2010. szeptember 22., szerda

Nagyiéknál

 Már lassan egy hete itthon vagyunk anyáéknál, rohannak a napok, minden napra van valamilyen program és nemsokára itt a hétfő, amikor indulunk vissza Ben apukához Bécsbe.


A nagyiék, Tante Bea és a dédi már nagyon várták Bennyt, azóta persze nem győzik figyelni, lesni minden kívánságát, megy a kényeztetés ezerrel. :))) De ez így jó!


Hétvégén sajnos végig esős idő volt (ami jellemző, ha mi hazajövünk, általában ez van), de nem hagytuk elvenni a kedvünket, Bennyt beöltöztettük az esőcuccba és abban motorozott, sétálgatott kint az udvaron és az utcán. Vettem neki egy kisebb kismotort, ezt majd kivisszük Bécsbe is, ügyesen jön-megy vele. Míg esett az eső, bent lehetett a kismotor a házban, eltoltuk a bútorokat és Benny jött-ment vele itt bent is ügyesen. :)))


Hétfőtől már szépen süt a nap, ezt kihasználva mi délelőtt és délután is csavargunk, amikor csak tehetjük. Hétfőn Zsombi babával és anyukájával voltunk a helyi játszótéren, aranyosan figyelgették egymást a fiúk, sőt még a tízóraijukat is megosztották egymással. :))))


Tegnap Dújv. barátnőmmel és Panna kislányával meglátogattuk egy szintén áprilisi babás barátnőnket, Mónit és kisfiát, Ádit Szigetszentmiklóson. Úgy terveztük, hogy ebédidőben indulunk, hogy a gyerkőcök aludjanak a kocsiban, de a tervünk nem jött be, ugyanis bármilyen álmosak is voltak a gyerekek, eszük ágában sem volt aludni. Mondjuk ez szerintem annak a praktikus autós dvd lejátszónak is köszönhető, ami Robertáék autójában van, mert így végig Thomas mesét nézhettek és nagyon tetszett nekik. El is döntöttem, hogy nekem is kell egy ilyen a kocsiba, mert már leköti annyira Bennyt a mese, hogy ha épp nem alszik a kocsiban, akkor majd a mesével kibírja az utat, mikor ketten jövünk anyáékhoz.


Szóval alvás nélkül érkeztünk 1 óra körül Móniékhoz, Ádi nemsokára felébredt és ő is csatlakozott kis barátaihoz. Móniék egy nagyon nyugis kis utcában, egy szuper házikóban laknak, van kis kert is hozzá, úgyhogy kihasználtuk, hogy napos idő volt és kint voltunk végig. Először kaptunk fini ebédet, a skacok is jóízűen ettek, utána pedig nem győzték a játékokat próbálgatni és egymást figyelgetni. :) Aranyosak voltak. Csoportképet nem sikerült csinálnunk róluk együtt, mert sosem tudtak megmaradni egy helyen, mire végre kettőt beültettünk egymás mellé, addigra a harmadik tuti, hogy más irányba indult. :))))


3 óra után már picit kezdtek nyafik lenni a mi gyerkőceink, kezdett érződni, hogy nem aludtak semmit, Benny mindenért sírva fakadt, esett-kelt, úgyhogy lassan szedelőzködtünk és indultunk haza, bízva abban, hogy már az utca végén bealszanak. Na persze ez megint nem így lett, úgyhogy a visszaút is alvásmentes volt. :)))


Itthon Benny fel volt pörögve, kint voltunk még estig az udvaron, a hétvégén megrendezésre kerülő tökfesztiválra készítettük a ház elé a tök dekorációt, Benny jött-ment, kacarászott, bohóckodott, el voltam tőle ájulva, hogy ennyire jól bírta a napot alvás nélkül.


Este fél 8 után ment aludni, a karomban elaludt az esti tápi után, bár egyszer éjjel sírdogált picit, de sikeresen visszaaludt és reggel negyed 9 után ébredt. Jó kis nap volt. :))))


Ma délután cipőt veszünk neki, mert kellene egy jó kis őszi cipő és beugrunk még a dédihez is picit. Tehát nem unatkozunk itthon, mindig jól kihasználjuk a napokat, pihenni tudunk majd otthon, Bécsben is. :))))

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy minden rendben. :) Puszi nektek!

    VálaszTörlés
  2. Láttam a képeket! Aranyosak a gyerkőcök...

    VálaszTörlés
  3. Milyen jók lesznek majd ezek a az emlékek pár év múlva :D!
    Beninek biztos nagyon jót tesz a gyerek társaság és az élmények!

    VálaszTörlés