2011. szeptember 20., kedd

12. nap

 


 Haladunk, haladunk....


Ma reggel P is jött velünk, megnézte, hogy holnap mit hova kell majd pakolnia, ha ő viszi Bennyt. Érdekes módon, így Benny nem sírt annyira, mint mikor kettesben megyünk, talán mert fura volt neki, hogy az apukája is jön az oviba. Néha próbálkozott, de nem olyan durván, ahogy szokott...


Persze, mikor P elköszönt, hogy akkor ő megy dolgozni, mi pedig be a csoportba, akkor megint sírás következett és úgy kellett behúznom a csoportba, ahol már pár gyerkőc bent volt. Ma már csak két anyuka és egy apuka volt bent, mindhárman 9-kor eljöttünk.


Benny egyből kérte a cumit 8-kor, picit sirdogált, de kb. öt perc múlva már csúszdázott, játszott, még az ikerlányokkal is autózott, aranyosak voltak. Főzött a kiskonyhában, jött-ment, odamerészkedett az ovónénikhez, játszott a gurulós akármikkel, szóval feltalálta magát.


9 előtt kezdődtek a búcsúzások a szülőktől, akkor nagyon sírt, csimpaszkodott rajtam, úgy kellett lefejteni rólam a Mariának, én kijöttem és eljöttem haza... Az uzsisdobozából ítélve ma még nem igazán reggelizett sokat, szinte minden itt maradt a dobozban, de sebaj, lesz az majd jobb is...


11-re mentem vissza, furcsa volt a nagy csend, kiváncsi voltam, hogy vajon mi történhetett az elmúlt két órában.. Benéztem, középen ült Maria, könyvet olvasott, a gyerekek körben állták, figyelték csendben, Benny is ott állt, cumival a szájában, és érdeklődve figyelte. Mondták, hogy mindjárt kihozzák őt, várjak kint, de végül kiküldték egyedül, így nem tudtam meg, hogy milyen volt a délelőtt, de talán nem sírdogált már annyit, nem tűnt frissnek a hüppögése. :) Picit még sírdogált ott nekem is, de aztán örömmel indult velem hazafelé.


Megnéztük, hogy mi lesz az ebéd csütörtökön és pénteken, mert elvileg ott fog ebédelni már, érdeklődve figyelte a konyhában is a szakácsnénit.


Holnap P megy vele, busszal mennek, 9-kor ő kijön, és 11-re megy vissza, kiváncsi leszek nagyon, hogy vele majd hogy viselkedik. Szerintem minden játékot megmutogat majd és nagyfiús lesz. :)


Napról napra jobb lesz az ovizás, ma már azért láttam rajta, hogy lazább, felszabadultabb a gyerekek között, bátrabb, kezd belejönni, de nem kiabálom el.... :))) Holnap új nap, ráadásul P-vel, biztos ügyes lesz! :)

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy kezd Benny belejönni az ovizásba!A reggeli sírás még elfogadható és természetes, hamarosan biztos az is megszűnik!! Egyébként nekem furcsa, hogy még mindig ott ültök, nálunk egy hét után kiküldjük a szülőt, gyors búcsúzás, és inkább mi vigasztaljuk!Az a tapasztalat, hogy ha látja a hozzátartozót, sokkal nehezebben nyugszik meg! Persze ez óvoda, óvónő, és személy függő is!!Kitartás Bambi, hó végére szerintem már Ti is "rendben" lesztek!!

    VálaszTörlés