2009. május 13., szerda

tegnap

 Tegnap este már nem volt időm ideülni, mert Nyafikirályfi nem igazán hagyott nekem szabadidőt, pedig egész nap kisangyalka volt. De rá kell jönnöm, hogy egy kis denevért nevelgettem a hasamban, aki nappal egész jól elvan, alszik, nézelődik stb, de éjjel olyan aktiv lesz, hogy bírjuk tempóval! :)

Délelőtt a gyerekorvoshoz kellett mennünk kontrollra, nagyon meg lettünk dícsérve, hogy nagyon elégedett velünk a doktornéni, Ben baba szépen gyarapodik, 4790 gramm és megint nőtt fél cm-t, úgyhogy most már 56,5 cm. :)) A bőre nagyon szépen rendbejött a kapott krémtől, a köldöke is tökéletes már, úgyhogy minden a legnagyobb rendben van. Rákérdeztem az arcán lévő pöttyökre, mert féltem, hogy a melegtől vagy az én általam evett valami ütötte ki, de azt mondta a dokinéni, hogy ne aggódjak, újszülött akne ennek a neve, kb. 5 hetes korában elmúlnak maguktól. Kicsit csúnyácska most, de ha elmúlnak, akkor máris megnyugodtam. :)))

P is jött velünk a dokihoz, busszal és metróval mentünk, de hazafelé mivel láttuk, hogy Ben baba újra beájult a babakocsiban, kitaláltuk, hogy elindulunk gyalog haza, hogy meglegyen neki a napi sétája a friss levegőn, és ha nyafizna, akkor még mindig fel tudunk szállni a buszra. Annyira jól bírta a sétát, hogy egészen hazáig gyalog jöttünk, jó másfél órás séta volt, nekünk is jót tett és ő is elfelejtette, hogy már 5 órája nem evett, mert végig aludt. :))))

Délután láttam, hogy nyüglődik, gondoltam megnézem a pelust, hátha van meglepi benne...de csak egy kis kaki volt. Éppen letisztogattam stb, mikor beindult a kaki-gépezet, azt sem tudtam, hova kapjak, hogy ne legyen minden összekenve. Ben baba halál nyugodt és koncentrált fejjel feküdt a pelenkázón, én pedig kezdhettem újra az "alvázmosást". :)))) Na, megint kész lettem majdnem, mikor a mustárosflakonhoz hasonlóan "távolbalövést" gyakorolt a kicsi fiúnk, mert a pelenkázóról majdnem az íróasztalig sugárba produkálta a következő adagot. :)))) A gyors reflexemnek köszönhetően én még arrébb tudtam ugrani, mert a célpont szerintem én voltam. P a nappaliban feküdt, de egyből jött segíteni, mindketten úgy röhögtünk, hogy már egyenesen állni sem igazán tudtam. A vége az lett, hogy Ben baba a kádjában végezte, mert lehetetlen volt itt a szobában letisztogatni. :)))))))))) Úgyhogy megvolt az első igazi kakis sztorink is. :)))))

Délután átjöttek P szülei, mondanom sem kell, hogy Benny megint aludt, de aztán a végén megmutatta, hogy hangja is van, az éhség felkeltette. :)))

Az ortopédiáról tegnap hívtak, hogy még nem jött meg Ben bébinek a terpeszpelus, kezdem elveszteni már a türelmemet, mert ezek drága napok, amiket most az ő hanyagságuk miatt veszítünk. Így egyre később tudjuk elkezdeni a kezelést neki, tehát tovább tart a gyógyulása. De ma felhivom majd délután őket, és megint előbújik belőlem az anyatigris szerintem....grrr......

Ja, és ma kereken 3 hetes ez a fiúcska, igaz hogy a kilók alapján akár már több hetes is lehetne, ráadásul nagyon erős, már így ki tudja tolni magát és tartja a fejecskéjét:

Annnnnnnnyira imááááádom ám!!!!!!!


6 megjegyzés:

  1. Hát tényleg egy zabálnivaló kis urfi!

    VálaszTörlés
  2. Jó a story, én is szétröhögtem itt magamat, mert vizuális típus vagyok:D

    VálaszTörlés
  3. Tiszta komoly uriember! Köszi, hogy teszel fel Rola képeket!

    VálaszTörlés
  4. nagyon cukiiiiiiiiiiiii!!! :):):)

    VálaszTörlés
  5. Annyira szép a kisfiad Bambi,hogy az valami hihetetlen...

    VálaszTörlés
  6. jköszönjük a bókokat Csajszik! :)))

    VálaszTörlés