2011. augusztus 7., vasárnap

Dumagép

 Kezd beindulni Bennynél is a beszéd, persze az összefüggő, teljesen érthető mondatoktól még messze van, de már simán meg tudja magát értetni általában.


A németet és a magyart csak olyan szinten keveri, hogy egy mondatában néha van magyar és német is, de általában hozzám csak magyar szavakat mond, P-hez, a szüleihez pedig németeket. Gondolom, majd most megint a magyar szókincse ugrik kicsit jobban meg, mert jövő szombaton megyünk a Balatonra, ahol a húgom és anyáék is lent lesznek, P csak később jön utánunk.


Egy-két szót még csak viccesen, keverve tud kimondani, például a keksz az keszk, a cipő a szepő, a pocok néha pocak ilyesmik. :)))) de már mindent utánunk mond, néha olyan cuki, hogy nevetnem kell ,ahogy ismétel, mint például tegnap is, mikor a kisvakond könyvben mutattam neki a diót és ő is mondta, hogy dió, de olyan jó, "vazsmegyeisen", keményen megnyomva a D betüt. :))))) Az anyósom pedig azon nevet, hogy már most magyar akcentusa van németben, mert a "züge" szót igazán magyarosan, hosszú eeeeeevel mondja. :))))))


Rákapott a könyvekre is, nincs olyan nap, hogy ne olvasnánk mesét, sejtettem én, hogy ez az időszak is el fog jönni. Tévét már legalább egy hete nem kapcsoltuk be, mert a mesekönyvek lekötik, el is felejti, hogy a dobozt is lehet nézni. :) Jó ez így , nem bánom, én sem vagyok nagy tévés. Inkább zenét hallgatunk, gyerekdalokat, játszunk és olvasgatunk. A Kisvakond és a tavasz c. könyvét egy nap minimum 10-szer el kell olvasni, de az csak a minimum!!!! :))))) Néha aludni is viszi a könyvét délután, olyankor kint hallom sokszor, ahogy meséli magának a történetet szavakkal, a róka a kedvence és persze a dió. :)))))


Imád vonatozni, még Gabi barátnőméktől kapott egy ikeás vonatszettet, nagyon imádja, most is azzal játszik. Épített neki opa alagutat, élvezi, ahogy a vonat átmegy a duplós alagúton. :)))) mondogatja is, hogy "beszállt a bácsi, vonat elindult, tütütüüüt, megállt a vonat, stb..."


Vannak nyűgösebb napjai, de általában nagyon jókedvű, vidám, nyugodt gyerkőc és egyre többet mondogatja, hogy az oviban lesz csúszda, és anya és apa dolgozik , Benny pedig az oviba megy.... hát remélem, hogy nem lesz gond a beszoktatással, kiváncsian várjuk a szeptember elejét. :)


Szoktuk még gyakorolni a számokat, neveket, már tízig elszámol németül és magyarul is, bár néha az öt után a kilenc, tíz jön. :))))) Vannak szavak, amiket nem tud kimondani, azokat saját kis szótárral helyettesíti, így lett például a telefon a tenot, az Annemarie Amet, a banán a bánt, az Anita Anit. :)


Enni szerencsére jól eszik, bár nagyon krumpli mániás, krumplit krumplival enne. :))) ha éppen nem krumplis kaja van, akkor is azt kell mondanom, hogy van közte krumpli is, különben nem akar enni belőle. :))) Tegnap így evett meg egy jó adag bulgurt is, hogy azt mondtam, hogy krumplis. :)))


Gyümölcsöt is minden mennyiségben és formában eszik szerencsére, kedvence a dinnye, banán, alma, szőlő. Kiváncsi leszek, hogy ez majd az ovival mennyire fog változni.


A gyerekekkel egyre jobban elvan, bár nem nyit feléjük, de már elviseli őket a játszótéren vagy bárhol. Egyedül a buszon nem szereti még mindig, ha mellé jön egy másik babakocsi, de olyankor kiveszem és odaül mellém, így el tudom terelni a figyelmét, nem kell leszállnunk. :) Pénteken majd kiváncsi leszek, mert Stella szülinapi zsúrjára vagyunk hivatalosak, ahol négy osztrák kisgyerek lesz még, na, az mélyvíz lesz neki. :)))) De már beszéltük Gabival, hogy legfeljebb majd hazajövünk, ha mégsem találná fel magát. :) Én azért bízok benne, hogy nem lesz gond.


Másnap pedig irány Szigliget, már nagyon várjuk. :))) Jó lesz kicsit kikapcsolódni, nagyokat sétálni a Balcsi parton és remélhetőleg tudunk fürdeni is, bár az idei nyárnak nevezett évszak eléggé össze van zavarodva sajnos. :((( Mindegy, mi feltaláljuk magunkat, jön a tesóm is, anyáék is lent lesznek, jó kis muri lesz! :))))

1 megjegyzés:

  1. Olyan sok szépet írtál magatokról, hogy öröm volt olvasni.

    VálaszTörlés