagy mikor nem, akkor pedig élveztük a kertes ház örömeit és egész nap a kertben voltunk, Benny motorozott, traktorozott, medencézett , sarazott, locsolt. :) Lett egy új hobbija is, előszeretettel gyűjtögette a lehullott almákat egy vödörbe, segített a Papinak a kerti munkában. :) Minden nap már automatikusan ment összeszedni az almákat. :) A kis kertészlegénykénk. :)))


Megint találkoztunk Panna barátnőjével, az első perctől nagy volt az öröm, pedig már vagy két hónapja nem találkoztak, mégis mintha minden nap összejárnánk, úgy viselkedtek, illetve Benny abszolut nem volt félős, aranyos volt. :) Azóta is emlegeti esténként a fotót nézegetve Pannát. :)))))




Hazaérve aztán egyből indultak a programok, mert ahogy beértünk Bécsbe, máris mondogatni kezdte, hogy Oma, Opa, eszébe jutottak az itteni nagyszülei és mivel egész délután emlegette őket, így alvás után át is ugrottunk egy gyors villámlátogatásra, mindenki nagy örömére. :)))) Benny imádja az itteni opát (omát is, de opával máááás) , egyből mentek kifelé labdázni. :)


Kedden kihasználtuk a jóidőt és strandolni mentünk hármasban P-vel, az idei első bécsi strandolásunk volt ez, de nagyon jó volt. Benny egyből ment a vizbe, nem félt tőle, a végén nagyon rákattant a bébipancsolóban lévő mini csúszdára. :))))


Szerdán szabadnapot kaptam, mert P szülei szerettek volna délután Bennyvel lenni, én pedig nagy duzzogva átadtam nekik a terepet és mentem egy kört a közeli bevásárlóközpontban. :)))


Tegnap Stellával és Gabi barátnőmmel találkoztunk, már Stellától sem félt, csak az elején tért ki előle, de aztán az uzsinál megint egy hullámhosszon voltak, adogatták egymásnak a kekszet, kukoricás pufit, dinnyéztek együtt stb... :)))


Ma pedig megérkeztek a nagyszülők Magyarországról, így a kényeztetés még a hétvégén folytatódik. :))))


Egyébként a beszélőkéje is egyre jobban indul, már olyan aranyosan próbál elmagyarázni dolgokat, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy néha meg tudnám zabálni, ahogy próbálkozik. :)))) Most a legújabb, hogy nem azt mondja, hogy ő éhes vagy szomjas, hanem "fiú inni" :)))) "fiú alszik" stb...kérdezem, milyen fiú? :) Mondja: "Benny" :D


Ma pedig kapott a nagynénéméktől egy tűzoltó autot és mikor játszott vele, mondta, hogy "Józsitól kaptam" :))))


Vannak dolgok, amiket németül mondogat, általában amit Opával vagy Omával vagy P-vel szokott csinálni. :) Néha pedig halandzsául beszél, akkor nézünk egymásra P-vel, hogy vajon most miről magyaráz olyan hevesen? :))))))


Haláli egy lurkó, egyre jobban nyílik a kis értelme, ez tényleg maga a csoda ,ahogy a gyerekek a pólyás babából egyre nagyobb kisemberekké fejlődnek... :)

1 megjegyzés:

  1. Valóban csoda, ahogy a kicsiből nagy lesz. Hiába nevelt már fel az ember utódot a következő is csodálatot jelent. Szép napokat kívánok nektek otthon is és itthon!

    VálaszTörlés