Dackorszak

 Üdvözöllek dackorszak!

Úgy látszik, hogy a két éves születésnap magával hozta a dackorszakot is, mert lassan nincs nap óriási hisztik, próbálkozások nélkül és bevallom, néha elég kevés erőm és türelmem van reagálni rá. Könyvekből már annyira kiművelt voltam e témában, de persze teljesen más a szituációban, ha használni akarnám, mert Kicsi Bohne üvölt csukott szemmel, szerintem csukott fülekkel és semmire sem reagál....

Pár példa:

Eszünk, pár kanál után neki elég volt.... de persze desszertet enne, de az csak akkor van, ha szépen megeszi az ebédjét. Próbálkozik, én szigorú maradok. Kihozok egy kisautót, azzal szépen eljátszik az etetőszékben és közben bele tudom trükközni az ebédet, na, mégis éhes volt. Utolsó kanál, már majdnem a desszertnél tartunk, szájzár, elég volt. És betolja a kanalat az én számba. :))) Oké, akkor nincs desszert. Bólint, hogy érti. Kiszedem a székből, üvöltés és rohan a konyhába desszertért... ami nincs, mert megbeszéltük.

Utána nagy harc árán végre bejutunk a szobájába, peluscsere és alvás. Be akarom takarni a takaróval, nem jó az a takaró. Jó, nézek egy másikat, ami eddig jó volt. Betakarom, nem jó, lerúgja, nyüszög. Oké, akkor kiveszem a takarót. Nyüszögés, kell a takaró. :) Visszarakom, ordítás, nem kell a takaró... akkor feladom, bent hagyom a takarót, de nem takarom be, hanem kijövök. Ordítás kb. egy percig, aztán csend... és szerintem elalszik.

Ez egy átlagos ebéd-ebéd utáni alvás szituációnk....

 És a legújabb példa, ami már tényleg néha kellemetlen:

Két barátnője van itt Bécsben Bennynek, egyik a magyar barátnőm, Gabi lánya : Stella és a másik egy osztrák lány, akivel terhestornára jártunk együtt, Andrea lánya, Julie. Mindkettőt ismeri Benny kicsi kora óta, általában hetente minimum egyszer mindkét leányzóval szoktunk bandázni. Eddig sosem volt gond, hiszen ismerik egymást, max. az elején volt Benny visszafogottabb, de aztán mindig felélénkült.

Kb. két hete változott a helyzet, Stellánál kezdődött:

Már egész nap mondogatta, hogy "Babi, Babi (Gabi)", várta, hogy menjünk hozzájuk. A kocsiban is végig figyelt és kommentálta, hogy hova megyünk. A ház elé érve, egyből felismerte, hogy hol vagyunk, lazán jött befelé a lépcsőházba, liftbe, de amint felért a lift és mi kiszálltunk, meglátta Gabit és Stellát, akik már vártak minket, sarkon fordult és üvöltve menekült.... én megfogtam, felvettem, bementünk hozzájuk, ők visszahúzódtak a háttérbe, próbáltam meggyőzni Bennyt, hogy ott annyi játék van és hogy ide mindig szeretett jönni, nézzünk körül, keressük meg a játékkasszát stb... mire kb. tiz perc után lenyugodott kicsit, de legalább 20 percet még a fenekemben volt, mire feloldódott. Utána már semmi gond nem volt, haverkodott, incselkedett Stellával és hazafele menet fülig érő vigyorral integett, pápázott nekik.

Tegnap Julieval találkoztunk egy nagy állatkereskedésben, ahol lehet nyuszikat, halakat figyelgetni, játszani, szaladgálni. Egészen odáig megint mondogatta, hogy "Julie", mutatta a házukat, mert előtte kell elmenni kocsival, tényleg várta szerintem a délutánt. Odaértünk, még akkor is fel volt pörögve, mentünk befelé. Ahogy meglátta őket, megint hátra arc, üvöltés és menekült.... de mint akit nyúznak. Megint felvettem, nyugtatgattam, de nem segített semmi legalább 5 percig, de lehet hogy több volt, ilyenkor összemosódnak a percek és nagggggyon hosszúnak tűnnek. :(( Utána még sokáig elkerülte nagy ívben Juliet, viszont figyelte, hogy mit csinál. Kapott tőlük ajándékot, azzal egy kicsit oldódott, de Julie nem jöhetett hozzá nagyon közel. Kb. egy óra múlva, mikor már úgy tűnt, hogy minden oké, leültünk egy kávéra, a gyerkőcök pedig túrós batyut majszoltak és az új ajándékokkal ismerkedtek. Nem is volt semmi gond addig, míg Julie nem akarta megnézni Benny lego motorját. Akkor megint akkora ordításba tört ki, hogy csak lestünk. Ha elszaladt a Julie, akkor viszont abbahagyta Benny a sírást, körbenézett és kérdezte : Julie? :) ha meglátta a Juliet, akkor viszont újra üvölteni kezdett....

Nem egyszerű és nem tudom, hogy mivel tudok ilyen esetben neki segíteni. Ha itthon hisztizik, akkor általában az jött be, ha ignorálom, mert ha nem talál magának közönséget, akkor általában abba is hagyja gyorsan, mert látja, hogy így aztán nem éri el a célját.... de nyilvános helyen nem egyszerű. Ezt még gyakorolnom kell, bár nem bánnám, ha nem kellene sokszor gyakorolnom.

Viszont azt hiszem, hogy ez még egy nagyon hosszú időszak kezdete lesz, hiszen még nem tudja kifejezni magát szavakkal, ezért ordít... csak tudnám, hogy mit gondol ilyenkor. Vajon gondol ilyenkor valamit??? áááá, nem egyszerű ez.

Megmondom őszintén, kb. két hete még jobban tisztelem és becsülöm a szüleimet, hogy mindkettőnket ilyen szépen felneveltek a húgommal, eddig is tudtam (sejtettem), hogy nem egyszerű a szülők dolga, de most már látom, hogy nem is leányálom. Persze, rengeteg öröm és móka és kacagás van benne, de vannak kemény időszakok is, amikor igenis a szülőn múlik, hogy mit hoz ki a gyerekéből, hogyan formálja stb.... nehezebb napok után azt gondolom, hogy ők, a szüleim is átestek ezen, nekem is sikerül majd. Most még nem látom a fényt az alagút végén, de azt tudom, hogy minden alagút végén szokott lenni.... úgyhogy kitartok. :))))