2010. október 28., csütörtök

Nátha és társai

Jó itthon, de hogy megint ne legyen teljesen felhőtlen az itthonlétünk, most az időjárás helyett a betegségek tarkítják napjainkat. :(((


Már hazafelé jövet, vasárnap náthásodott Benny, egy-két tüsszögés után állhattunk meg a parkolókban orrot törölni, de ettől eltekintve szerencsére nem volt nyűgös. Aludt egy órát és előtte és utána is aránylag aranyosan eljátszott, így ügyesen hazaértünk. Szerencsére láza nem volt, de a nátha teljesen kijött nála, még most is szenved szegénykém. :(( Próbálom szívni az orrát neki napközben, de nem igazán jön ki, viszont hörög és szörcsög utána, így az alvás sem mindig megy neki úgy, ahogy kellene. :(


Ehhez még hozzájött egy fütyigyulladás is, nagyon fájt neki, nem is hagyta megnézni, bár már ránézésre látszódott, hogy valami nem okés, mert meg volt neki duzzadva elég csúnyán. Csináltunk mindig kamillát és a fürdővizébe is tettünk, napközben pedig azzal picit áttisztogattam neki, így tegnapra már aránylag visszaállt a régi állapot és fürdésnél is szépen fel tudtam neki húzni. A dokinőnk szerint ez akkor alakulhat ki, mikor fogzás van, mert a pisi savasabb lesz és az kicsípheti. Hát nálunk ez történhetett, mert Benny még mindig szenved a következő két szemfogával, már csak a lélek tartja a felsőt, de még nem törött át.


Úgyhogy szegény Kicsikém most nagyon szenved, nem elég hogy náthás, a fütyije is begyulladt + még a fogai is mocorognak. :((( Ilyen körülmények között azért még aránylag jól elvan, vigyorog, jön-megy, bohóckodik, csak néha jön rá a nyafi, a nyüszi, de ez szerintem érthető is sajnos.


Reméljük, hogy azért hamar rendbe jön, mert így senkivel nem beszéltem meg programot, nehogy elkapják a babák, mamák tőlünk a náthát. Ja, mert én is náthás lettem, csak hogy kerek legyen a történet.... :(((


Úgyhogy a szó szoros értelmében "pihenünk", néha azért kimegyünk egy kicsit, hogy Benny motorozhasson, de sokáig nincs kint, mivel még vigyázni kell a hidegben...

1 megjegyzés: