2009. december 9., szerda

Utolsó uszi

 Ma volt az utolsó babaúszás, persze már semmi újat nem tanultunk, csak ismételgettük az eddigieket. Benny nagyon élvezte, pacsált, csapkodta a vizet a kezével, most már egyre bátrabb a vizben. :))) Most télen ha nem is hetente, de szeretnénk majd eljárni vele Oberlaaba pancsolni, nehogy elfelejtse jövő nyárig, hogy milyen jó a vizben úszkálni, pancsolni. :)

Egyébként elég mozgalmasan telnek a napjaink, egy hete beindult a nagyüzem, Benny négykézláb megy, mint a golyó, pillanatokon belül a lakás másik pontján tud lenni. :)) ezenkívül minden létező bútornál fel akar állni, néha elfelejti a saját kis határait és elég nagyokat tud seggre csücsülni, ha épp nem figyelünk eléggé. Igyekszünk a nyomában lenni, felváltva hagyjuk csak el a szobát P-vel, egyikőnk mindig körülötte van.  A nappaliban nem annyira gáz, mert van lent habtapi, így annyira nem üti meg magát, de az előszobában, konyhában járólap van, ott nem igazán szeretném, ha a feje is koppanna... úgyhogy őrködünk és így teljes szolgálatunk van, ha Ben bébi épp nem alszik. Ha pedig alszik, akkor igyekszem utolérni magam a házimunkában, pihenésben stb.... abban reménykedek, hogy azért majd a kilók is elindulnak lefelé olyan ütemben, ahogy Benny beindult, mert rámférne. :))))

Foga még mindig nincs, de már nem is vizsgálgatom minden nap, úgy döntöttem, legyen meglepi. Majd egyszer csak remélhetőleg valami fehérség fog virítani valamelyik újabb fotón és akkor örülhetünk, hogy megérkezett az első fogacska. :))))

Szombaton egész délután a nagyszüleivel lesz ( P szüleivel ) , mert megyek a bécsi magyar lányokkal puncsot inni a citybe. Jó lesz kicsit kimozdulni, mert mostanában számomra a nap fénypontja, ha lemehetek EGYEDÜL a Billába bevásárolni kenyeret, tejet..... ez pedig nem valami nagy eresztés, kicsit hiányzik a társaság, a kimozdulás... de majd szombaton kirúgok a hámból. :)))))

Múlt héten itt voltak anyáék, Ben bébi élvezte az egész napos figyelmet, vasárnap délután kicsit meg is volt buggyanva, mikor hármasban maradtunk. :))) De ez van, majd karácsony másnapján készülünk haza ,akkor újra indul a kényeztető gépezet. :)))

egyébként néha elfelejtkezik magáról és kezd bújós lenni, olyan aranyos, mint egy kiscica. :))) próbáljuk összehozni a puszi adást, de egyenlőre még csak a kis nyálas arcát dugja néha-néha az én arcomhoz és szuszog nagyokat. :) Meg kell zabálni olyankor (is). ;)

A derekam már egész jó állapotban van, talán a hétvégére el is felejthetem ezt az idegbecsípődést. Most P sokat segít, ő veszi ki legtöbbször Bennyt a kiságyból, mert úgy vettem észre, hogy annál a hajolgatásnál fáj a legjobban, mert mélyre hajolok és Benny ugye már 10 kg fölött van, úgyhogy enyhén terhelve van a derekam... remélem, hogy megeddződik, mert később még nagyobb gondok is várhatóak, amit jó lenne elkerülni. :(

És végezetül egy újabb kedvenc képem Ben bébiről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése