utolsó napok

Már pár napja bennem van egy fura érzés, egy szomorúsággal vegyített öröm, izgalom, kiváncsiság érzése, ami a nagy 9 hónap kaland végét jelzi, viszont elindít majd egy teljesen új úton, ami még néha kicsit megriaszt. :))

Így visszagondolva, iszonyatosan gyorsan elteltek a hónapok.... tegnap nézegettem épp a pocakfotókat, mikor próbáltam lementegetni őket a blogról a gyűjteményembe. Nemrég jöttünk haza Törökországból, még látom magam előtt a pillanatot, hogy a kofferunk még kicsomagolatlanul áll az előszobában, de én már az egyik tesztet csinálom a másik után, hogy megbizonyosodjunk a megérzésünkről, hogy Bohne Baba mégiscsak összejött annyi próbálkozás után. :)) aztán látom magam előtt az utána lévő hetet, amikor a szigligeti nyaralás előtt még kimegyünk a kulcsi klinikára egy ultrahangra, hogy valaki DOKTOR biztosítson arról, hogy itt bizony baba lesz.... és látom még mindig magam előtt a kedves ultrahangos doki arcát, ahogy mosolyogva felém fordul és a sok orvosi kifejezések diktálása után sejtelmesen annyit mond, mikor kérdezem, hogy mi a helyzet: "keressen egy nőgyógyászt!" Látom P arcát, ahogy vár a klinika előtt, egyik lábáról a másikra topogva, idegesen, és aztán látom az örömöt az arcán, mikor látja, hogy mindjárt bőgök, mert IGAZ, Kicsi Bohne érkezik!!!!!! :))))
Aztán látom az idétlenül vihogó fejünket is, ahogy Szigliget felé az autóban már tervezgetünk és álmodozunk, bár én kicsit félek, nehogy baj legyen, hiszen még friss az élmény, akkor voltam kb. 5 hetes.....egy csoda indult el, egy csoda fejlődött, a mi kis babszemünk. :))))

Azóta szépen cseperedett, emlékszem, mennyire kiváncsiak voltunk, hogy Sophie vagy Ben érkezik hozzánk, bár a fiúnév nem volt annyira egyértelmű, mint a lánynév. De hosszú fejtörés árán meglett a tökéletes név is, nem volt könnyű "harc". :))))

Abból az 1 cm-es "kis maszatból" mostanra már egy legalább 3,5 kg-os kicsi fiúcska
fejlődött a kuckójában, akit nemsokára megismerhetünk. Már nincs olyan órája a napnak, hogy ne foglalkoztatna minket Ben baba érkezése és az elkövetkezendő hetek, hónapok, évek...... P többször felhív egy nap, ha dolgozik, indulásra készen áll munka közben is, bármikor is kelljen indulnunk a kórházba.... Már olyan két-három napja nem alszok nyugodtan, sokszor felriadok, vagy éppen azzal álmodok, hogy itt az idő, menni kell. Magát a szülést még nem álmodtam meg, de a készülődést már igen, hol a magzatvíz folyt el, hol fájásokat éreztem.... :))))) De érdekes módon ezek a fájások nem voltak vészesek, inkább jó érzés volt tudni, hogy nemsokára megérkezik a mi kis angyalkánk.... remélem, hogy majd élesben is hasonlóan fogok érezni. :)))

P anyukája szerint csütörtökön telihold lesz, és tuti akkor fog érkezni Ben baba...... jót nevettem rajta, mert csütörtökön 4-re eleve mennem kell a kórházba a magyar doktornőhöz ctg-re, utána akupunktúrás kezelés is lesz, úgyhogy teljesen fel lennék készítve a nagy eseményre, az biztos. :))))

Na, ennyit a mai érzelgősködésről, az utóbbi napokban mindenen képes vagyok meghatódni, talán ezért is jött ki belőlem ez a kis visszaemlékezés, nosztalgia... :))))