2009. november 1., vasárnap

Nagyiéknál

 Csütörtök dél óta Magyarországon vagyunk, kedden megyünk vissza, mivel szerdán babaúszás van és arról nem szeretnénk lemaradni. Múlt héten Bennynek bepirosodott az oltás helye a bal lábán, úgyhogy szerdán kimaradt a pancsolás, jobbnak láttam, ha nem megyünk usziba aznap.


Így kipihenten elindultunk csütörtökön, az út elég jó volt, csak az utolsó negyed órában nyűgősködött kicsit, de szerintem elvesztette a türelmét már. Elénekeltem neki vagy harmincszor a kedvenc dalait, mondokáit, így lekötöttem a figyelmét és mire feleszmélt, már a nagymamája várta a kapuban. :))) volt nagy örömködés, úgy látom, hogy Benny már simán emlékszik a családra,  mert egyből vigyorog mindenkire.


A hétvégén körbejárjuk a temetőben a nagyszülőket, rokonokat, ma délelőtt pedig a nagyim jön ki a kis dédiunokájához. Hamar elszaladnak a napok, nemsokára megyünk is haza. P már hiányolja a kisfiát, minden nap mms-t kell küldenem neki Ben bébiről. :))) Még egyenlőre nem maradt le semmiről, mert a fogacskák nem akarnak kibújni, de azt hiszem, hogy már nagyon szenved tőlük Benny, egyre többet nyafizik napközben, mindent gyömöszöl a szájába és nagyon hálás tud lenni, ha bekenem az ínyét dentinox-szal. Borostyánlánc ide vagy oda, megszenved szegényke az első fogacskákkal.....

2 megjegyzés:

  1. van rá esély hogy kedden talizzunk??? egy picikét??? léccike.puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia Bambi! Remélem megkaptad az emailemet:)

    VálaszTörlés