2011. szeptember 14., szerda

Gyerekorvosnál

 Ma már dél előtt picivel letettem Bennyt aludni, mivel 14:20-ra volt időpontunk a gyerekorvoshoz, miután múlt héten benéztem és szerda helyett csütörtököt írtam a naptárba és szerdán jöttem rá, hogy félreírtam... úgyhogy gyorsan mára kaptunk egy új időpontot, csak sajnos korán volt, mert Benny elvileg fél 3-ig szokott aludni.


Kicsit nehezen ébredt így is, nyűgös volt, de a mai nap után ezen már nem csodálkoztam... azért ki tudtuk könyörögni az ágyból és időben oda is értünk.


Megmérte az asszisztens csajszi, 16,25 kg és 102 cm, jó öt centit nyúlt 2,5 hónap alatt. Hízni csak 25 dkg-t hízott, de már nem is kell gyorsan híznia, ez normális.


Megvizsgálta a doktornéni, mindent rendben talált, a nátha nagyon úgy tűnik, hogy egyik fele az "ovis nátha", ami legalább fél évig most kísérni fogja, mivel bekerült egy közösségbe, gyerekek közé, így lesz, mikor erősebb lesz, lesz, mikor enyhébb, de mindig jelen lesz. A másik fele a náthának, a nyűgösségeknek és a durva kakilásoknak pedig a jobb felső utolsó fog, ami időközben kibújt. Nekem nem tűnt fel, mert nem hagyja Benny megnézni, és én inkább alul vártam, de a doktornő szerint ez friss fog, pár napos lehet maximum, tehát ettől is folyhatott az orra, lehetett láza, lehetett híg a széklete és lehetett extra nyűgös... érdekes,hogy pont most nem fogtuk a fogára a hisztiket, pedig eddig mindig azzal intéztük el, hogy "biztos jön a foga" :)



Tehát a fog is ludas lehet a nehezebb napokban... de ettől még nem lettem jobban, de igyekszek holnap megint pozitivan hozzáállni a dolgokhoz. P nagyon jönni akar velem, bár én úgy gondolom, hogy neki jobb lenne jövő héten próbálkoznia, ha addig nem lenne javulás. mindegy, majd meglátjuk a reggelt.


Kapott ma Benny influenza oltást, és mivel nem sírt, kapott a doktornénitől a polójára egy matricát, egy lovaggal, hős lovaggal. Lefordítva a jelentése talán "bátor lovagot" jelent, mindenesetre nagyon büszke volt a matricájára, felragasztottam a pelenkázó fölé, ahol a kis barátairól vannak a fotók. Este azt találtam ki, hogy ha az oviban ezentúl nem fog sírni és ügyes lesz, akkor esténként kap majd egy-egy újabb matricát a lovag mellé... úgy tűnik, hogy megértette, mert mutatta, hogy hova ragasztjuk majd fel, de szerintem holnap , az oviban már el fogja felejteni a matricákat is. De ne legyen igazam!!! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése