2009. április 22., szerda

Örömhír

"Halihó! Megérkeztem 2008. április 22-én 3-kor és ha már itt vagyok, elárulok néhány apróságot magamról. Szóval a csuklómra kötözött furcsa ízű szalagra azt írták, én lennék Ben Baba.


Bár most még picinek érzem magam, mindössze 4230 gr és 52 cm vagyok, de háromóránként anyukám karjaiban bőséges ennivalót és szeretetet kapok. Igyekszem hamar megerősödni, hogy személyesen megismerhessek mindenkit. Addig is sok puszi"


  


 


Hát HannahNyuszi üzenetéből kiollóztam az adatokat, így teszem ki a blogra, ha már én is kaptam a megtiszteltetésből, hogy közöljem veletek az örömhírt! Illetve ha előkerül a telszámom (majd dolgozok rajta), akkor ha kapok mms-t Ben babáról is, azzal is tudok szolgálni. Addig is, míg haza nem érkeznek, nyugodtan küldjétek a gratulációkat, biztos örülni fog neki a kis család!


Így első körben én is megteszem és nagyon sok szeretettel köszöntöm Ben babát a kis családotokban. Legyetek nagyon boldogok és egészségesek és minden örömötöket megleljétek egymásban! Vigyázzatok a kincsre és őrizzétek azt nagyon-de nagyon sokáig!


Sok puszi: Angie, Csongi és Bébi Bogyó

12 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyi volt a tesókám meg Ben baba is:)) Remélem sok örömük lesz egymásban:)
    A Nagynéni :)

    VálaszTörlés
  2. NAGYON NAGYON SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNUNK BABYBOGYÓVAL NEKTEK:):)ÖRÖMKÖNNYEK EZERREL:):)ÜGYI VOLTÁL ANITÁM:)

    VálaszTörlés
  3. Yesss!!! Ez az én szülinapi ajándékom! Köszönöm Ben Baba! Köszönöm Bambi! Ezt jól kiszurkoltam! Ugye megmondtam, hogy ez jó nap a születésre!? Én már csak tudom!
    Ma van Lenin születésnapja is, és ma van a Föld napja.
    Nagyon sok örömöt, egészséget, boldogságot kívánok nektek sok szeretetteli!

    VálaszTörlés
  4. Drága Ben baba,Anita és Philip!
    Nagyon sok boldogságot kívánunk Nektek !Nagyon sok puszit küldünk!Majd beszélünk!Kedevenc ex-sógornőd

    VálaszTörlés
  5. Isten hozott ezen a földön kicsi Ben! Legyen bőséges tejcsi, legyen vidám, szeretetteljes, boldog babakorod és gyerekkorod! :)) Mindenki nagyon örül neked! Na, megyek és a nagy meghatódottságomba pityergek egy kicsi! :))))

    VálaszTörlés
  6. Isten hozott Ben baba!

    VálaszTörlés
  7. Szia Ben! Sok szeretettel köszöntelek! Nőj nagyra és legyél nagyon boldog!
    Sok puszi: Szamóca (néni) :)))

    VálaszTörlés
  8. Sok szeretettel köszöntünk Benbaba! Szerintem 20 év múlva is ennyi nő fog körberajongani;) Bambi, ügyi voltál! Puszi!

    VálaszTörlés
  9. Én is beàllok a gratulàlok hosszu soràba, hogy minden jot kivànjak Nektek, hogy Ben babàval bövült a kis csalàdotok! Sok tejcsit, sok boldogsàgot és minden jot kivànok!!!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon sok örömet és boldogságot kívánunk Nektek innen Rácalmás cityből, reménykedünk hogy Ben baba blogja folytatódik, és így itthon is követhetjük felcseperedését!!!!!
    Millió puszi: Großmutter és az Atuc

    VálaszTörlés
  11. Bambikám!
    Van valami ajcsi nektek nálam. Ha már tudsz ülni, és Ben Baba szunnyad, nézz be hozzám kérlek!

    VálaszTörlés
  12. szivből gratulálunk megegyszer győrből. sok puszi igen cuki ez a ben baba, bár nem is számitottunk másra . puszi

    VálaszTörlés