A kis csibész :)

 Mert már tényleg csibészkedik Benny, napról napra huncutabb és rafináltabb. :))) Nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert annyi mindent csinált az elmúlt pár napban. :)

A legjobban az tetszett (bár neki nem mutattam, hogy tetszett ;) ), hogy rátalált a nasifiókunkra. :))) Már amióta itt lakunk és megcsináltattuk a konyhánkat, az alsó fiók volt a nasitárolónk, mindig volt benne keksz, ropi, müzliszelet stb... Eddig nem is volt gond, mert csak P és én használtuk, Bennynek elég volt a szekrények nyitogatása és a fiókok kihúzkodása EDDIG. :)))

Tegnap a szokásos vacsoraelőkészítés volt, én a pultnál csináltam a szendvicseket neki, ő pedig pakolászott a szekrényekben. Aztán az tűnt fel, hogy nagy a csend, ami nem igazán megszokott, mert minnél nagyobb zajt csak az edényekkel, fedőkkel, annál boldogabb. :) Mire megfordultam, Benny már a nasifiók előtt üldögélt és épp egy csokiparányt szopogatott boldogan. :)) A szája tiszta csoki volt, a szája tele a nápolyis, csokis finomsággal, mellé pedig még egy ropit is kilopott! :))) Próbáltam nem mosolyogni rajta, és szigorúan elmagyarázni, hogy ez bizony nem nekivaló kaja. Akkor úgy tűnt, hogy megértette... de ma legalább négyszer csíptem el a fióknál, ahogy épp kekszbe, ropiba vagy csokiparányba kóstolgatott. :)))))) Na, a vége az lett, hogy átköltöztettem a finomságokat a felső, mosogató fölötti szekrénybe, ott MÉG egyenlőre nem éri el és nem tud rájárni. :))) persze azóta is többször kihúzta a fiókot és meglepődve tapasztalta, hogy eltűntek a finomságok. :)))

Aztán a másik ilyen új dolga, hogy állandóan felmászik az ikeás poing fotelre, aminek én nem örülök. Tudja ő jól, hogy nem örülök neki, ezért incselkedik velem és felrakja a lábát, rámnéz, én rászólok, ő pedig gyorsan feldobja magát, megfordul és vigyorog rám. De olyan huncutul, hogy nagyon kell igyekeznem, hogy megőrizzem szigorú anya szerepemet. :)))))

Mert mostanában tudja jól, hogy ha odajön hozzám és odabújik, az nekem nagyon jól esik. És legtöbbször egy-egy ilyen "jujjjj-jujjjjj dolog" után odaszalad hozzám, belefúrja a fejét a karjaimba és szuszog csendben. Hát olyankor maradjon az ember lánya kőkemény szigorú. :)))))

Egyébként ezt már észrevettem, hogy most már én vagyok az ő védelmezője és annyira édes, mikor odabújik hozzám és mozdulatlanul marad, ha épp megijed valamitől. Mostanában is néha fúr valamelyik szomszédunk, tatarozás van állandóan ebben a házban. :((( Mikor pici volt, állandóan remegve ijedt fel álmából, ha épp akkor hangoskodtak, szerintem ez a trauma még erősen él benne. Most, ha napközben valaki fúrni kezd, ő odaszalad hozzám, átkarol vagy csak odabújik, én átölelem és úgy ülünk mozdulatlanul, én pedig nyugtatom, hogy nincs semmi baj. Ezt az érzést nehéz leírni, de akinek van gyereke, biztos tudja, hogy miről van szó. Én vagyok a kisfiamnak az, aki mindig megvédi, akihez bármikor futhat, mert én megvédem őt és megnyugtatom. :))) És olyan jó átölelni őt, mert már végre hagyja, és csendben üldögélni így, vagy egy-egy mesekönyvet lapozgatni, ő ül az ölemben és együtt nézegetjük. Szeretem ezeket a perceket, pillanatokat nagyon...

ezt a képet most kaptam egy szintén áprilisi (illetve márciusi) babás ismerősömtől, Nóritól, ő csinálta nekünk a kedvenc fotóinkból. :))) Ugye milyen jó lett???

Köszönjük Nóri!!!! :)