2010. szeptember 13., hétfő

Nagyiék Bécsben :)

 A hétvége nagyon mozgalmasan telt, ugyanis pénteken kijöttek anyáék két éjszakára, volt ám Bennynek nagy öröm. :))) Ebédre értek ide, Benny már épp durmolt, de amikor felébredt, nem győzte nyitogatni a szemeit, hogy álmodik e vagy tényleg a nagyi és a nagypapi állnak az ágyánál. :))))) Cuki volt nagyon.


Délután lementünk ide a szomszédos virágos parkba sétálni, Benny megmutatta a nagyszüleinek a kedvenc helyeit, a teknősbékákat, a kecskéket, a barikákat, jött-ment, és mi is élveztük, hogy rövidújjú felsőkben sétálhatunk. :) Anyáék zuhogó esőben indultak otthonról, itt kellemes, őszi délután volt, kb. 20 fokkal.


Este kimenőt kaptunk P-vel, mivel pénteken szabadnapos volt, így anyáék bevállalták az unokájuk fürdetését és vacsiját, mi pedig szépen csendben leléptünk a bécsi éjszakába. :)))) Egy ismerősünk éttermében vacsoráztunk, utána lesétáltunk a Mariahilfer str.-n, élveztük, hogy még nincs annyira hideg éjszaka, és szépen hazametróztunk. Ezalatt Benny szinte észre sem vette, hogy mi leléptünk, nagyon jól elvolt a nagyiékkal, ügyesen pancsolt , és szépen elaludt. :))) Bár most már úgy csináljuk általában, hogy úgy megyek/megyünk el itthonról, hogy Benny ne vegye észre, mert akkor sírna. Így anya elterei a figyelmét, játszanak, átmennek a másik szobába, addig anya, apa lelép.


Szombaton délelőtt anyáék elmentek kicsit shoppingolni, addig mi bevásároltunk kettesben, összedobtunk ebédre egy kis cézár salátát, játszottunk, ebéd után pedig, miután Benny felébredt a sziesztából felkerekedtünk és bemetróztunk az 1. kerületbe, a Stephansdomhoz, ahol már várt ránk az előre leszervezett fiaker-lovaskocsi. Karácsonyra egy fiakeres nagy városnéző kört ajándékoztunk anyáéknak és ezt most váltottuk be a hétvégén. Mi is mentünk velük Bennyvel, bár én először tartottam tőle, hogy kis örökmozgó fiacskánk hogy fogja végigülni nyugiban a 40 percet. Egy nagyon kedves női idegenvezetőnk volt, érdekes dolgokat mesélt a különböző látnivalóknál. Benny jól bírta a kocsikázást, mutogatott a házakra, a motorokra, az autókra, néha picit nyugtalankodott, akkor vagy kiflit vagy a cumiját kapta, és egyből nézelődött tovább nyugisan. Aranyos volt nagyon, ahogy néha lesett a nagy szemeivel, ha valami érdekességet látott. :))))



Lovaskocsikázás után még beugrottunk P munkahelyére is egy puszira, Benny körbejárta a konyhát, integetett az éppen ott kajáló vendégeknek, szóval marketingarc megvolt most is. :)))) Este 7 körül értünk haza, nem kellett aznap altatni, rengeteg élmény volt, amit fel kellett dolgoznia. :))))


Vasárnap délelőtt hármasban mentek le a szomszédos tóhoz anyáék Bennyvel, addig én ebédet főztem és pakolásztam a lakásban. Nagyon játszottak még utoljára a nagyszülők és gondolom megbeszélték, hogy már csak négyet kell aludni és megyünk hozzájuk. :)))) Ebéd után Benny integetve elköszönt tőlük, lefeküdt aludni, anyáék pedig nem sokkal utána el is indultak haza.


A hétvégét még egy két órás parklátogatással zártuk tegnap, ahol összefutottunk Gabi barátnőmékkel és Stella lányukkal, volt ám nagy öröm, mikor Stella meglátott minket. :)))) Benny méregette Stella apukáját, mert őt még nem ismerte, de a sétánk végére már elég jól felengedett és egy-egy mosolyt is megeresztett Stellaapu felé. :)))


Kellemes hétvége volt, sok programmal, és nagyon büszke voltam Bennyre, hogy ilyen jól bírta a jövés-menést. :)))


Ma a hetet a másik nagymamával kezdtük, P anyukája jött délelőtt kicsit unokázni, én elmentem picit shoppingolni, addig ők egy szupi játszótéren voltak, ebédeltek és Benny aludt egy nagyot. :))) Délután pedig egy osztrák lánnyal, Andreaval és kislányával, Julieval taliztunk, Julie egy héttel fiatalabb Bennynél, az anyukájával együtt jártunk kismamafoglalkozásra. Már többször találkoztunk, mert itt laknak a sarkon, mint kiderült, és ma már Benny is felszabadult volt Julieval és Andreaval egyaránt, megismerte őket és nem volt félénk. :)) és ami a legjobban tetszett ma délután: először láttam Bennyt úgy, hogy nem hagyta, hogy Julie elvegye tőle az éppen kezében lévő lapátot, MEGVÉDTE!!! :)))) alakul, alakul.... :)))))

1 megjegyzés: