2011. szeptember 13., kedd

7. nap

 A helyzet kezd rosszabbodni....


Azt hiszem, hogy Benny kezd rájönni, hogy ez az ovi most már egy állandó dolog lesz az életében, így a mai nap is elég nehezen ment sajnos.


Reggel lelkes volt, hogy megint ovi, simán jött velem a kocsihoz, énekeltünk, megbeszéltük, hogy nem kell sírnia, mert ő már nagyfiú és anya csak dolgozni megy, de majd siet vissza stb...


8 után nem sokkal értünk oda, már volt pár kispajtás, az ikrek apukája, a legkisebb kislány az anyukájával, éppen akkor ért még oda az egyik nagymama a kisunokájával és Johannes az anyukájával. Benny mindenkinek köszönt, egyből ment játszani, de ma többször odajött hozzám, az ölembe ült, ölelgetett, odabújt hozzám. Szerintem már érezte, hogy mi következik....


Megvártuk, míg az összes gyerek odaér, és megint az ikrek apukája búcsúzott el legelőször a lányoktól 3/4 9-kor, az egyik kislány megint nagyon sírt, rúgkapált, ettől Benny megijedt és el sem mozdult az ölemből... Johannes is egyből sírva fakadt, Benny pedig csimpaszkodott belém. Egy nyugodtabb pillanatában aztán mondtam neki, hogy nekem is lassan mennem kell dolgozni, ő addig itt marad az ovónénikkel, bólintott egyet, hogy oké, odament egy játékhoz, én addig elköszöntem az ovónéniktől, indultam volna ki, mikor Benny odaszaladt hozzám és sírni kezdett, hogy "maamaaaaaa". Sosem mondja nekem, hogy mama, mindig "anya" vagyok, de szerintem látta a kislányoktól, kisebb gyerekektől, ezért mondta nekem is ezt.


Nagy nehezen ki tudtam jönni, Maria elvonta kicsit a figyelmét, mentek főzni, de hallottam lent, hogy még sírt, de eljöttem... úgy voltam vele, hogy nemsokára reggeliznek, az majd talán kicsit kizökkenti a sírásból...


Abban maradtunk , hogy ha nem hívnak, akkor 3/4 11 és 11 között megyek vissza, mondtam az ovónőknek, hogy legvégső esetre van a kis szatyorjában egy cumi, ha nem tudják megnyugtatni, akkor felőlem odaadhatják neki.


10:15-kor csörgött a telefonom, hogy menni kellene Bennyért megint... Pár perc múlva ott voltam, kint voltak az udvaron, Benny és a kis Johannes épp Mariaval volt külön, Benny szájában a cumi és hüppögött éppen, de szerintem nem volt vészes. Persze, mikor meglátott, megint picit legörbült a szája, és nem akart hazajönni, játszani akart, de olyankor már nem lehet, el kell jönni. Kifelé jövet még mondta, hogy holnap ovi...


Megbeszéltük a Mariával, hogy holnap nem jövök el, hanem mindig kimegyek, visszamegyek, mert úgy látják, hogy Bennynek kicsit több idő kell, ne kenődjek el, ez teljesen normális, hogy némelyik gyereknek több időre van szüksége, némelyik pedig hamarabb beszokik. Kicsit ma elszontyolodtam, hogy mégsem megy olyan könnyen ez a beszoktatósdi, de tudom azt is, hogy olyan még nem volt, hogy ne szokják meg az ovit, csak hát idő kérdése és persze türelemé... nem szidjuk le Bennyt , hanem inkább többször beszélgetünk az oviról és arról, hogy miért jó az ovi stb... A héten még tuti, hogy nem fog ott ebédelni, kicsit lassítanak a tempón...


Azért azt jó lenne elérni tényleg, hogy szeptember végére már nyugodtabb legyen az ovizás, mert október elején kilátásban van egy munkahelyem, tehát jó lenne addigra nyugodt szívvel az oviban hagynom Bennyt.... de addig még van egy kis idő, és én hiszem, hogy neki is jobb napok következnek.


Mondjuk, az is bezavarhatja most szerintem kicsit, hogy picit náthás, a hangja is elég érdes, holnap amúgy is mennénk a gyerekorvoshoz, úgyhogy majd megnézi. Mert eddig néha nurofent adtam neki, és vitamint, de pontos diagnózist én sem tudok, csak sima náthának tűnik, néha hőemelkedéssel, de reggelente nincs láza, ezért mentünk az oviba. Most mondjuk jól telepakolta a pelust, hasmenés jelleggel, remélem, hogy ez nem a betegséggel függ össze, mert az nem lenne jó..... holnap ovi, délután doki, akkor már okosabbak leszünk, hogy pontosan mi a gond. De délelőtt még lightos ovizás lesz, nem szenvedtetjük feleslegesen...

4 megjegyzés:

  1. Sajnos nem is egyszerű ez az oviban járni kezdés:(
    Nálatok hány óráig van az ovi?

    VálaszTörlés
  2. túl jól indult a múlt héten, így most fura, hogy sírás van, de elvileg ez ilyen... :(((

    Benny, ha beszokik, akkor 8-tól 4-ig lehet, de szerintem majd 9 előtt nem sokkal fogja vinni P és olyan 3 körül lesz elhozva, vagy néha korábban, ha P szülei vagy P menni tud érte. De ott kellene aludnia, és ez még elég távolinak tűnik az elmúlt két nap után... :(

    VálaszTörlés
  3. Az jutott az eszembe, hogy olyan, mintha tegnap kínlódtam volna ezzel a 17 évesemmel, most meg... Mindenhol van, de legkevesebbet otthon. :-)
    Úúúgy irigyelek mindenkit, akinek kicsije van! Úgy szeretném én is még... Hátha! :-)

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom, hogy nálunk hogy lesz ez az ovizás, mert még nem sikerült elkezdeni sem. Nem egyszerű!

    VálaszTörlés