2010. október 17., vasárnap

Hétvégi történések

 Pénteken az ebéd utáni alvás után nagyon meglepődött Benny, mikor a nagyi és Tante Beja nyitott be a szobájába. :)))) Az elején nagyon meg volt szeppenve, nem igazán értette, hogy mi történt, ébren van e vagy álmodik, de aztán szépen lassan feloldódott és indulhatott a muri. :)))


Kapott egy felfújhatós piros ugrálós állatkát, amilyen Stellának is van, már náluk többször ráült, rugózott vele, így én örültem nagyon, mikor anyáék ezzel a paciszerűséggel beállítottak. Benny először csak vizsgálgatta, félt tőle picit, de Tante bohóckodott vele, így Benny is egy idő után megbarátkozott vele, adott neki puszikat és mára már egyre bátrabban rá-ráül.



Péntek délután megköszöntöttük Tante Beját, kapott fincsi madártej tortát, utána pedig lementünk a kedvenc virágos parkunkba (Blumengarten) sétálni és Benny motorozni. Két órát biztos ott voltunk, Benny jött-ment a kismotorral, néha leszállt, sétálgatott, de azért vissza-visszatért a motorra is. Itthon vettük észre az eredményét a nagy motorozásnak: egy tönkrement cipő, ugyanis a jobb cipőjének az orrát szinte csontig elmotorozta. :))))) Még jó, hogy ez egy játszós cipő volt, nem került egy vagyonba, így különösebben nem is csináltunk ebből nagy ügyet, szombaton kapott egy újabb játszós cipőt és ma már megrendeltem neki egy cípővédőt a motorozáshoz. :)))


Szombaton a fiúk reggeli utántól kettesben voltak 3-ig, mi pedig csajok leléptünk a donauzentrumba shoppingolni. :) Mindannyian jól éreztük magunkat, a fiúk is szuperül elvoltak, csavarogtak, ebédeltek, aztán aludtak. :))) Mi pedig beszereztünk télre pár újdonságot a ruhatárunkba, ebédeltünk, aztán jóóóól elfáradva hazaértünk. :))) De délután még levittük Bennyt a tóhoz, ott csúszdáztunk, játszottunk, és már sötét volt, mire hazajöttünk.


Mondjuk most már elég korán sötétedik, negyed 7 után már kezdett rendesen szürkülni és fél 7-kor már sötét volt. :((( Nemsokára pedig már fél 6-kor lesz ez, de nincs kedvem hozzá... :(((


Ma délelőtt még azért mentünk egy utolsó kört a blumengartenben, sajnos idén utoljára, mert ma volt utolsó nap nyitva, télre mindig bezárják a hátsó kertet és csak elől lehet majd november közepétől karácsonyi vásározni, de a park része már nem látogatható ezután. :((( Kellően elbúcsúztunk kedvenc helyünktől, megsimiztük a kecskéket, megnéztük a szőkőkútat, aztán jöttünk hazafelé, mert elkezdett esni az eső és esik azóta is. :(((


Anyáék ebéd után indultak haza, mikor már Benny aludt, így nem volt fájó búcsú, bár ébredés után nagyon kereste őket és egész délután kicsit zizis volt. :((( de majd holnap délután jön a másik nagyi, míg én nődokihoz megyek, így a kényeztetés folytatódik ismét. :))) Vasárnap pedig megyünk mi haza Magyarországra, úgyhogy nem kell sokáig nélkülözniük egymást a nagyiéknak és Bennynek. :)))




1 megjegyzés:

  1. Szuper ez a kis zöld dzsekije Beninek! Az is jó, hogy megint jöttök haza is! :)

    Megint üzengetésben vagyok a gépházzal, remélem hamarosan már vissza áll a régi rend és akkor tudok írni én is a blogba. Most már én is finisben vagyok: ctg-re járok hetente.
    Puszi!

    VálaszTörlés