2011. szeptember 7., szerda

3.nap

 Egyre eseménydúsabb, pici sírással...


A taktikám aránylag bevált, hogy este Bennyt korábban tettem le majdnem fél órával, így fél 8 előtt nem sokkal magától ébredt. Megitta a reggeli tejecskét, picit játszott P-vel, aztán az ovi varázsszó hallattán egyből jött átöltözni és indulhattunk is az ovódába. :))


Este, mielőtt befeküdt az ágyába, elmondtam neki kétszer a kisovis verset, amit apukám küldött az első nap, mert hétfőn, mikor elolvastam ezt a verset, eszembe jutott, hogy én is mindig így mentem aludni, hogy ezt mondogattuk anyáékkal:


"Jó éjszakát édesanyám, keltsetek fel jó korán! Vár a jelem, sok barátom, várva vár az ovódám!"


Minden este ezzel fogunk aludni menni, mint ahogy én is tettem jóóóóó pár évvel ezelőtt. :))) Még ma is kedves nekem ez a vers és örülök, hogy apukám felelevenítette. :)


Szóval reggel időben el tudtunk indulni, megint 8 után pár perccel már ott voltunk. Rögtön átvette Benny a benti cipőt, bár még kicsit meg volt illetődve, fogta a kezemet, mikor bementünk a csoportba, de köszönt mindenkinek, én kaptam megint egy ülőpárnát és Benny indult a felfedező körútra. Már emlékezett, hogy melyik játékot merre találja, egyre ritkábban jött felém és kb. egy fél óra múlva már a két ovónéninek főzött kávét, krumplit, vitte a kanalakat, tányérokat stb... Mára már én is képben vagyok, az egyik ovónénit Maria-nak, a másikat Irisnek hívják. :)))) Ma megint sokat volt a játékkonyhában, sütött-főzött, "kommunikált" a gyerekekkel, ovónénivel és fél 9-től 9-ig rám sem hederített.


Tegnap, mikor hazajöttünk, elkezdtem vele gyakorolni a pohárból ivást, mivel ezzel kicsit le volt maradva a többiektől, elraktam a kulacsát és egész nap poharaztunk. Elmagyaráztam neki, hogy ha tőlem kér inni, akkor "kérek inni anya"-t kell mondani, ha pedig az oviban szeretne inni, akkor "bitte wasser"-t kell mondania, mert ott csak azt értik meg. Oké, tegnap ez nagyon jól működött itthon.


Ma, kb. negyed 9 után hallom ám, hogy megy az ovónénikhez és mondja, hogy "bitte wasser", azaz kér inni. :)))))) Az ovónéni kérdezte tőle, hogy szomjas e, mire a válasz egy "ühüm" volt, leültette az asztalhoz Bennyt, kapott kis csészében vizet, ő pedig egy csöpögtetés nélkül megitta!!!!!! Én pedig csak lestem a távolból, hogy mennyire ügyes volt a tegnapi naphoz képest.


Egy csésze nem volt elég, kért még egyet inni, úgy látszik, hogy szomjas volt tényleg. :)))) utána ügyesen elpakolta maga után a koszos csészét is és jött játszani. :))


Ma már 14 gyerek volt, 1 maradt otthon, mert beteg, úgyhogy ennyi a csoportlétszám. 5 lány van és 9 fiú, most már biztos. Ma volt egy nekünk új kisfiú is, még egészen pici volt (Bennyhez képest, sztem olyan másfél év körüli lehetett), őt az anyukája és a nagymamája hozta, az anyukájának 9-kor el kellett mennie és szegény kisfiú utána nagyon sokszor sírva fakadt, úgy sajnáltam. :((( egyszer hozzám is odatelepedett, olvastam neki egy mesekönyvből. :)


9 előtt megint közösen összepakoltak, és indultak behozni az uzsonnájukat rejtő hátizsákjukat. Benny ment a többiekkel, rám sem bagózott, nagyon cuki volt. :))) Az uzsi alatt minket most kiküldtek az öltözőbe, a gyerekek egy mukk nélkül eszegették meg a kis elemózsiájukat. Ma okosabban pakoltam Bennynek, volt egy fél alma felvágva, négy kis túrós kocka, és egy gyümölcsszelet, ezeket mind szereti és tényleg evett is végre. :))) Jó fél óra után jöttek ki az öltözőbe a kis hátizsákjukkal megint, szinte még ő lepődött meg, hogy én is ott vagyok még. :))))


Uzsi után megint közös éneklés volt, amit ma már jobban érdeklődve figyelt Benny, bár a végét már unta és inkább játszott volna. :) viszont utána segitett elpakolni az ülőpárnákat, nagyon ügyes volt.


Éneklés után mindenki felöltözött, mi már vittük a hátizsákjainkat is és kimentek a gyerekek még az udvarra kicsit. Szuper óriási udvar tartozik ehhez az ovihoz, ez régen egy kolostor volt, P-nek például még apáca ovónénije is volt 30 éve. :))) Tényleg nagyon jó az udvar, a gyerekek jöhetnek-mehetnek, csúszdák, kisházikók, Benny nagy örömére egy favonat és még sok érdekes játék is található kint. Az elején mindenki a csúszdákkal ismerkedett, a régi gyerekek hintáztak, az én fiam kiszúrta a kert hátsó végében lévő favonatot és már startolt is oda. :))) mi megint egy padnál ültünk és onnan figyeltük őket.


Benny többször odament az ovónénik egyikéhez, hol Mariához, hogy Irishez és vitte őket kisvonatozni. :)))) Egy percig sem keresett engem, rám sem nézett, csak játszott és örült minden újdonságnak. Negyed 11-kor viszont le kellett lépnünk az új gyerekeknek, na, ebből fakadt a sírás, ugyanis Benny nem akart hazamenni. :))))))


Az ovónénik vigasztalták, hogy holnap is jöhet az oviba és holnap is játszhat majd a kisvonattal és társaival. :)))) nevettek is, hogy ez már jó jel, ha azért sír, mert nem akar hazajönni. :)))


Úgyhogy a harmadik nap is pipa, Benny szereti az oviját, tetszik neki minden és az első olyan akadályt is ügyesen vette, mikor minket kiküldtek....


Holnap megint új nap, gondolom, már jobban kiküldenek minket, vagy majd meglátjuk. :))) Mindenesetre úgy jött megint haza, hogy mikor kérdeztem, hogy jó volt e az oviban, azt válaszolta, hogy "ühüm" és mikor azt kérdeztem, hogy jövünk e holnap is, arra is nagy "ühüüüüüüüüüüm" volt a válasz!!!! :))))


Most pedig duplán boldog, mert hazaérve megérkezett a vagány, kalózos futóbringája is, úgyhogy ha nem lesz eső délután, ma azt fogja felavatni. :)))


1 megjegyzés:

  1. Már nagyon vártam a mai beszámolót, és örülök, hogy ügyesen kibogozta magát a fiad. Jót nevettem amikor azt olvastam, hogy nem akart hazamenni :)) Kis ügyes!!! Nagyon örülök, hogy ennyire jól alakulnak a dolgok az oviban. Biztos neked is nagy kő esett le a szívedről!

    VálaszTörlés