2011. október 14., péntek

30.nap

 6. hét is kipipálva! :)


Tegnap jól sejtettem, hogy Benny a nátha miatt sírt az oviban már 10-től utánam, ugyanis estére a láza is felment 38-ig, de fura módon rá ellentétesen hat a betegség, láz, mert duplán fel volt pörögve.


Adtam neki lázcsillapítót alvás előtt ,kikészítettem az ovis cuccait, de kiírtam P-nek, hogy ha láza lesz reggel, akkor semmiképp se vigye el ovizni, hanem hívja fel őket, hogy ma inkább otthon marad.


Reggel nekem már dolgoznom kellett, így még a készülődés előtt megcsináltam Benny uzsiját, összekészítettem a kabátját stb., és felírtam minden egyebet P-nek. Szóltam neki is, hogy tényleg ne vigye el, ha lázas lesz.


11-ig dolgoztam ma még csak, egyből hívtam őket, hogy mi a helyzet, merre vannak, éppen akkor buszoztak hazafelé, mivel nem volt láza Bennynek, így P elvitte reggel ovizni.


Állítólag reggel csak picit keresett, de beletörődött, hogy anya dolgozik, és simán ment busszal P-vel. Nem volt láza, kétszer is megmérte P, így elvitte oviba, az orra sem folyt már annyira, és mivel csak két órákat jár, így nem gondolta vészesnek a helyzetet.


Nem sírt, mikor vitte, kicsit nyüszögött csak az öltözőben utánam, de aztán ügyesen bement a csoportba, megint vitt egy új könyvet megmutatni. :)


11-kor az udvaron találta őket P, Benny kint játszott, cumi nem volt a szájában és nem is sírt, állítólag ügyes volt ma is... de nem volt valami bőbeszédű, így a mai napról nem tudok sokat írni, csak annyit,hogy jókedvűen ment oda is és haza is Benny az apukájával és nem keresett engem hazafelé sem. :)


Mikor hazaértem, szaladt elém aranyosan, fel volt pörögve, gyorsan összepakoltam a maradék cuccot (azért síkerült egy csomó dolgot otthon hagynom :( ), megebédelt Benny és indultunk haza anyáékhoz Magyarországra.


Máskor mindig dvd-t néz útközben, ma hogy "tökéletes" legyen a káoszos napunk, az sem indult el, így kis hisztivel indultunk el Bécsből. Dugók, építkezések lassították az utunkat, de azért Bennynek sikerült 40 percet aludnia, az út további részében pedig én szórakoztattam őt, úgyhogy engem rendesen leszívott az utazás. :)


Ideérve nagy öröm volt, már várta Papi és Tante, jött-ment, megtalálta az itteni játékait, eszébe sem jutott, hogy alig aludt ma. :)


Este szülinapoztunk, Tante 31 éves, finom vacsorát főzött, még Benny is jól falatozott. A torta volt a legnagyobb attrakció Bennynél, nagyon tetszett neki és jó nagy szeletet be is nyomott. :)))


Este megint felment a láza 38-ra, most kúpot adtam neki, remélem, hogy az itthoni levegő majd rendbe rakja, de jövő héten mindenképp vissza szeretnék menni vele a doktornénihez, valamivel fel kellene erősítenünk szegénykét, mert az elmúlt hat hétben már harmadszor beteg. :(((

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése