2009. december 20., vasárnap

elmúlt napok

 Kicsit sűrű napjaink voltak, nem is tudom, hol kezdjem. :)

Csütörtök délelőtt gyerekdokinéni látogatáson voltunk, itt az a "divat", hogy hathetente vinnünk kell Bennyt, hogy megvizsgálja, minden rendben van e. Mondjuk most éppen az előírt vizsgálat is volt 8. hónapos, úgyhogy mindent lemértek.

"Kicsi" fiúnk 10,3 kg és 77 cm. 6 hét alatt 1 kg-t hízott és 2 cm-t nőtt. A dokinéni azt mondta, hogy egy évesnek néz ki a nagysága miatt és nagyon elégedett volt, minden rendben Bennyvel. Lassan próbálhatjuk a darabosabb kajákat adni neki, bár mondtam, hogy egyszer-kétszer már próbáltuk, és öklendezett, úgyhogy azt mondta a dokinéni, hogy ha most is így lenne, egy kicsit még turmixoljam össze a kaját, de ne túl pépesre. Nem adok minden nap darabosat, hogy szépen lassan szokja csak.Van ideje még arra, hogy hozzászokjon a "felnőttes" kajákhoz. :)))

A dokinénitől hazafelé már kezdett esni a hó, de nem maradt annyira meg. Péntek délután megérkezett Tante Beja (a hugom), itt tölti a hétvégét, kijött kicsit karácsonyi hangulattal feltöltődni.

Szombaton átjöttek P szülei, ők vigyáztak Bennyre, mi pedig bementünk a városba karácsonyi vásárokba. Először Schönbrunnban voltunk, nagyon hangulatos volt, ahogy esett a hó, mi pedig sétáltunk a standok között, hallgattuk a karácsonyi zenéket. Szerencsére épp nem voltak sokan, szerintem "csoportváltás" között értünk oda, mert láttunk több buszt épp elmenni a parkolóból, és mikor mi már indultunk a metróhoz, akkor jött pár csoport újra. Úgyhogy nem volt tömegnyomor, aminek örülök, mert múlt héten a belvárosban rengetegen voltak a karácsonyi vásárban. Fincsi puncsot ittunk Schönbrunnban és ettünk pár finomságot is. :)))

Utána átmetróztunk a Karlskirche mellé, ott is van minden évben karácsonyi vásár, ez az egyik kedvencem, mert nincs tele giccsel, nincs itt sem tömegnyomor, sok kézműves stand van, középen pedig a gyerekeknek "simogató", kisállatokkal (kecskék,birkák...), szalmabálákon eshetnek-kelhetnek,pónilovakon lovagolhatnak, lámákat simogathatnak, szóval gyerekbarát karácsonyi vásár. Itt is ittunk egy puncsot, de az már gyerekpuncs volt és gesztenyéztünk. :))) Sajnos a hó ellenére egy idő után már elég hideg volt, úgyhogy hamarosan hazaindultunk.

Benny nagyon jól elvolt a nagyszüleivel, lementek a hóesésben sétálni, Ben bébi aludt a babakocsiban másfél órát, ami megint érdekessssss, mert nálam sosem alszik ennyit. :)))) na mindegy, ez szerintem az ő titkuk marad, hogy mit csinálnak Ben bébivel, miért alszik ilyen jókat, ha a nagyszülei viszik sétálni. :))))

Ma átsétáltunk négyesben a szomszédos növénykertbe a vásárba, ott ebédeltünk, aztán délután már csak pihi volt.

Holnap reggel megy haza a hugom, mi pedig majd 26án megyünk utána Bennyvel. Előreláthatólag január 4-én jövünk vissza, úgyhogy most lesz elég idő az otthoni nagyszülőkre is. :)))

Már csak négyet alszunk és karácsony!!!! És az idei már Ben bébivel lesz, hihetetlen, hogy már itt tartunk. :)))) elment nagyon ez a pár hónap, illetve ez az egy év is. És mostantól pedig már tuti repülni fognak az évek,észre sem vesszük és a babából kisfiú lesz, a kisfiúból nagyfiú, a nagyfiúból fiatalember és így tovább.... :))) de azért egyenlőre kihasználunk minden pillanatot a kicsi Ben babánkkal. :)))

Egy kis karácsonyi puncs Schönbrunnból:

És Benny legújabb játéka:

vehetünk neki drágábbnál drágább ajándékokat, a legegyszerűbb dolgokkal sokkal jobban elfoglalja magát... mint pl. ezzel a műanyag kosárral:

1 megjegyzés:

  1. hú, már megint a puncsot emlegeted, én meg epedezek utána... na, mindegy, még egyenlőre maradok a teánál...
    Jó lehetett kimozdulni tesóddal, irigyellek. Én csak futtában mentem be tegnap a belvárosba a vásárba, bár nem nagy érdekesség volt, végülis megnéztem.
    Játék: hát igen, mi sem készülünk drága játékokkal (csak amit ajándékba kap), mert itt is biztos lesz egy-két "alkatrész", amivel jókat fog játsznai Bende. Pl. ma reggel az alufóliát nézte ki magának... hát igen, ez van...
    Ha nem jönnék már, akkor kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok nektek, jó utat a szüleidhez és boldog, békés új évet. Mi még nem tudom, mikor megyünk a szülőkhöz, de karácsony után jövünk is vissza. Na, sok puszit küldök!

    VálaszTörlés