2011. szeptember 4., vasárnap

Holnap

 Holnap egy új fejezet kezdődik Benny életében, kisovis lesz! Hihetetlen, hogy már itt tartunk, elrepült ez a lassan 2 és fél év!! Még csak most csináltam a pocakfotókat, még csak most izgultunk, hogy mikor bújik ki végre, még csak most volt az 1. születésnapja, aztán tessék, holnap kisovis lesz, igazi kisfiú már. :)))


Sokat beszélgetünk az oviról, hogy milyen jó dolog is az, több gyerekkel játszhat majd, lesz csúszda, szuper játékok és aranyos ovónénik, akikkel egész nap játszatnak majd, rajzolhatnak, festhetnek stb.... Már elvileg mindent megvettünk, amire szüksége lesz, így van autós benti cipője, kis hátizsákja, uzsis doboza, esőnadrágja és esőkabátja, már elkezdtem beleírogatni a ruháiba a nevét, szóval készülődünk. :)


Az első napon 10-re kell mennünk, akkor kapja majd meg a jelét, és csak max. egy órát maradunk, ismerkedünk a környezettel. Az első napokban még én is ott leszek vele, aztán majd látják az ovónénik, hogy mikor próbálhatjuk meg azt, hogy ott hagyom picit. Kiváncsi leszek, hogy Bennynek milyen lesz az első benyomása, hogy hamar bizalmába tud e férkőzni a két ovónéni, mert nála a felnőttek lesznek a döntők, ha ők megnyerik maguknak, akkor nem lesz gond. A gyerekeket pedig majd megszokja, abban reménykedek, hogy lesz hasonló magas kispajtása vagy akár magasabb is (ami azért elég nehéz lesz :D ), mert általában a nagyobbakkal érzi jól magát, a játszótéren legalábbis őket figyeli, követi és feléjük nyit inkább.


Azzal szerencsére nem lesz gond, hogy majd ne értené a német szöveget, mivel ugye P és P szülei is németül beszélnek hozzá és megért mindent, sőt, most , hogy már elkezdett beszélni is, eléggé keveri a szavakat is, de nagyobb részben azért magyarul beszél még. Ez majd biztos hamarosan változni fog, de én ezután is csak magyarul fogok vele beszélni.


Már néha olyan szavakat, kifejezéseket mond, hogy csak lesek, vajon mikor és kitől hallotta ezeket. :)))) néha látszik, hogy el-elgondolkodik, aztán olyat mond, hogy röhögünk rajta, mert nagyon édesen adja elő. Mindent kommentál, és mindent legalább 20-szor megkérdez, hogy az mi. :))))


Ovikezdésre még rendeltem neki egy futóbringát, vagány kalózosat, sokáig gondolkodtunk rajta, hogy melyik járgánynak van értelme, de a kismotorját már kinőtte, nagyobbat nem akartunk venni, a háromkerekűt végül feleslegesnek tartottuk, így sokak tanácsára a futóbringa mellett döntöttünk, mert az egyensúlyérzékét állítólag ezzel lehet a legjobban fejleszteni. Utána egy újabb dilemmázás jött, hogy fém vagy fa legyen, végül a fa mellett döntöttünk, felfújható kerékkel. Elvileg a hét elején érkezik és terveim szerint majd néha azzal fogom elhozni az oviból és úgy sétálunk majd hazafelé.


Úgyhogy minden kész a holnapi nagy kalandkezdésre, kiváncsian várom a reggelt és majd jövök a beszámolókkal. :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése